Boldog XXIII. János és Boldog II. János Pál szentté avatására készülve
„Monsignor Roncalli egyházi gondoskodása Bulgáriában” – ezzel a címmel jelent meg
a Vatikáni Könyvkiadó (LEV) új kötete, amelynek szerzője Kiril Plamen Kartaloff, fiatal
bolgár történész. A szerző Angelo Giuseppe Roncalli szentszéki diplomata 1925 és 1934
közötti bulgáriai apostoli misszióját mutatja be könyvében. Kutatását lehetővé tette,
hogy a Vatikáni Levéltárban konzultálhatta a XI. Piusz pápáságára vonatkozó dokumentumokat,
aki azokban az években töltötte be péteri szolgálatát.
A bolgár szerző rádiónknak
adott nyilatkozatában elmondta: Keleten, egy számára ismeretlen világban kezdődött
Roncalli pápa diplomáciai pályafutása. Az volt a feladata, hogy rendezze a helyi katolikus
egyház helyzetét. Roncalli mindenkivel kapcsolatot létesített: a kormánnyal, az ortodoxokkal.
Itt kezdődött ökumenikus érzékenysége is, amely később az évtizedek során tovább fejlődött
és jelentősen hozzájárult a II. Vatikáni Zsinat megnyitásához – fejtette ki a későbbi
XXIII. János pápa bulgáriai éveiről megjelent kötet szerzője.
II. János Pál,
a zarándok pápa 104 alkalommal tett Olaszországon kívüli apostoli látogatást. Számunkra,
magyarok számára különlegesen emlékezetes volt 95. külföldi útja, kazahsztáni apostoli
látogatása, amelyre 2001. szeptember 22-25-e között került sor. Szeptember 23-án,
vasárnap, a hatalmas kiterjedésű közép-ázsiai szovjet utódállam új fővárosában, Asztanában,
a Szülőhaza téren bemutatott szentmise után a pápa anyanyelvükön köszöntötte a jelen
lévő kazahsztáni magyarokat, azoknak a főleg kárpátaljai magyaroknak a leszármazottait,
akiket 1945-től kezdve a sztálini rezsim büntetésként hurcolt a térségbe sok más nép,
népcsoport tagjaival együtt. Hasonló sorsra jutottak a Volga-menti németek, lengyelek,
ukránok, koreaiak, csecsenek, kalmükök, krími tatárok, grúzok, görögök.
Már
a pápai utat megelőzően kapcsolatban voltunk a Kazahsztáni Magyarok Kulturális Szövetségének
elnökével, Lesskó Lászlóval, aki több ízben is megszólalt műsorunkban, felidézve a
Kazahsztánba hurcolt magyarok és más népek több évtizedes, szívszorító történetét.
Szinte hihetetlennek tűnt, hogy a már idős és beteg Szentatya vállalkozott egy ilyen
távoli útra, de a zarándokpápát nem riasztották vissza a nehézségek, az időeltolódás,
az időjárási viszonyok, sokkal fontosabb volt számára, hogy eljusson a volt ateista
államokba és hirdesse Krisztus evangéliumát. Sajnos csak az utazást megelőző napokban
vált bizonyossá, hogy a Kazahsztáni Magyar Szövetség elnöke és felesége, nagy-nagy
nehézségek árán, az ottani zsidó kulturális szövetség baráti segítségével és a helyi
egyház anyagi támogatásával vállalkozhatott a 23 órás vonatozásra, hogy eljussanak
az asztanai pápai szentmisére.
Mindent megpróbáltunk, hogy kieszközöljük II.
János Pál pápa magyar nyelvű köszöntését. A program szerint az Úrangyala elimádkozása
után a Szentatya ugyanis kazah, német és lengyel nyelven szólt a jelenlévőkhöz. A
hivatalos út – a különféle követségek, külképviseletek közreműködése, bürökratikus
hozzáállása révén – már nem volt járható az idő rövidsége miatt. Ezért egyenesen a
rádió akkori főigazgatójához, P. Pasquale Borgomeo SJ atyához fordultam segítségért.
Ő azt javasolta, hogy küldjek el egy faxot a már helyszínen tartózkodó, az utat szervező
államtitkársági atyának, akit meghatott inzisztálásunk és azt üzente: teljesíti kérésünket,
mert átérezte, hogy evangéliumi hittel bíztunk abban: „aki kér, annak adatik” és mert
reménykedtünk „minden remény ellenére”.
Így a Szentatya a következő szavakkal
köszöntötte a távoli Asztanában a mintegy 50 ezer hívő között a magyar katolikusokat,
miután kifejtette, hogy jól ismeri a deportáltak tragikus sorsát: „Szeretettel köszöntöm
a kazahsztáni magyar híveket, akik velünk együtt ünnepeltek. Az evangélium tanítása
legyen lelki erőforrásotok a jövő kihívásai közepette. Dicsértessék a Jézus Krisztus”.
A „Szentatya! Segítsen hazatérni Magyar Hazánkba!” orosz és magyar nyelvű feliratot
magasba emelő hívek nagy tapssal köszönték meg a pápa szavait.
II. János
Pál gesztusa kitörölhetetlen nyomot hagyott a kazahsztáni magyarok lelkében, amelyet
nevükben és a Hungária szövetség nevében Lesskó László ezekkel a szavakkal köszönt
meg: „hálás köszönetet mondunk azért a kegyelemért, hogy életünkben először imádkozhattunk
az itt élő és a már elhunyt magyar testvéreinkért nyilvánosan, szabadon és hangosan
- a Szentatyával együtt - magyarul, az édes anyanyelvünkön! Azért, hogy anyanyelvünkön
is megkaphattuk a Szentatya áldását”.
A történet itt Rómában tovább folytatódott
a Gondviselés közreműködésével. Ma már mindenről valós időben szerzünk információt,
de 2001-ben még nem hálózta be az egész világot az internet, ismeretlenek voltak a
napjainkban hétköznapinak számító „alkalmazások”, „okos telefonok”, különböző méretű
táblagépek. Így az volt a legnagyobb gondunk, hogy hogyan juttassuk el minél előbb
a magyarországi híveknek az asztanai szentmise magyar vonatkozású részeit.
A
Vatikáni Televíziós Központban kiválasztottam a felvételről a számunkra fontos perceket,
amelyeket kazettára játszottak, és mivel éppen egy rokonom szeptember 29-én, szombaton
utazott vissza Budapestre, ő vitte magával az értékes kincset. Ferihegyen – különleges
ismertetőjel megadásával – pedig már várta őt a Duna TV illetékes szerkesztője. Így
a hívek Magyarországon – egy hetes eltolódással – szeptember 30-án – részesülhettek
az asztanai szentmise lelki élményében.