2014-03-21 16:08:16

Szent Ágoston állt a Pápai Ház prédikátora 2. nagyböjti elmélkedésének középpontjában: a Szentlélek teremti meg a keresztények egységét


P. Raniero Cantalamessa Hippo püspökét választotta, hogy hangsúlyozza: az egyház a szeretet által egységbe hozott és összeforrott személyekből áll, a szeretet pedig a Szentlélek. Ez járja át és teremt egységet. Szent Ágoston tanításában különbséget tesz a jelenlegi vagy földi egyház illetve a jövőbeli és égi egyház között. Az elsőben vegyül a búza a konkollyal, a háló kifogja a jó és a rossz halakat, míg a másikat csak szentek alkotják. Ebből indult ki a Pápai Ház prédikátora pénteken délelőtt az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában a Szentatya jelenlétében mondott második nagyböjti elmélkedésében, hogy bemutassa az egyház természetét. A földi egyház kapcsán szólt a szeretetközösségről és a szentségekről. Az egyházhoz való tartozáshoz két dolog kell: a szentségi jelek látható és a kegyelem láthatatlan szeretetközössége.

Ma arra van szükség, hogy a karitatív spirituális szeretetközösségtől elinduljunk a szentségekben, elsősorban az Eucharisztiában való teljes szeretetközösség felé. A felmerülő probléma az, hogy nem lehet nagyobb jelentőséget tulajdonítani az intézményi szeretetközösségnek a spirituálishoz képest. Ma a világ egyes részein nagyon gyakoriak az üldözések, amelyek során nem tesznek különbséget katolikusok és protestánsok között, mert keresztények, tehát már egyek vagyunk – mondta P. Cantalamessa. Szent Ágoston felismerte a Szentlélekben, hogy az egyház egységének nélkülözhetetlen eleme a püspökök egymás közötti és a pápával való horizontális szeretetközössége helyett.

Az egység felé vezető konkrét lépések tehát nem azok, amelyeket egy asztal körül vagy a közös nyilatkozatokban hoznak – bár hasznosak és nélkülözhetetlenek –, hanem amikor különböző felekezetekhez tartozó hívek együtt hirdetik testvéri egyetértésben Jézus Krisztust osztozva saját karizmájukban. Elismerik egymást testvérként a saját egyházuk előírásaihoz való teljes hűségben és engedelmességben. Az egyház természetére vonatkozó Szent Ágostontól származó tanítással zárta elmélkedését P. Cantalamessa: „Ha a Szentlélekből akartok élni, őrizzétek meg a szeretetet, szeressétek az igazságot, hogy eljussatok az örökkévalóságba.”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.