Monoteizmus és erőszak? - Bemutatjuk a Nemzetközi Teológiai Bizottság
új dokumentumát

P. Szabó Ferenc SJ ismertetője:

„Szentháromság egy Isten, az emberek egysége
és a keresztény monoteizmus az erőszak ellen”

Ez a címe annak a dokumentumnak, amelyet a Nemzetközi Teológiai Bizottság az elmúlt években dolgozott ki; közzé tételét nemrég engedélyezte Gerhard L. Müller érsek, leendő bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa. Olasz szövege most jelent meg az olasz jezsuiták folyóiratában: La Civiltà Cattolica (3926, 2014. jan. 18, 157-212.)

Az öt fejezetből álló dokumentum választ keres erre a napjainkban is sokat vitatott kérdésre: Vajon a három monoteista valláshoz (zsidóság, kereszténység, iszlám) elméletileg is hozzátartozik-e az erőszak? Ilyen vádak hangzanak el: „Ölő hitek! Isten nevében ölnek!” Sajnos, nem egyszer a torzított hit fanatikusai tényekkel is igazolják ezt. A dokumentum nem foglalkozik az iszlámmal, hanem csak az Ószövetséggel (annak „nehéz lapjaival”) és főleg az erőszakot kizáró keresztény monoteizmussal, a jézusi kinyilatkoztatással: a biblikus teológia alapján ismerteti az erőszakot kizáró krisztusi hit igazi mivoltát. Ezek a fejezetek a leghosszabbak.

Mi hát az elméleti igazság, melyek a történelmi tények? Miután bemutattam a dokumentumot, következő három alkalommal ismertetem majd főbb megállapításait, némileg egyszerűsítve és kiegészítve a hivatalos szöveget.

A Bevezető megjegyzi: Nem apologetikát akar nyújtani, mentegetni a tényeket, torzulásokat, vétkeket, hanem egyszerűen szembeállítani az igaz keresztény tanítást a sokszor alaptalan vádakkal. A keresztény tanítás ugyanis a vallás igazi megrontásaként ítéli el azt, ha Isten nevében ölnek, erőszakra izgatnak. A keresztény hitnek ez a meggyőződése a Szentháromság-egy-Isten – a Szeretet-Isten - kinyilatkoztatásán alapul, akinek titkát Jézus Krisztus tanítása és műve tárta fel.

Az I. fejezet megvilágítja a „monoteizmus” igazi és torz értelmezését; ez utóbbi a mai politikai filozófia egyes irányaiban - az ateista humanizmus, a vallási agnoszticizmus vagy a politikai laicitás képviselői és a világnézeti tolerancia hirdetői. Ezek nem a három monoteista vallás igazi tanítását veszik tekintetbe, és – az árnyoldalak hangoztatása mellett – felejtik e vallások kultúránkat meghatározó történeti valóságát; leegyszerűsítve a kérdést, ezt az alternatívát állítják fel: vagy a szükségszerűen erőszakos monoteizmus, vagy a szerintük toleráns politeizmus. E politeizmus istenei igazában a modern újpogányság bálványai: faj, nemzet, párt, haladás, pénz, szex, élvezet…Világos, hogy itt már semmi sincs az igazi vallásosságból, az „egydimenziós ember” naturalista felfogásával állunk szemben.

A II. fejezet a bibliai hitet vizsgálja, különösen is figyelve az Ószövetség „nehéz lapjaira”, ahol a régi hagyományt tükröző történeti könyvekben a bosszúálló, kegyetlen Isten képe is megjelenik. Szó van itt a Biblia helyes értelmezéséről, a nagy próféták küzdelmeiről, az ószövetségi könyveket elvető marcioniták eretnekségéről.

A III. fejezet a Jézus Krisztusba vetett keresztény hitet vázolja: az izajási Szenvedő Szolga sorsát beteljesítő, kereszten meghalt, majd feltámadt Isten Fia művét és evangéliumát, a Szeretet-Isten teljes kinyilatkoztatását. Itt az újabb krisztológiába is betekintést nyerünk.

A IV. fejezet meglehetősen elvont: elmélyültebb filozófiai reflexió Isten létéről és megismeréséről: párbeszéd a mai ateizmussal, amely radikális antropológiai naturalizmus. E nézetet a dokumentum szembesíti a vallások monoteizmusával.

Végül az V. fejezet összefoglalja a keresztény sajátosságot: az Egyház elkötelezettségét az embereknek Istennel és egymás közötti kiengesztelődése és megbékélése érdekében tett tanúságtételét.