„Ne álljunk ellent Isten üdvözítő szeretetének, hanem nyissuk meg szívünket a szabadság dialektikájának” – Ferenc pápa homíliája az olasz parlamenti képviselőknek bemutatott szentmisén

Jézus idejében volt egy vezető réteg, amely eltávolodott a néptől, nem volt képes másra, csak arra, hogy saját ideológiáját kövesse, és korrupcióba süllyedjen – állapította meg Ferenc pápa március 27-én, csütörtökön reggel azon a szentmisén, amelyet a Szent Péter bazilika katedra oltáránál mutatott be 493 olasz parlamenti képviselő jelenlétében. Közöttük volt kilenc miniszter, valamint a szenátus és az alsóház elnöke.

Pártérdekek, belső harcok – ezekre fordították energiájukat azok, akik Jézus idejében hatalmon voltak. Olyannyira, hogy amikor megjelent közöttük a Messiás, nem ismerték fel, sőt, azzal vádolták, hogy az ördögök fejedelméhez csatlakozva gyógyítja a betegeket – mondta homíliájában Ferenc pápa.

Az első olvasmány Jeremiás könyvéből (Jer 7,23-28) hangzott el. Ebben a próféta Isten panaszát visszhangozza. A gonosz nemzedék nem hallgatta meg szavát, nem fogadta be az Úr hírnökeit, hanem megátalkodottságában igazolta saját bűneit. „Hátukat fordították felém” – idézett az olvasmányból Ferenc pápa, majd hozzátette: ez az Úr, ez Isten fájdalma”. Ez a valóság jelen van a napi evangéliumi szakaszban is, amely arra utal, hogy az emberek, főleg a nép vezetői vakok Isten irányában.

Ezeknek az embereknek, ennek a kis csoportnak a szíve idővel olyannyira megkeményedett, hogy képtelenek voltak az Úr szavának meghallására. Bűnösökből korruptak lettek. Nagyon nehéz, hogy egy korrupt személy ismét jó útra térjen. A bűnösnél ez lehetséges, mert az Úr irgalmas és mindnyájunkat vár. De a korrupt saját dolgaiba süllyedve, megrögzötten él és ezek az emberek korruptak voltak. Ezért igazolták önmagukat, mert Jézus, egyszerűségével, de ugyanakkor Isten erejével, megzavarta őket.

Olyan emberek voltak, akik utat tévesztettek. Ellenálltak az Úr üdvözítő szeretetének és eltávolodtak a hittől, a hit teológiájától a kötelesség teológiája felé fordultak.
Visszautasították az Úr szeretetét és ez a visszautasítás azt eredményezte, hogy letértek az Úr által felkínált útról, a szabadság dialektikájának útjáról, és a szükségszerűség logikájának útjára léptek, ahol nem volt helye az Úrnak. A szabadság dialektikájában jelen van az Úr, aki jó, aki nagyon szeret bennünket. A szükségszerűség logikájában azonban nincs hely az Úr számára: csak a kötelesség számít, csak az, amit meg kell tenni. Olyan személyekké váltak, akik számára csak a külső viselkedésforma számított. Jó modorú, de rossz szokásokkal rendelkező emberek voltak. Jézus „fehérre meszelt síroknak” nevezi őket.

Nagyböjt arra emlékeztet bennünket, hogy Isten mindnyájunkat szeret – folytatta homíliájában Ferenc pápa. Arra kell törekednünk, hogy megnyíljunk számára.
Ezen a nagyböjti útszakaszon jót tesz mindnyájunknak, ha elgondolkozunk azon, hogy az Úr meghívott bennünket a szeretetre, ha gondolunk a szabadságnak erre a dialektikájára, ahol jelen van a szeretet. Tegyük fel magunknak a kérdést: én ezen az úton járok? Vagy az a veszély fenyeget, hogy igazolom önmagam és egy másik úton haladok?

Kérjük az Urat, adja meg a kegyelmet, hogy mindig az üdvösség útján járjunk, hogy megnyíljunk az üdvösségnek, amely csak Istentől származik, nem onnan jön, amit ezek a „kötelesség doktorai” javasoltak, akik elveszítették a hitet és a kötelességnek ezzel a lelkipásztori teológiájával uralkodtak a népen.


(vm)