Monoteizmus és erőszak: szükségszerű kapcsolat? – P. Szabó Ferenc SJ ismertetője – első fejezet

A Nemzetközi Teológiai Bizottság (=NTB) új dokumentumának I. fejezete a monoteizmussal szembeni gyanúsításokkal, kritikákkal foglalkozik: cáfolja azt az állítást, hogy a monoteizmus (egy Isten-hit) lényegénél fogva szükségszerű kapcsolatban áll az erőszakkal.

A vallások történetét vizsgálva megállapíthatjuk: a vallásos hit, amely megnyilatkozik a mítoszokon és rítusokon, a hiedelmeken és jámborsági gyakorlatokon keresztül - tanúsítja, hogy az Istenség, Isten titokzatos megtapasztalása megtalálható minden népnél, minden emberi lény jellemzője. Isten, akihez nincs hasonló, minden létező kezdete és végcélja, vallja a monoteizmus. És ezt hosszú ideig elismerték, még a természetes észre támaszkodó filozófia is.

De Nyugaton megerősödött a felvilágosult deizmus, amely – párhuzamosan a politikai filozófia-teológia kialakulásával - a „zsidó-keresztény” monoteizmust ideológiai célra használta, hogy igazolja a politikai hatalom monarchikus formáját. Ez a deista filozófia olyan torz képet alakított ki a monoteizmusról, amely teljesen ellenkezik az igazi keresztény kinyilatkoztatással.

Manapság az Isten elvetésével, a radikális világnézeti relativizmus, a modern „laikus” (=teljesen evilági) kultúra és szemlélet, amely a pluralizmust és a toleranciát hirdeti, valójában önmagának ellentmond: az igazat, igazságosat és jót keresve a béke és az emberi együttélés biztosítására, eljut addig, hogy közömbös marad az emberi méltóság tiszteletével szemben.

Mert az élet bármilyen témájánál, a politikai felelősségnél, a közömbösséget és a kölcsönös bizalmatlanságot akarja igazolni: az igazságosság és a közjó keresése helyett gyanúsítja a törvénytiszteletet, kizárja az igazi egyenlőséget és szabadságot, és végül aláássa az igazi emberi együttélést. Közben – különös módon - bírálják az egyetemes és objektív igazság létét, amely szerintük - ellentétben a pluralizmussal - fenyegeti az ember igazi autonómiáját.

És itt következik a támadás a monoteizmus ellen, amely szerintük archaikus és despotikus, viszont a politeizmus kreatív és toleráns. Ide sorolják nemcsak Iszlámot, hanem a zsidóság és a kereszténység monoteizmusát is.

A dokumentum figyelmeztet: Amikor e kritikusok a vallásokról azt állítják, hogy szükségképpen az erőszakot alkalmazzák, nem említik a naponta tapasztalható tényeket: szerte a világon üldöztetést szenvednek a keresztény hívők, megfélemlítik őket, sőt sokszor életükkel fizetnek krisztusi hitükért.

Továbbá manapság a keresztények és a nagy vallások keresik a párbeszédet, és a békéért munkálkodnak. Persze nem lehet tagadni, hogy világviszonylatban létezik a „vallási erőszak”, amelyhez etnikai és politikai érdekek/célok fűződek, egészen terrorista merényletekig, bizonyos szélsőséges muzulmánok esetében.

Ezeket a dokumentum nem részletezi, hanem lényegében a monoteizmus keresztény sajátosságát, a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott Szentháromság-egy-Isten hitét mutatja be.

Nem tagadja, hogy a vallást is megronthatják visszaélések, és a történelemben létezett és létezik a vallási türelmetlenség és fanatizmus általi erőszak, amelyet a keresztény hit elítél. De létezik a szekularizált és ateista világban is sok- sok erőszak, kegyetlenség, jogtiprás…
Nem állja meg helyét az az állítás, hogy a modern „politeizmus” toleránsabb, mint a vallásos monoteizmus, főleg annak keresztény változata.

A dokumentum tehát elsősorban a jézusi kinyilatkoztatás teológiáját, az erőszakmentességet és a testvéri szeretetet hirdető evangéliumi üzenetet fejti ki.
De elismeri, hogy sokszor ellentmondás van az igazi keresztény hit és a történelmi gyakorlat között, és ez megtérésre, hiteles tanúságtételre szólítja Krisztus híveit.

A következő alkalommal az ószövetségi istenképhez kapcsolódó erőszakról, a Biblia joggal bírált egyes részeinek értelmezéséről szól ismertetésünk.