„Aki engem lát, látja az Atyát is” - P. Szabó Ferenc elmélkedése húsvét 5. vasárnapjára

Az utolsó vacsorán, a halálba induló, apostolaitól búcsúzó Jézus, aki feltámadása után visszatér az Atyához, ahol helyet készít övéinek, vígasztalául megígéri a Szentlelket, aki mindig a Benne hívőkkel, az egyházi közösséggel marad. Miként Péter, Tamás és Fülöp apostol is értetlenek: csak a Szentlélek eljövetele után érik meg az Atya üdvösségtervét beteljesítő Fiú húsvéti misztériumát: Ő a próféták által megjövendölt Messiás, akinek a szenvedés révén kellett bemennie dicsőségébe. Fülöp kérésére: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát!” - Jézus kinyilatkoztatja legbensőbb titkát: istenségét, az Atya és a Fiú csodálatos egységét: „Aki engem lát, látja az Atyát. (…) Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem.”

Az ember „Isten képmása”, Istenhez rendelt lény, ezért egész életünk nyugtalan Isten-keresés, szomjazzuk a végtelen Igazságot, Jóságot, Szépséget. A láthatatlan, de a teremtményekben nyomot hagyó, főleg az embertestvérek arcán keresztül megnyilatkozó élő Isten arcát keressük. Látni szeretnénk az élő Istent, aki megközelíthetetlen fényben lakozik. Az Atya válasza az általa belénk oltott vágyakozásra a Fiú Isten megtestesülése. A végtelen Szeretet csodája ez, az alázatosságban megnyilatkozó hatalomé. Az isteni szeretet rendjében a hatalom gyengeség, miként a gazdagság szegénység. „Regnavit a ligno Deus!” Isten a keresztfáról uralkodik, hirdeti az ősi himnusz.

François Varillon francia jezsuita „Isten alázata és szenvedése” c. csodaszép könyvét idézem (SZIT, 2002, 80): „Századok kellettek ahhoz, hogy a seregek Urát végre mint tehetetlen Istent imádják. (…) Isten Mindenhatósága a végső ellentéte annak a hatalomnak, amelyet az emberek eredeti gyengeségükben képzelnek el, és amelyet most, hogy gazdagok és erősek lettek, mint vetélytársat utasítják vissza. Az alázatosság nem vetélkedik semmivel sem. A hatalom csúcsán az alázatosság annak a gyermeknek a sebezhetősége, aki jászolban fekszik, és azé a fiatalemberé, akit keresztre szegeztek. Amikor a liturgiában így imádkozunk: ’Örök és mindenható Isten…’ , miért olyan nehéz emlékeznünk Jézus szavára: ’Aki engem látott, látta az Atyát’? Nincs más Isten, mint Jézus Atyja.”

(Jn 14, 1-12)