2014-03-18 15:24:22

Krím-félsziget: a katolikus egyház Mária Szívének oltalmába ajánlotta az országot


Az Ogyessza-Szimferopoli katolikus egyházmegye segédpüspöke múlt vasárnap a szentmisén felajánlotta a Krím-félszigetet, annak valamennyi lakójával együtt Mária Szeplőtelen Szívének oltalmába. Jacek Pyl püspök telefonon tájékoztatta erről az olasz püspöki konferencia hírügynökségét (SIR) egy nappal a népszavazást követően, amellyel döntöttek a Krím-félsziget Ukrajnától való elszakadásáról. A népszavazás hivatalos eredményének kihirdetése előtt a katolikus egyház nem ad ki politikai jellegű nyilatkozatokat. Ugyanakkor az európai testvéregyházakhoz fordul, hogy segítséget és lelki támaszt kérjen az imádságban, valamint a böjtben.

„Úgy érzem magam, mint Jézus a Getszemáni-kertben. Imádkozom és a reménységben élek” – nyilatkozta a püspök. „A jelenlegi helyzetben segítségre és lelki támaszra van szükségünk, imát és böjtölést kérünk. Csodára van szükségünk” – fűzi hozzá a szimferopoli főpásztor. „Hisszük és reméljük, hogy Isten kormányozza a történelmet és vezérli ezt a helyzetet is. Hitünkből fakadóan az isteni gondviselésre bízzuk magunkat: minden, ami történni fog, Isten akarata lesz, nem pedig a kormányzóké és a királyoké. Isten az, aki kormányozza a történelmet”.

A segédpüspök felhívást intézett a békéért: „Elsősorban a belső békét keressük, békét a szívekben és a családokban. Jézus szeretetparancsa: szeressük felebarátunkat, a béke forrása a családjaink között”.

Az Ogyessza-Szimferopoli egyházmegye püspöke, Broniszlav Biernacki is aggodalmát fejezte ki az Ukrajna többi részén is elfajuló helyzet miatt, amelyet rendkívül veszélyesnek ítél. „Mindannyian azt reméljük, hogy a nyugati politikai erők képesek lesznek megállítani Putyint” – nyilatkozta.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.