2014-02-19 18:13:13

A keleti egyházak gondosan őrizzék meg ősi liturgikus hagyományaikat – Erdő Péter bíboros előadása a Pápai Lateráni Egyetemen


RealAudioMP3 Az ezekben a napokban Rómában tartózkodó Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek február 19-én, szerdán délután előadást tartott azon a nemzetközi szimpóziumon, amelyet az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció szervezett a Pápai Lateráni Egyetemen, a II. Vatikáni Zsinat „Sacrosanctum Concilium” k., a szent liturgiáról szóló konstitúció közzétételének 50. évfordulója alkalmából.

Erdő Péter bíboros a Vatikáni Rádió hallgatóinak is összefoglalta előadását: a szervezők arra kérték, hogy vázolja fel a keleti egyházak liturgiájában az elmúlt ötven évben bekövetkezett változásokat. A bíboros többek között utal a zsinati dokumentum 24. pontjára, amely megállapítja:

„A liturgikus ünnepléseken igen nagy jelentősége van a Szentírásnak. Ebből olvassák a homíliában magyarázott szent szövegeket, éneklik a zsoltárokat; hatása és ösztönzése alatt fakadtak a liturgikus imádságok, könyörgések és énekek, s belőle tárul föl a cselekmények és jelek értelme. Ezért a liturgia megújítása, fejlődése és korszerűsítése érdekében szükséges, hogy jobban érvényesüljön a Szentírásnak az a bensőséges és élő szeretete, melyről mind a keleti, mind a nyugati szertartások tiszteletreméltó hagyománya tanúskodik”.


(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.