Gondolatok Virágvasárnapra - P. Szabó Ferenc elmélkedése
„A fényes Isten-arcot
vér s fájdalom fedi…” Virágvasárnappal megkezdődik nagyhét, a készülődés hitünk
központi eseményére, a húsvéti misztérium: Jézus kereszthalála és feltámadása ünneplésére.
Jézus áldott, üdvösséget hozó szenvedéséről elmélkedve, együtt érzünk a nagy Szenvedővel,
de ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy nagypéntekkel nem fejeződött be Jézus
története: hiszen az Úr “harmadnapon feltámadt! Ferenc pápa figyelmeztetett az Evangélium
öröméről írt buzdításában (6.pont): “Vannak keresztények, akiknek látszólag nagyböjti
stílusuk van, húsvét nélkül.” A pápa nem feledkezik meg arról, hogy életünkben vannak
kemény pillanatok, testi-lelki szenvedés érhet bennünket és szeretteinket, de ha hiszünk,
az ilyen megpróbáltatások közepette is tudatosítsuk: Atyánk, aki egyszülött Fiát adta
értünk, végtelenül szeret minket, és ha Reá hagyatkozunk, feléled szívünkben a reménység.
“Az Istent szeretőknek minden a javukra válik”, ahogy Szent Pál hirdeti a Rómaiaknak
(8, 28) “Omnia cooperantur inbonum…” Szent Ágoston hozzáfűzte: “Etiam
peccata…”, még a megbánt bűnök is, mert a bűnbánatban és a bűneink bevallásában
Isten végtelen irgalmával találkozunk.
Ismét csak Ferenc pápát idézzük (EG
5): “Az evangélium, melyben dicsőségesen ragyog Krisztus keresztje, nyomatékosan meghív
az örömre. (…) Amikor Jézus megkezdi szolgálatát (keresztelő) János felkiált: ‘Az
öröm most teljes lett’ (Jn 3, 29) Maga Jézus ’kitörő örömmel dicsőítette Istent a
Szentlélekben’ (Lk 10,21). Üzenete az öröm forrása. (…) A mi keresztény örömünk az
ő túláradó szívének forrásából fakad. A tanítványoknak ezt ígéri: ‘Szomorkodtok, de
szomorúságotok örömre változik’ (Jn 16, 20) Majd hozzáteszi: ‘Viszontlátlak benneteket,
s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki.’ (Jn 16,
22). Amikor meglátták a Feltámadottat, ‘öröm töltötte el’ a tanítványokat (Jn 20,
20).
Egy régi himnuszban az Egyház ezt énekli: “Regnavit a lingo Deus”,
Isten a keresztfáról uralkodik. Egyik ismert népénekünk szólalt meg elmélkedésünk
elején: szövegét Rosty Kálmán jezsuita költő írta. A második versszakot hallják befejezésül: