2014-03-27 14:04:47

A pápa nem csupán hirdeti az evangéliumot, hanem meg is éli azt – nyilatkozta Barack Obama


A Fehér Ház elnöke szerdán este érkezett a római fővárosba hivatalos látogatásra. A csütörtök délelőtti pápai audiencia után találkozik Napolitano államelnökkel és Renzi miniszterelnökkel is. „Obama a pápával a szegénység leküzdéséért” – ezzel a címmel egész oldalas cikk jelent meg csütörtökön a Corriere della Sera – című olasz napilapban, amely interjút készített az amerikai elnökkel. „Azért jövök Rómába, hogy meghallgassam a pápát” – nyilatkozta Obama. Maga Ferenc pápa is bejelentette, hogy beszélni fog vele, többek között a kritikus közép-afrikai helyzetről.

„A pápa nem pusztán hirdeti az evangéliumot: meg is éli” – válaszolta az olasz újságírónak Barack Obama, aki a szegénység legyőzésének lehetséges közös módjaira kérdezett rá a Szentatya és az amerikai elnök között, akik tudvalevőleg másképp látják a globalizáció kérdését. „Amikor a pápa beszél, szavainak óriási a súlya” – ismerte el a politikus, majd így folytatta: „elkötelezettsége a társadalmi igazságosságért, a szeretetről és az együttérzésről szóló üzenete az emberek, és főként a legszegényebbek, a legsebezhetőbbek iránt az egész világon inspirálóan hatottak az emberekre, köztük rám is”. És itt nemcsak gazdasági problémáról van szó: az egész mögött etikai kérdés húzódik”. „Azzal, hogy a pápa folyton sürget miket, felnyitja a szemünket a veszélyre, nehogy hozzászokjunk az egyenlőtlenségekhez, normálisnak fogadva el azokat”.

Ami a globalizációt illeti, Obama elnök meggyőződése, hogy a kereskedelem fejlődése hozzájárult ahhoz, hogy néhány évtized leforgása alatt emberek milliói kikerültek a szegénységből. „A pápának ugyanakkor igaza van – ismeri el az amerikai elnök – abban, hogy ez a haladás nem ért el elegendő számú embert, túl sokan lemaradtak”. „Alig várom, hogy halljam a pápa gondolatait arról, miként győzhetjük le a nagy kihívásunkat”. A szociális kérdésekben való nézetkülönbségekre utalva Obama dicséri Ferenc pápa bátor szókimondását, amellyel a legnagyobb gazdasági és szociális kihívásokról beszél. Persze ez nem jelenti azt, hogy minden kérdésben egyetértenének – olvassuk még a Corriere della Sera – című napilapban.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.