II. János Pál emlékezete - Interjú P. Szabó Ferenc atyával
A 2011. május 1-jén
boldoggá avatott II. János Pál szentté avatására készülve felidézzük Wojtyła pápa
péteri szolgálatának főbb mozzanatait, közben Szabó Ferenc atya, aki negyed századon
át dolgozott a Vatikáni Rádió magyar osztályán, ízelítőt ad a magyarok pápabarátjával
való személyi találkozásairól.
„Ne féljetek! Nyissátok ki, sőt tárjátok szélesre
a kapukat Krisztusnak! Nyissátok meg az államok határait, a gazdasági és politikai
rendszereket, a kultúra, civilizáció és haladás tágas birodalmát az ő megmentő hatalmának!
Ne féljetek!”
II. János Pál pápa első üzenete az Egyháznak és a világnak maradandó,
halála után is időszerűnek bizonyul, amikor az emberiség, az egyesülő Európa, benne
hazánk jövőjének távlatait kutatjuk. Az 1978. október 16-án pápává választott krakkói
bíboros érsek október 22-én tartotta ünnepélyes beiktatását a zsúfolásig megtelt Szent
Péter-téren. E szentmisén mondott homíliájában hangzottak el ezek a szavak.
Lényegében
ezt az üzenetet hangoztatta II. János Pál a nagyvilágot bejárva apostoli zarándoklatai
során, beszédeiben, enciklikáiban, üzeneteiben is. Ezt üzente a magyaroknak kevéssel
megválasztása után, december 2-án kelt levelében, amelyet Luigi Poggi érsek nyújtott
át Lékai László bíborosnak. Elsősorban a püspökökhöz szólt: „Meg vagyok győződve arról,
hogy a katolikus egyház, amely oly nagy szerepet játszott Magyarország történetében,
továbbra is alakítja hazátok lelki arculatát, elvíve gyermekeinek Krisztus Evangéliumának
világosságát, mely századokon át megvilágította honfitársaitok életét.”
1991.
augusztus 16. és 20. közötti első magyarországi látogatása során is az új evangelizálás,
az ország erkölcsi „feltámadása” volt beszédeinek fő témája: miként hajdan a tatárjárás
után, a négy évtizedes ateista diktatúra után elsősorban az erkölcsi értékek továbbadása,
a nevelés megújítása a sürgető feladat Magyarországon is, de egész Európában is. Ahogy
a pápa a budapesti diplomatákhoz szólva hangoztatta: világszolidaritásra és együttműködésre
van szükség Kelet és Nyugat, Észak és Dél között, hiszen az emberiség a maga nagy
változatosságában is egyetlen családot alkot. A püspökökhöz szólva – miután felvázolta
az új evangelizálás feladatait – reménységre hangolt, a Filippiekhez írt levélre (3,13–15)
utalva: „Futunk, »elfelejtve a múltat«. Amikor a hitélet megújulását várjuk, nem kell
a letűnt korok iránti nosztalgiába esnünk. Isten műve sohasem ismétlődik meg, ő mindig
új formákat talál vándorló népe számára. (. . .) Fontos tehát, hogy hasztalan siránkozás
nélkül a Lélekre hallgassunk, és kitartó következetességgel »nekirugaszkodjunk a jövőnek«.
Úgy azonban, hogy a körülmények fényénél.
- Ha most röviden mérlegelni próbálnánk
II. János Pál péteri szolgálatát, tanítását, egyházkormányzatát, Atya milyen mozzanatokat
emelne ki?
- Egyetértéssel idéznék egy oldalt (32) Giancarlo Zizola neves olasz
„vatikanista” könyvéből: L’altro Wojtyła, A másik Wojtyła c. könyvéből. Megjegyzem:
a szerző meglehetősen kritikus, de itt a lengyel pápa mindenki által elismert érdemeit
sorolja fel. – „Mindenkire mély benyomást gyakorolt e pápaság nemzetközi tevékenysége
a béke, az emberi jogok, a nemzetközi igazságosság és az orvosi etika érdekében. Wojtyła
pápa látomása a ’két tüdővel’ lélegző Európáról elindított egy olyan erőteljes folyamatot,
amely végül a kommunista rezsim elleni lengyel felkeléshez és a berlini fal leomlásához
vezetett. A római zsinagóga meglátogatása 1986-ban pápaságának egyik alapvető eseménye
volt. Hasonlóképpen a világvallások képviselőinek összejövetele Assisiben, ugyanabban
az évben, amikor közösen imádkoztak a békéért. 2000-ben mea culpát mondott az Egyház
történelmi tévedéseiért; ez meghökkentette a római Kúriát, és felforgatta a hagyományos
(a konzervatívok által értelmezett) egyházi tévedhetetlenséget. A jeruzsálemi Siratófalnál
tett látogatása helyreállította a zsidósággal való kapcsolatot, amely tette azt is
célozta, hogy elvágja az antiszemitizmus állítólagos teológiai gyökereit. A damaszkuszi
mecsetben levetett cipővel tett látogatás és az iszlámmal való párbeszéd különböző
gesztusai kifejezték egy kiengesztelődött világ utáni sóvárgását. Hasonlóképpen az
Assisiben rendezett megbocsátás napja is, mintegy alternatívaként a ’civilizációk
összecsapásával’ (Huntington) szemben és ama ’megelőző háború’ ellenében, amelyet
Washington szervezett az Ikertornyok elleni merénylet megtorlására. Mindezek lelki
kezdeményezések voltak a civilizációk összecsapásától vallásilag is megrendült és
zsákutcába jutott világban. II. János Pál – hála ezeknek a jövő szempontjából termékeny
gesztusainak – a katolicizmust a tolerancia, a nyitottság, a békés együttélés és a
látható egyetemesség ’civil’ funkciójával jelölte ki. A berlini fal leomlása előtt
és után felsorakoztatta a katolikusokat a világ fejlődése mellé.”
Így Giancarlo
Zizola értékelése, aki persze kitér a II. János Pál ellenni kontesztálásokra is, az
Európa-szerteerősödő kulturális és tekintélyi válság következtében az egyházvezetés
felé áramló bírálatokra is. A zsinat után VI. Pálnak, majd II. János Pálnak – és vele
a Hittani Kongregációt vezető Ratzinger bíborosnak szembe kellett néznie ezekkel a
bírálatokkal, amelyekben – az igazságtalan túlzások mellett – volt megszívlelendő
is, amint napjainkban ez kitűnik Ferenc pápa megnyilatkozásaiból.
- II. János
Pál sok-sok beszédén kívül számos körlevelet, különböző témájú dokumentumot tett közzé.
Atya melyeket emelné ki?
-Fontos volt első, programadó Redemptor hominis
k. enciklikája, továbbá a Dives in misericordia, Laborem exercens és a Sollicitudo
rei socialis, de legfőképpen a Centesimus annus kezdetű körlevél, amely újra összefoglalta
és a jelen helyzetet figyelembe véve aktualizálta, továbbfejlesztette az egyház száz
éves szociális tanítását XIII. Leótól VI. Pálig.
- Köztudomású, hogy a lengyel
pápa a magyarok barátja volt…
- Igen, mi magyarok több alkalommal megtapasztaltuk
irántunk érzett rokonszenvét: megnyilatkozásaiban kifejezetten is hivatkozott a hagyományos
lengyel-magyar barátságra, jól ismerte a történelemből a közös lengyel-magyar királyokat,
szenteket.
Mindezt személyesen is megtapasztalhattam, amikor 1991-es magyarországi
látogatása előtt sokszor találkoztam vele a Vatikánban a szerdai kihallgatások előtt,
hogy a magyar zarándoknak szánt magyar szöveg kiejtését gyakoroljuk. Minden alkalommal
emlékezetett a lengyel-magyar közös történelem valamelyik mozzanatára. A magyarországi
látogatás előtt dokumentációt is adtam a Szentatyának, hogy tájékozódjék a magyar
múltról és jelenről, az egyházi-kulturális helyzetről.
A Vatikáni Rádió volt
francia munkatársával összeállítottuk előző évben a Missi c. képes francia folyóirat
Magyarországról szóló különszámát. Ezt is átadtam a pápának. Amikor 1991. augusztus
derekán Castel Gandolfóban vele ebédelhettem, láttam: evés közben nézte, forgatta
a lapot, és kérdezgetett. Szóba került az 1956-os magyar forradalom is. Valamit tudott
róla; említette, hogy lengyel egyetemisták jöttek Budapestre vért adni. De akkor tőlem
hallotta először, hogy a szabadságharc – a poznańi eseményekre válaszul - a lengyelekkel
való együttérzésünk jeléül szimpátia-tüntetésként kezdődött. Elmondtam, hogy először
mi egyetemisták a Bem-szoborhoz vonultunk, megmondtam, hogy ki volt Bem apó, és hogy
hogyan taposták el a szovjet tankok szabadságharcunkat. Wojtyła pápa figyelte elbeszélésemet,
és jól megjegyezte, mert amit tőlem hallott 1956-ról, megismételte egy héttel később
a magyar főpásztoroknak.
1991. augusztus 20-án délben a magyar püspököknek
olaszul rögtönzött beszéde tanúsítja ezt. A Vatikáni Rádió olasz technikusa rögzítette
e beszédet.
- Ez a rögtönzés nem szerepel az 1991-es pápalátogatás beszédeinek
hivatalos gyűjteményében (csak a püspököknek szóló hivatalos beszéd), most kérem Atyát,
olvassa fel magyar fordításában.
„Évek óta vártam erre a magyarországi napra;
főleg, amikor Lengyelországba látogattam, tudva azt, hogy Lengyelország és Magyarország
között századokon át és az utolsó időkben is szorosak voltak a kapcsolatok. Mindig
arra gondoltam, vajon mikor nyílik lehetőség arra, hogy Magyarországra menjek, és
most ez valóra vált. Köszönetet mondok ezért a lehetőségért az Isteni Gondviselésnek,
hogy így irányította a dolgokat annyi emberi tényezőn keresztül, és főleg a Fatimai
Szűz révén megnyilvánult Irgalmasságáért, mert emberileg szólva ennek a pápának tíz
éve nem kellett volna élnie már, több mint tíz éve. Ha nem élt volna, nem jöhetett
volna Magyarországra! Ha tehát él, a Madonnának köszönheti, ennek a csodálatos és
titokzatos Madonnának, aki irányítja a személyek és a népek sorsát. [Itt néhány mondat
utalást tett Częstochowára, az oda összesereglett fiatalokra, ti. a pápa onnan érkezett
Magyarországra.] Tehát mindez kapcsolódik Magyarországhoz. Számomra a magyar hagyomány
átfog ezer évet, és vannak benne kiváltságos, sajátos mozzanatok. Biztosan ilyen pillanat
volt, amikor Lengyelországba jött Lajos király leánya; Lajos rokonsági kapcsolatban
volt a Piast családdal, és e család kihalása után Lajos egy ideig Lengyelország királya
volt, egyszerre Magyarország és Lengyelország királya. Lengyelországban a trón örököse
tizenkét éves leánya, Hedvig lett. Ez a Hedvig a kellő pillanatban Krakkóba jött,
és Isten nagy áldását hozta magával, nem csupán új országa, új hazája számára, hanem
annyi nép, főleg Litvánia számára, továbbá ama népek számára, amelyek ebben a korszakban
a mongol, a tatár iga alatt éltek. Biztosan új korszakot nyitott lengyel népünk és
Európa számára. Azután meg kell említenünk egy Erdélyből jött nagy királyt: Báthory
Istvánt, aki Lengyelország egyik legnagyobb királya volt, de csak tíz évig uralkodott.
Az oroszok nem szívesen emlékeznek rá, mivel győzni tudott, és a saját követelményeit
szabta ki rájuk.
Íme, a történelemnek oly sok mozzanata eleven emlékezetemben,
de ezeket nem mondom el nyilvánosan, nehogy túlságosan lengyel pápa legyek, de elmondom
barátok között, akik jobban tudják. A XIX. században volt egy lengyel tábornok, Bem
tábornok, egyike a magyar nemzeti hősöknek. A mi századunkban, 1956-ban történt: előbb
az első ellenforradalom a lengyelországi Poznańban, majd a híres októberi forradalom
Magyarországon, nagyon éreztük a kapcsolatot. Jól emlékezem az eseményekre, mert már
nemcsak pap voltan, hanem professzor is: a fiatal egyetemisták mentek Magyarországra,
vért vittek, hogy segítsék magyar testvéreiket a nehéz helyzetben, a kórházakban vérátömlesztéssel.
Nagyon hosszú és gazdag tehát [közös] múltunk. Az előzményekről, a középkorról beszéltünk.
Tegnap láttuk [a Népstadionban] a szép színrevitelt, a művészi szempontból nagyon
szép balettet, amely felidézte a tatárjárást [Szent Margit alakját]. Ugyanabban a
történeti időszakban, a XIII. században, Lengyelországot is megszállták a tatárok.
Ebben a korszakban a herceg (nem volt király), a krakkói herceg egy magyar lányt vett
nőül, Kinga-Kunigundát, aki férje halála után Lengyelországban maradt, és klarissza
apáca lett, és a lengyel nép emlékezetében, mint anya maradt meg. Ezek a kapcsolatok
tehát több évszázadosak, mindig kedvezők, testvériek voltak; ezért igen nagy vágyat
éreztem, hogy Magyarországra jöjjek, régóta vágytam erre. Egy kis akadályt jelentett
a magyar nyelv. (. . .)
Ez a nap, számotokra Szent István napja, állami ünnep
is; a kommunisták ugyan meg akarták szüntetni, de másképpen nevezve megtartották,
mert nem tudtak változtatni az erős hagyományon. A hagyomány erősebb volt, mint az
ideológia; nem régóta ismét Szent István ünnepe. Szent István elhozta saját ünnepére
a pápát is, előbb Esztergomba, azután Budapestre. Nem tudom nem csodálni mindezért
az Isteni Gondviselést, aki így írja az előre láthatatlanokat:» quod non est possibile
apud homines, est possibile apud Deum«. Mondjunk köszönetet az Isteni Gondviselésnek
és a Magyarok Nagyasszonyának a mai napért és e találkozásért!”
*
- A magyar püspökök 1993. január 23. és 30. között végezték ad limina látogatásukat
a Vatikánban. II. János Pál hozzájuk intézett beszédében lényegében megismételte 1991-es
látogatásakor mondott intelmeit. Idézünk egy szakaszt beszédéből:
„Csak a fordulattal
tudatosult valóban az emberekben országotokban, hogy egy értékeit vesztett és zilált
társadalomban éltek. Az egyház ebben az átalakulásban sokak számára egyike azon kevés
hitelt érdemlő intézménynek, amelyben még bízhatnak. Nagy tehát a belétek helyezett
bizalom és a veletek szembeni elvárás. Hogy megfelelhessetek a különböző oldalról
felkínálkozó sokrétű feladatoknak, amelyeket nem utasíthattok vissza, és amelyekkel
legjobb tudásotok és lelkiismeretetek szerint törődtök, szükséges lesz komoly horderejű
elgondolásokat kidolgozni, és megvalósításukra a megfelelő személyeket munkába állítani.
Jóllehet
lejárt a totalitarizmus ideje, amely a vallást és az egyházi életet diktatórikus intézkedésekkel
egy evilági üdvrendnek vetette alá, országotokat ma mégis befolyásolja a túlzott fogyasztói
szemlélet és a hagyományos értékek felbomlása. Emellett fennáll a veszély, hogy az
egyik függőségből a másikba kerültök, amely nem kevésbé ellenkezik az ember valódi
kibontakozásával, és a kereszténységet ugyanúgy akadályozza abban, hogy elvárt módon
betölthesse azt a nélkülözhetetlen szerepét, amely megilleti, mint a magyar történelem
és kultúra lényeges alkotórészét. Ezért Szent Pál apostollal mondom nektek:» álljatok
tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket.«(Gal
5,1)”