Ferenc pápa a világ plébánosa – Személyi titkára, Alfred Xuereb prelátus az elmúlt egy évről

Csütörtökön lesz egy éve, hogy megválasztották Ferenc pápát Péter utódának. Ez az év rendkívüli volt az egyház életében is; az irgalmasság ideje – ahogy maga a Szentatya mondta több ízben is. Az elmúlt 12 hónap sűrű forgatagában közvetlen közelről segítette Ferenc pápa munkáját titkára, Alfred Xuereb prelátus, akit nemrég kinevezett a vatikáni gazdasági titkárság vezetőjévé. Xuereb atya exkluzív interjút adott a Vatikáni Rádiónak, amelyben rendkívül őszintén és örömmel idézi fel az elmúlt év eseményeit, kezdve a felejthetetlen tavaly március 13-tól:

- Sok-sok élmény és mély emlék kötődik az elmúlt évhez. Különleges pillanatokat éltünk át, amelyek bizonyára megmaradnak a történelem lapjain. Egy pápa, aki otthagyja a pápaságot… Február 28-tól, Benedek pápa péteri szolgálatának utolsó napjától kezdve, amikor örökre elhagytuk az Apostoli Palotát, március 15-ig, vagyis az új pápa megválasztását követő második napig az emeritus pápával maradtam Castel Gandolfóban, hogy segítsek neki a titkársági teendőkben. Nagyon gyötrő pillanat volt számomra, amikor el kellett válnom Benedek pápától, hiszen abban a szerencsében volt részem, hogy öt és fél évet mellette tölthettem, ezért nagyon nehéz volt elszakadnom tőle. Az események felgyorsultak és én nem tudtam, hogy éppen aznap kell összecsomagolnom Castel Gandolfóban és búcsút vennem Benedek pápától.

De a Vatikánból azt kérték, hogy siessek, pakoljak össze és menjek a Szent Márta-házba, mert Ferenc pápának nincs titkára, aki segítene neki, ezért a postát is egyedül bontja föl. Aznap délelőtt többször bementem a kápolnába, hogy megvilágosodjam, mert kissé összezavarodtam. Ugyanakkor megvolt az a határozott érzésem, hogy a magasból irányítanak engem és tisztában voltam azzal, hogy valami rendkívüli dolog történik az én életemben is. Aztán sírva bementem Benedek pápa dolgozószobájába és gombóc volt a torkomban, amikor megpróbáltam elmondani neki, mennyire szomorú vagyok és milyen nehéz elszakadnom tőle. Megköszöntem atyai jóságát. Biztosítottam róla, hogy az Apostoli Palotában mellette átélt tapasztalatok sokat segítettek, hogy jobban rálássak a „fönti dolgokra”. Aztán letérdeltem, hogy megcsókoljam a gyűrűjét – ami már nem a halászgyűrű volt – és ő, atyaian és gyöngéden tekintve rám – ahogyan csak ő tud – fölállt és megáldott.

- Milyen volt első találkozása Ferenc pápával?

- Behívott dolgozószobájába, az immár ismertté vált szívélyességével fogadott és megtréfált
- ha mondhatom ezt – amolyan pápamódra megtréfált! Egy levelet tartott a kezében és komoly hangon így szólt: „Nos, van itt egy kis probléma, valaki nem jókat mondott rólad!” Mire én megnémultam, majd rájöttem, hogy arra a levélre utalt, amelyet Benedek pápa küldött neki, amiben tájékoztatja, hogy elbocsátott és átenged az ő szolgálatába. Ebben a levélben Benedek pápa volt olyan jó és fölsorolta néhány erényemet. Aztán Ferenc pápa leültetett a díványra, ő pedig mellém ült egy székre. Nagyon testvériesen megkért, hogy segítsek neki nehéz feladatában. Végül pedig tudni akarta, milyen a kapcsolatom a feletteseimmel és más felelős személyekkel. Én azt válaszoltam, hogy jóban vagyok mindenkivel, legalábbis ami engem illet.

- Mi fogta meg leginkább Ferenc pápa személyiségében, hiszen ön abban a kitüntetett helyzetben van, hogy minden nap mellette lehet?

- Az elszántsága. A meggyőződése, ami biztos vagyok, hogy felülről jön, mert ő egy mélyen spirituális ember, aki az imádságban keresi Isten sugallatát. Például a lampedusai látogatást azután döntötte el, hogy a kápolnában folyton ez az ötlet járt a fejében: elmenni személyesen ezekhez az emberekhez, a hajótöröttekhez és megsiratni a halottakat. És amikor rájött, hogy ez visszatérő gondolat, akkor biztos volt benne, hogy Isten akarata. Elment, még ha nem is volt sok idő előkészíteni az utat. Ugyanezt a módszert alkalmazza a közeli munkatársainak a kiválasztásában is.

- És mi az, ami leginkább megragadta önt Ferenc pápában, mint lelkipásztorban, a közéleti megjelenésében, ahogyan péteri szolgálatát végzi?

- Valaki már föltett nekem egy hasonló kérdést és én azt válaszolom, hogy nekem rögtön a misszionárius alakja jut eszembe. A klasszikus hithirdető, aki útra kel és elmegy az őslakosokhoz, hogy megismertesse velük az evangéliumot, Jézus Krisztust… Igen, én Ferencben a misszionáriust látom, aki maga köré gyűjti a tömeget, azt a tömeget, amelyik talán elveszettnek érzi magát, azzal a szándékkal, hogy visszavezesse az evangélium szívéhez. A világ plébánosa lett, úgymond és arra bátorít mindenkit, aki eltávolodott az egyháztól, hogy térjen vissza, hiszen biztosan meglelik helyüket az egyházon belül. A pápa a klerikalizmusban és a szőrszálhasogatásban komoly akadályokat lát, amelyek megnehezítik, hogy mindenki szeretve érezze magát az egyházban.

Ezzel szemben a plébánosok és a papok szinte nap mint nap beszámolnak arról, hányan találnak vissza a szentgyónáshoz és a hit gyakorlásához Ferenc pápa bátorítására, főleg amikor arra emlékeztet, hogy Isten sosem fárad bele a megbocsátásba. A pápa, amint láttuk, különös figyelmet fordít a betegekre, és ez azért van, mert bennük a szenvedő Krisztus testét látja. És közben teljesen elfeledkezik a bajairól. Pápasága első hónapjaiban például erős fájdalmai voltak az isiásza miatt, ami előjött. Az orvosok azt tanácsolták neki, hogy ne hajolgasson, de ő, amikor tolókocsis betegekkel vagy babakocsiban ülő beteg gyermekekkel találkozott, ugyanúgy lehajolt hozzájuk, hogy éreztesse közelségét. Ugyanígy történt a nagycsütörtöki szentmisén is a lábmosás szertartásánál, amikor egy római börtönben letérdelt mind a 12 fiatal fogvatartott elé, hogy megcsókolja a lábukat, pedig bizonyára érezte közben a fájdalmat.

- Ferenc pápa fáradhatatlannak tűnik, ha megnézzük a találkozókon, az audienciákon… hogyan éli meg munkáját a hétköznapokban a Szent Márta-házban?

- Higgye el, egy percet sem veszteget az idejéből! Fáradhatatlanul dolgozik. És amikor úgy érzi, hogy egy kis szünetre van szüksége, nem hunyja le a szemét, és nem marad tétlen: leül és a rózsafüzért imádkozza. Szerintem legalább három rózsafüzért elimádkozik egy nap. „Segít ellazulni” – mondta nekem. Aztán folytatja a munkát, újra meg újra. Egyik embert fogadja a másik után: a Szent Márta-ház portaszemélyzete a tanú rá. Figyelmesen meghallgat mindenkit és rendkívüli emlékezőtehetséggel raktároz el mindent, amit lát és hall. Kora reggel az elmélkedésnek szenteli magát, előkészíti a homíliát a reggeli szentmisére is, amit a Szent Márta-ház kápolnájában mutat be. Aztán leveleket ír, telefonál, üdvözli a személyzethez tartozó embereket, akikkel találkozik és érdeklődik családjuk felől.

- Pápasága első évének egyik legszebb ajándéka kétségkívül a találkozók sora Ferenc pápa és Benedek pápa között. Ön, mint egyfajta kapocs kettejük között, mit tud mondani nekünk erről a testvéri viszonyról?

- Az egyik legutóbbi interjúban Ferenc pápa elárulta, hogy rendszeresen elődéhez fordul, megkérdezi a véleményét a dolgokról. Nagy veszteség lenne nem meríteni a bölcsességnek és a tapasztalatnak ebből a gazdag forrásából! És valóban, rögtön fölhívta Benedek pápát: ez kicsit olyan, mintha otthon lenne a nagypapa, vagy mondjuk egy bölcs. Ferenc pápa tehát kezdettől fogva úgy tekintett erre a jelenlétre, mint felbecsülhetetlen ajándékra, hasonlóképpen az újonnan megválasztott bölcs püspökhöz, aki okos támaszra lel a nyugalmazott püspökben. Sokatmondó volt például az a tény, hogy a Castel Gandolfói palota kápolnájában nem a pápai térdeplőn akart imádkozni, hanem Benedek pápa mellett. Aztán pedig ragaszkodott a jelenlétéhez a Szent Mihály arkangyal szobor felavatásán a Vatikáni Kertekben…. Meggyőzte, hogy vegyen részt a konzisztóriumon az új bíborosok kreálásán. Benedek pápa jelenléte tehát gazdagítja Ferenc pápa péteri szolgálatát.

- Végezetül, mit ad önnek személyesen ez a szolgálat Ferenc pápa mellett, azok után, hogy közelről szolgálta XVI. Benedeket és - ne feledjük - II. János Pált is?

- Tisztában vagyok vele, hogy az Úr titokzatos utakon vezérel engem. Sosem hittem volna, hogy ilyen fajta szolgálatot végezhetek. De Isten ilyen. Másként mi határoznánk meg saját életszentségünk útját. Nagy segítséget merítek abból a fényes tanúságtételből, amellyel II. János Pál pápa és Benedek pápa az Úrra bízta magát, nagy kegyelem volt számomra ezt személyesen megélni. Benedek pápa – immár mosolyogva emlékszünk rá - ahányszor nehéz helyzetben találta magát, szeretett azzal bátorítani bennünket, hogy: „Az Úr megsegít minket”. Nagy vigasz számomra ezen felül Ferenc pápa emberi és spirituális támasza az imádságban, amit tudom, hogy értem is elmond – mondta még a Vatikáni Rádiónak Alfred Xuereb pápai prelátus, Ferenc pápa személyi titkára.

(gá)