Én vagyok a Feltámadás és az Élet – P. Szabó Ferenc elmélkedése Nagyböjt 5. vasárnapjára

Húsvéthoz közeledve, nagyböjt 5. vasárnapján a liturgia Lázár feltámasztásának történetét olvastatja János 11. fejezetéből. Drámai, megrendítő történet. Jézus maga is mélyen megrendül Lázár sírjánál, amikor elhunyt barátja nővérét sírni látja. Pedig isteni hatalmának tudatában van, amikor kijelenti, hogy Lázár fel fog támadni; tudja, hogy az Atya meghallgatja, és „Lázár, jöjj ki!” kiáltására a halott kijön a kősírból.

Az evangéliumi jelenetet gyakran felolvassák temetés alkalmával, hogy a szeretteiket sirató hívőket megerősítsék hitükben és reményükben. Az evangéliumok szerint Jézus Lázáron kívül még két esetben keltett életre halottakat; utána mindhárman meghaltak. Ezek a „feltámasztások” tehát valójában életre keltések voltak. Különbözők magának Jézusnak a feltámadásától, amely átmenet volt egy másik, az isteni létrendbe, teljes emberségében, testi mivoltában is, végleges megdicsőülés. Amikor a Hiszekegyben megvalljuk: „Hiszem a test feltámadását és az örök életet”, ez a Jézuséhoz hasonló feltámadásunkra céloz, mely a végítéletkor következik be.

Szent Pál az első Korinthusi levél 15. fejezetében hirdeti az örömhírt: Krisztus feltámadt, és majd követik a Főt a feltámadásban mindazok, akik hisznek benne, akik a keresztség által részesedtek az Üdvözítő halálában. Mert ha nem lenne feltámadás és örök életünk, illúzió áldozatai lennénk, nyomorultabbak a hitetleneknél, akik számára csak a földi élet van, és ezért a „szakítsd le minden perc virágát! a carpe diem! pogány elvet követik. Pál is Izajást idézve mondja: Ha nincs feltámadás, akkor „együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk!” De ha hisszük, hogy Krisztus feltámadt – és ezt hitték a korinthusiak – hogyan kételkedhetnek a saját feltámadásukban? Ha mi is hisszük a szerető Atyaistenben, aki azért küldte el Jézust, egyszülött Fiát, hogy életünk legyen, hogy az isteni örök életben részesítsen, megsemmisülésünk ellene mondana Isten szeretetének, örök üdvösség tervének. Hiszen örök szeretettel szeretett minden egyes személyt, már a világ teremtése előtt kiválasztott bennünket Krisztusban, hogy általa fogadott gyermekei legyünk. A megsemmisülés ellentmondana a teremtő Isten bölcsességének is! Ha létre hozta/hozza ezt a szépséggel és csodálatos renddel megáldott fejlődő világmindenséget, amelynek csúcsán az emberi személy áll, hogyan semmisülhetne meg az, akiért minden lett. Akkor tényleg abszurd, értelmetlen lenne a világ, ahogy egyes ateisták hirdették: „Abszurd az, hogy születtünk, abszurd az, hogy meghalunk!” (J.- P. Sartre)

Mostani eszmélődésünket megerősíti az evangéliumi kinyilatkoztatás, Jézus Lázár életre keltésekor mondott szavai: „Én vagyok a Feltámadás és az Élet; aki bennem hisz, még ha meghalt is, élni fog!”

Hiszünk, Uram! Szentlelked által erősítsd ingadozó, gyenge hitünket!


(Jn 11, 1-45)