„A világ nyelvezetének csapdája” – Ferenc pápa és a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatának negyedik napja

A világ nyelvezete olyan csapda, amelybe nem eshet bele az, aki Isten szeretetéről akar tanúságot tenni. Ez az a szeretet ugyanis, amely lehetővé teszi, hogy közösséget építsünk, hogy szeretetközösségben éljünk, hogy karitatív tettekkel dicsőítsük Istent. A mai ember sajnos még keresi a helyes, megfelelő nyelvezetet, vagyis Krisztusét. Nem az erő vagy a hatalom nyelve volt ez, hanem a gyengeség nyelve, amelyet könnyen bárki megérthet, főleg azok, akik megtapasztalják a szenvedést – fejtette ki március 12-én, szerdán délelőtt elmélkedésében Angelo De Donatis plébános, aki Ferenc pápa és a Római Kúria tagjai számára a Róma közeli Aricciában tartja a nagyböjti lelkigyakorlatot.

Jézus kiváló kommunikátor volt. Soha nem tartott olyan beszédeket, amelyek minden áron meg akarták győzni a hallgatóságot. Megérttette magát és továbbította Isten ember iránti mély szeretetét, mert szavai nem a világ bölcsességére, hanem Isten bölcsességére épültek. Isten bölcsessége az egyedüli, amelynek köszönhetően megismerhetjük Isten nekünk adott ajándékainak nagyságát. Ezeket az ajándékokat átadhatjuk embertársainknak, tanúságot téve karitatív tetteinkkel Jézus valódi dicsőségéről.

Kedden délután De Donatis atya visszatért Márk evangéliumának ahhoz az epizódjához, amely a gerázai megszállottról szól, és amelynek témáját már az előző elmélkedésben elmélyítette. Hangsúlyozta: miután Jézus megszabadította a megszállottat a gonosz lélektől, ő lett az első misszionárius: az utcákat járva ugyanis mindenütt elhíresztelte, hogy milyen nagy dolgot tett vele Jézus.

A prédikátor ezután elemezte Márk elbeszélésének következő szakaszát (Mk 5,25-34), amely arról szól, hogy Jézus találkozik a vérfolyásos asszonnyal. Két jelenségre hívta fel a figyelmet: kétségbeesésére gyógyíthatatlan betegsége miatt, valamint arra, hogy a zsidó vallás szerint az asszony tisztátalannak minősült vérfolyása miatt. Azt tartották róla, hogy mindent megfertőz, amihez csak hozzáér. Jézustól azonban elnyeri az üdvösséget, pusztán azáltal, hogy megérintette az Úr ruháját: hite meggyógyította.

Ez történik ma is: amikor a bűn beférkőzik az emberbe, haldoklik, de a vallás nem teszi lehetővé, hogy üdvözüljön. Íme a vérfolyásos asszony szimbolizmusa: vallása elítélte, de hittel közelített Jézushoz, akinek irgalmassága üdvözítette. A hit éppen az élő Krisztussal való találkozást jelenti. Ma hatalmas állványzatokat építünk, hogy Krisztushoz jussunk, de nem tudunk vele találkozni. Talán azért, mert túlságosan követjük a világ dolgait. Nem gondolunk keresztségünk mély értelmére, amely azt a pillanatot jelenti, amikor belépünk az egyházba. Talán nem gondolkozunk el azon a tényen, hogy a bűn révén halottként lépünk be az egyházba és Krisztusnak a kereszten értünk ontott vérének köszönhetően élve jövünk onnan ki. Ahhoz, hogy üdvözüljünk, elég, ha Krisztussal együtt haladunk: nem előtte, hanem vele – hangsúlyozta De Donatis atya, majd a következő buzdítással zárta elmélkedését: „Ne hagyjátok, hogy megfosszanak benneteket Istentől”.

(vm)