„Csak a javak megosztása révén valósul meg az igazságosság” – Ferenc pápa vasárnap
déli Úrangyala imádsága
Kedves Testvérek!
Jó napot kívánok! A mai liturgia középpontjában az egyik legvigasztalóbb igazság,
az isteni Gondviselés áll, amelyet Izajás próféta a gyöngédséggel teli anyai szeretet
képével ábrázol. „De megfeledkezhet-e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e
szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem
meg rólad” (49,15).
Milyen szép ez! Isten nem feledkezik meg rólunk, egyikünkről
sem, keresztnevünk és nevünk szerint ismer bennünket. Szeret minket és nem feledkezik
meg rólunk. Milyen szép ez a gondolat! Ez a felhívás, hogy bízzunk Istenben, visszhangra
talál Máté evangéliumának soraiban: „Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem aratnak,
csűrökbe sem gyűjtenek – mennyei Atyátok táplálja őket. Nem többet értek ti náluk?
Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is, ha aggodalmaskodik? Hát a
ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan nőnek: nem
fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom nektek, még Salamon sem volt dicsősége
teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül” (Mt 6,26.28-29).
Ha arra a sok
emberre gondolunk, akik bizonytalan életkörülmények között, vagy egyenesen nyomorban
élnek, amely sérti méltóságukat, Jézusnak ezek a szavai elvontnak, sőt illuzórikusnak
tűnhetnének. Valójában azonban ma sokkal időszerűbbek, mint valaha! Arra emlékeztetnek,
hogy senki sem szolgálhat két úrnak: Istennek és a gazdagságnak. Amíg mindenki csak
arra törekszik, hogy saját magának gyűjtsön, addig soha nem lesz igazságosság. Ezt
jól meg kell értenünk. Ha azonban bízva az isteni Gondviselésben, közösen keressük
országát, akkor senkinek sem hiányoznak majd az emberhez méltó élethez szükséges javak.
Egy olyan szívben, amelyet a birtoklási vágy tölt el, nincs jelen Isten. Ezért Jézus
több ízben figyelmeztette a gazdagokat: azt kockáztatják, hogy biztonságukat az evilági
javakba helyezik, míg a végső biztonság Istenben van. A gazdagság rabságában élő szívben
nem sok hely marad a hit számára: mindent elfoglalnak az anyagi javak, nincs helye
a hitnek. Ha azonban meghagyjuk Istennek az őt megillető, vagyis az első helyet, akkor
szeretete elvezet bennünket arra, hogy megosszuk vagyonunkat, azt fejlesztési és szolidaritási
tervek szolgálatába állítsuk, mint ahogy erre a közelmúltban is sok példa volt az
egyház történetében. Az isteni Gondviselés így rajtunk keresztül működik: ha szolgáljuk
testvéreinket és megosztjuk javainkat másokkal.
Ha mindnyájan nem pusztán
magunk számára halmozzuk fel az anyagi javakat, hanem azokat a többiek szolgálatába
állítjuk, a szolidaritásnak ebben a gesztusában láthatóvá válik az isteni Gondviselés.
Ha azonban valaki csak saját magának gyűjt, mi történik, amikor Isten magához szólítja?
Nem viheti magával vagyonát, mert – tudjátok – a halotti lepelnek nincs zsebe! Jobb
megosztani javainkat másokkal, mert csak azt visszük magunkkal az égbe, amit másokkal
megosztottunk. A Jézus által megjelölt út talán nem tűnik túl reálisnak a közfelfogáshoz
és a gazdasági válság problémáihoz viszonyítva; ha azonban jól meggondoljuk, akkor
látjuk, hogy elvezet bennünket az értékek igazi skálájához. „Nem több az élet az ételnél,
a test pedig a ruhánál?” (Mt 6,25) – teszi fel a kérdést Jézus.
Ahhoz, hogy
senki ne nélkülözze a kenyeret, vizet, ruhát, otthont, munkát, egészséget, arra van
szükség, hogy mindnyájan elismerjük: a mennyei Atya gyermekei, tehát egymás testvérei
vagyunk. Erre emlékeztettem a január elsejei Békevilágnapra írt üzenetemben – mondta
Ferenc pápa. A békéhez vezető út a testvériség: együtt kell haladnunk, megosztva egymással
javainkat. A mai liturgiában hallott isteni Szó fényében fohászkodjunk Szűz Máriához,
mint az isteni Gondviselés Anyjához. Bízzuk oltalmába létünket, az egyház és az emberiség
útját. Különösen fohászkodjunk közbenjárásáért, hogy mindnyájan törekedjünk egyszerű
és józan életmódra, figyelmet fordítva leghátrányosabb helyzetű testvéreinkre.