2014-02-17 08:39:03

Ferenc pápa vasárnap látogatást tett a Szent Tamás apostolról elnevezett római plébánián


A Szentatya február 16-án délután 4 órakor kezdte meg lelkipásztori látogatását az Infernetto városnegyedben található plébánián. Gyermekekkel, hittanos fiatalokkal, mozgássérültekkel és betegekkel illetve családtagjaikkal, továbbá nemrégiben megkeresztelt újszülöttekkel és szüleikkel, a pasztorális tanács tagjaival találkozott. Este 6 órakor szentmisét mutatott be, amelyen koncelebrált Agostino Vallini bíboros, római helynöke és a városrész segédpüspöke, továbbá a plébános Antonio D’Errico atya, aki 2002 óta vezeti a közösséget, valamint a plébánia többi papja. Ők fogadták a Szentatyát érkezésekor. A pápa látogatására a plébánia alapításának 50. évfordulója alkalmából került sor.

A külvárosi plébániához tartozó területen 11 idősek otthona található. A plébánia termeiben tartják a mozgássérült gyermekek családjait tömörítő „Happy time” (Boldog idő) nevet viselő szervezet programjait. A Szentatya látogatásának középpontjában a szentmise bemutatása állt. A plébánia előtti téren óriáskivetítőkön követhették a szertartást azok, akiknek nem jutott hely a templomban.

A plébánián működik a Szent Tamásról elnevezett szervezet, amely rászorulóknak oszt szét lakberendezési tárgyakat és kisgyermekek számára különböző termékeket. Továbbá a PiGreco csoport is jelen van, akik a szektákról és alternatív vallási mozgalmakról végeznek kutatást és gyűjtenek információkat, illetve segít azoknak a családoknak, akiket ez a jelenség érint.

Február 13-án, csütörtökön este Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke mutatott be szentmisét és elmélkedést tartott Ferenc pápa Evangelii gaudium k. apostoli buzdításáról.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.