Egy keresztény közösség békében él, tanúságot tesz Krisztusról és segít a szegényeken – Ferenc pápa homíliája

Minden keresztény közösségnek össze kellene hasonlítania saját életét az ősegyház életével, és önvizsgálatot kellene tartania, hogy képes-e összhangban élni, tanúságot tenni a Feltámadt Krisztusról és segíti-e a keresztényeket – mondta Ferenc pápa április 29-én, a Szent Márta házban bemutatott reggeli szentmiséjén.

A Szentatya három ecsetvonással vázolta fel az első keresztény közösség ikonját az Apostolok Cselekedeteinek leírása alapján. A pápa a csoport három fő vonását emelte ki: képesek voltak a teljes belső összhangra, a kívülállóknak tanúságot tettek Krisztusról, megakadályozták, hogy tagjaik közül bárki is nyomorban szenvedjen: ez volt az újjászületett nép három sajátossága.

A pápa homíliájában abból indult ki, amire az egyház Húsvét nyolcadában rávilágít: újjászületünk a Szentlélekből, aki életet ad az „új keresztények” első csoportjának, amikor még nem így nevezték őket. „A hívők sokaságának egy volt a szíve-lelke” (ApCsel 4,32) – idézett Ferenc pápa az Apostolok Cselekedeteiből. A béke közösségét alkották. Ez azt jelentette, hogy abban a közösségben nem volt helye a pletykának, az irigykedésnek, a rágalmazásnak, a másik lejáratásának. Béke és megbocsátás: a szeretet mindent áthatott.

Ahhoz, hogy minősítsünk egy keresztény közösséget, fel kell tennünk a kérdést, milyen a keresztények magatartása? Szelídek, alázatosak? Abban a bizonyos közösségben veszekednek a hatalomért? Irigységből veszekednek? Pletykálnak? Nem Jézus Krisztus útján járnak. Ez a sajátosság nagyon fontos, mert a gonosz lélek mindig arra törekszik, hogy megosszon bennünket. Ő az egymással való szembeállítás atyja – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Abban az első közösségben sem hiányoztak a problémák. A Szentatya emlékeztetett a belső harcokra, a tanbeli, hatalmi harcokra, amelyek később felléptek. Például, amikor az özvegyasszonyok panaszkodtak, hogy elhanyagolják őket és az apostoloknak diakónusokat kellett kiválasztaniuk.

A kezdet fontos pillanata azonban örökre meghatározta a Szentlélekből született közösség lényegét. Olyan közösség volt, amely egyetértett és tanúságot tett a hitről.
Egy mai közösség tanúságot tesz-e Jézus Krisztus feltámadásáról? Egy plébánia, egy közösség, egy egyházmegye valóban hiszi-e, hogy Jézus Krisztus feltámadt? Vagy azt mondja: Igen, feltámadt, de azt hiszi, hogy Jézus csak a templomban van jelen. Szíve messze van ettől az erőtől. Tanúságot kell tenni arról, hogy Jézus él és közöttünk van. Így lehet megállapítani, hogy hogyan működik egy közösség.

A keresztény közösség életének harmadik mércéje a szegények. Először is az, hogy hogyan viselkedik a szegényekkel szemben, másodszor pedig, hogy maga a közösség szegény-e. Szegény-e szívében, szegény-e lelkében? Vagy bizalmát a gazdagságba helyezi? A hatalomba? Összhang, tanúságtétel, szegénység és a szegények gondozása.

Ez az, amit Jézus Nikodémusnak elmagyarázott: ez jelenti azt, hogy „felülről újjászületünk” (vö. Jn 3,1-21). Mert egyedül csak a Szentlélek teheti ezt meg. Ez a Szentlélek műve. Az egyház a Szentlélek műve. A Szentlélek alkotja meg az egységet. A Szentlélek késztet a tanúságtételre. A Szentlélek tesz szegénnyé, mert Ő a gazdagság és arra késztet, hogy gondoskodjunk a szegényekről.

A Szentlélek segítsen mindnyájunkat, hogy ezen az úton haladjunk, újjászületve a keresztség erejében – fejezte be kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(vm)