Monoteizmus és erőszak? P. Szabó Ferenc SJ ismertetője –III. befejező rész:

Az Atyaisten Fia keresztje által megszabadít bennünket az erőszaktól
A NTB dokumentuma a monoteizmus és az erőszak viszonyáról nem annyira a történelmi tényeket vizsgálta, hanem elméleti, teológiai választ kívánt adni a mai vádakra: e racionalista, ateista nézet szerint a monoteista vallásokhoz szükségképpen kapcsolódik az intolerancia és az erőszak. Mielőtt a hosszú teológiai magyarázatot röviden összefoglalnám, egy előzetes megjegyzéssel visszautalok előző ismertetésemre, amely az Ószövetség több lapján szereplő istenképpel, a büntető és bosszúálló Jahve problémájával foglalkozott.

*
A már idézett biblikus szakember, a jezsuita Norbert Lohfink tanulmánya végkövetkeztetéséből idézek („Erőszak és monoteizmus”, Mérleg 2003/4). Ez nem teológiai, hanem történeti szempontból vizsgálta a kérdést.
Kivezető út az erőszakból Izrael számára
„Az Ószövetség gazdag szövegei az erőszakból kivezető útról tanúskodnak egészen bonyolult módon, mely utat Izraelnek magának is járnia kell.
Izrael az út elején maga is az erőszak, a törvényes, de túlburjánzó erőszak világát élte. Ezért a népnek először észre kellett vennie, hogy az erőszak mindenütt jelen volt világában és környezetében.
Az út második állomása az erőszak megbélyegzése, a vádemelés. Ezt tették főként a próféták. Az erőszakot csak akkor lehet bűnnek nevezni, ha ugyanakkor felmutatják az igazságosság képét is. Egy olyan igazságosság képét, amely könyörületet tanúsít a gyengék iránt. Ezt a képet rajzolja meg a Tóra és a próféták is. Döntő jelentőségű, hogy a jog érvényesítésével szemben mindig felmutatják a kiengesztelődés lehetőségét is.
Az igazán döntő azonban a harmadik lépés: annak lassú és folyamatos belátása, hogy jobb áldozatnak lenni, mint erőszakos győztesnek. Ez a belátás a zsoltáros panaszzsoltáraiban jelenik meg először, a prófétát sújtó erőszak elbeszélésében bontakozik ki, és Deutero-Izajásnál, az Úr szenvedő szolgája 4. énekében (Iz 52, 3–53. 12) éri el csúcspontját. A korai keresztények ennek messianisztikus értelmezést adtak. Eredetileg vagy legalább is átmenetileg Isten Szolgáját úgy tekintették, mint Izrael népének megszemélyesítőjét. A két értelmezés jól megfér egymással. Mindenesetre az Úr Szolgája már nem védekezik az erőszakkal szemben. Elpusztítják, de halálában Isten megmenti, és a népek üdvösségének központjává lesz.
*
A NTB dokumentuma – szerintem aránytalanul hosszú, bőbeszédű – elméleti, biblikus és teológiai reflexiója újat nem hoz. Lényege az, hogy a keresztény hit az izajási Szenvedő Szolga sorsát beteljesítő Isten Fia kereszthalálában és feltámadásában találja meg a megoldást.
A dokumentum hivatkozik a II. Vatikáni zsinat tanítására is, a Gaudium et spes k. konstitúció fontos 22. pontjára, amely krisztológiánk összefoglalása. Idézem rövidítve: „Az ember misztériuma a megtestesült Igében tárul fel. Isten Fia megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült. Az ártatlan Bárány vérével életet szerzett nekünk, Isten benne szerzett kiengesztelődést önmagával és az embereknek egymás között, kiragadott minket az ördög és a bűn szolgaságából. (…) Értünk szenvedvén nemcsak példát adott nekünk, hogy kövessük őt, hanem utat nyitott, melyen, ha járunk, az életé a halál megszentelődik, és új értelmet nyer.
A sok testvér között az elsőszülött Fiú képmásához hasonlóvá vált keresztény ember pedig megkapja a ’Lélek zsengéit’, melyek képessé teszik arra, hogy megtartsa a szeretet törvényét. (…) Kétségtelen, a keresztény embernek sok szorongatásban kell fölvennie a harcot a rossz ellen, és meg kell halnia; de a húséti misztérium részeseként hasonlóvá válva Krisztus halálához, reménytől megerősödve tart a föltámadás felé. Mindez nemcsak a Krisztus-hívőkre érvényes, hanem minden jóakaratú emberre is, akiknek szívében láthatatlanul munkálkodik a kegyelem.”
A szerető Atya Fia kereszthalála által üdvözít, szabadít meg bennünket, az erőszakot, szenvedést szülő bűntől, az igazságtalanságoktól, és teremti meg a kiengesztelődést, hozza el a békét.
Hisszük, hogy a kegyelem üdvözítő erősebb a pusztító/romboló bűnnél, hogy hitünk legyőzi a világot. A bűn ünnepli világi hatalmát növelve emberi áldozatokkal, a kegyelem elzárja az utat az erőszak megsokszorozása előtt; megkíméli a másik vérét elajánlva önmagát a szeretet áldozatául. Isten Jézusban adott kinyilatkoztatásának igazsága véglegesen elválasztotta Isten nevétől a megtorlást. Minden olyan nézet, amely vallással akarja igazolni az erőszakot, meghamisítja a krisztológiát, Krisztus misztériumát, és a Szeretet-Istenről, a Szentháromságról adott hiteles kinyilatkoztatást.
A NTB dokumentuma sürgeti:
Meg kell tisztítani a szent (sacrum), illetve az áldozat hagyományos, ószövetségi, archaikus felfogását, ahogy már ezt a Zsidóknak írt levél (5,7; 9, 12 és 28) szerzője tette, (vö. Jn 19, 33-37; Róm 12, 1).
Krisztus fényében kell értelmezni az Ószövetséget, hogy megértsük: miért adta az Újszövetség igaz Istennek az AGAPÉ/SZERETET nevet (Jn 4, 7- 21).