2014-05-06 12:13:10

Szentföld: vandalizmus a galileai szent helyeken


Kevesebb mint egy hónappal Ferenc pápa szentföldi látogatását előtt több erőszakos támadás érte a helyi keresztény közösségeket. Mialatt múlt vasárnap a szentföldi katolikusok XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásának felemelő pillanatait élték át, vandalizmus és szentségtörés áldozatául esett több szent hely.

A Tibériás tónál található bencés kolostor volt az első célpont: dél körül ortodox zsidó öltözékű és hajviseletű fiatalok egy csoportja kövekkel megdobált három keresztet. Ezután a bencés szerzetesnők kolostorához mentek, ahol kiszaggattak egy keresztet és sárral dobálták meg a szabadtéri oltárt. A padokra és a székekre Dávid-csillagot rajzoltak, majd kövekkel megdobáltak és megsebesítettek egy nőt, aki a kolostor vendége volt.

Szintén április 27-én történt – tájékoztat róla a szentföldi katolikus püspökök nyilatkozata, amelyet eljuttattak a Fides missziós hírügynökségnek -, hogy fenyegető levelet juttattak el a názáreti pátriárkátus helynökségére, amelyben többek között arra szólítják az összes keresztényt, hogy hagyják el Izrael földjét, különben súlyos megtorlásokat helyeznek kilátásba. A levelet egy helyi rabbi írta alá, akit Safed városában előző nap megállított a rendőrség.

Az Al-Bassah-i görög ortodox közösséget is támadás érte múlt vasárnap, mialatt a keresztelés szertartását végezték az istentiszteleti helyen.

A galileai keresztények és a szentföldi püspökök mélységes aggodalmukat fejezik ki a történtek miatt. Nyomatékosan kérik a polgári és rendőri hatóságokat, hogy mielőbb tartóztassák le az elkövetőket, hogy helyreálljon a kölcsönös vallási tisztelet.

2012 februárjától kezdve zsidó szélsőséges telepesek sorozatos megszentségtelenítésekkel és megfélemlítő cselekedetekkel rongálják a keresztény kolostorokat, templomokat és temetőket. A magukat „fizetendő ár” –ként megjelölő szélsőséges fegyveresek, akik közel állnak a telepes mozgalomhoz, palesztin arab mecseteket is megtámadnak. A legutóbb egy dél-haifai mecsetet mázoltak be iszlámellenes feliratokkal.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.