2014-05-09 14:48:19

Elérkezett az ideje egy általános mozgósításnak a „kiselejtezés kultúrája” ellen
Ferenc pápa beszéde az ENSZ vezetőkhöz


RealAudioMP3 Ferenc pápa a Konzisztórium teremben fogadta az ENSZ koordinációs vezetőtanácsának mintegy 70 résztvevőjét, akik Ban Ki Mun főtitkár vezetésével érkeztek a Vatikánba.

A pápa spanyol nyelvű beszédében köszönetét fejezte ki a világszervezetnek a béke és az emberi méltóság érdekében kifejtett erőfeszítéseiért. A nemzetközi közösséget nagyobb szolidaritásra buzdította.

Tárgyalóasztalhoz ültetni az egymással harcoló feleket, élelmiszert vinni elszigetelt helyekre, gyermekeket beoltani és így a haláltól megmenteni – nap, mint nap, nők és férfiak az Egyesült Nemzetek égisze alatt elkötelezik magukat, hogy jobbá tegyék a világot, támogassák a szegényeket. Az egyház és az ENSZ együttműködése régóta megszilárdult történet: a pápa emlékeztetett Szent II. János Pál számos látogatására a New York-i üvegpalotában, valamint a világszervezet genfi, bécsi, nairobi, hágai és római székhelyein.

Ferenc pápa elismerte az ENSZ eredményeit, amelyeket a Millenáris Célkitűzés a fejlődés terén elért, különös tekintettel az oktatásra és a szegénység leküzdésére. Csak nagylelkű és bátor lépésekkel lehet jelentősen hatni a szegénység és az éhség strukturális okaira, a környezet védelmére, valamint mindenki számára biztosítani az emberhez méltó munkát.

Válaszolni kell az igazságtalanság minden formájának kihívására, szembe kell fordulni a kirekesztés gazdaságával, a kiselejtezés és a halál kultúrájával, amely sajnos passzívan elfogadott mentalitássá válhat. Jézus és Zakeus evangéliumi példabeszédére utalva Ferenc pápa megjegyezte: a gazdag vámos radikális döntést hozott a javak elosztását és az igazságosságot illetően. Ez a szellemiség hassa át minden politikai és gazdasági cselekvés kezdetét és végét.

Az emberiség kiselejtezett, gyakran hang nélküli részének tekintete késztesse a politikai és gazdasági felelősök lelkiismeretét olyan nagylelkű és bátor döntésekre, amelyek azonnal eredményt hoznak, mint Zakeus választása.

A Szentatya ismételten leszögezte: oltalmazni kell az életet fogantatásától kezdve egészen természetes végéig. Nagylelkűen és bőségesen vissza kell szolgáltatnunk mindazt, amit igazságtalanul megtagadtunk másoktól.

Jézus nem kérte Zakeustól, hogy változtasson munkát, csak arra késztette, hogy mindenét szabadon és azonnal, vita nélkül az emberek szolgálatába állítsa. Csak úgy valósíthatjuk meg az igazságos gazdasági és társadalmi haladást, ha összekapcsoljuk tudományos és műszaki képességeinket az állandó szolidaritással, amelyet a nagylelkű ingyenesség és önzetlenség kísér minden szinten. A fejlődés nemzetközi cselekvést igényel, célja a föld minden emberének átfogó fejlődése.

Alapja, hogy az állam törvényesen ossza szét a gazdasági nyereségeket a magángazdaság és a polgári társadalom nélkülözhetetlen együttműködésével. A pápa végül egy világméretű etikai mozgósításra sürgette az ENSZ legmagasabb szintű vezetőségét. Minden hitbeli vagy politikai különbözőség ellenére terjesszék és alkalmazzák a testvériség és a szolidaritás közös eszményét, különös tekintettel a legszegényebbekre és a kirekesztettekre.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.