2014-02-02 14:23:19

„Az Istennek szentelt életet élő személyek Isten jóságának képmásai” – Ferenc pápa szavai a vasárnap déli Úrangyala elimádkozásakor


RealAudioMP3 Kedves Testvérek! Jó napot kívánok! Mindannyian bőrig áztok ott lenn a téren, de bátrak vagytok! – ezekkel a keresetlen szavakkal köszöntötte Ferenc pápa a híveket, akik a szünet nélkül szakadó eső ellenére ez alkalommal is teljesen megtöltötték a Szent Péter teret és környékét.

„Ma ünnepeljük Jézus templomi bemutatását. Ezzel az ünneppel esik egybe a megszentelt élet napja, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy mennyire fontosak az egyháznak mindazok, akik válaszoltak Jézus hívására, hogy közelről kövessék őt, az evangéliumi tanácsok útján” – mondta a pápa.

Ha nem lennének szerzetesnők és szerzetesek, akik a mindennapi életben minden embernek elviszik Isten irgalmasságát a kaotikus nagyvárosokba csakúgy, mint a menekülttáborok sátraiba, Jézus képmásaiként élve, akkor a világ egészen biztosan rosszabb lenne.

Minden megszentelt életet élő személy ajándék az úton levő Isten népe számára. Nagy szükség van ezekre a jelenlétekre, amelyek megerősítik és megújítják az elkötelezettséget az evangélium hirdetésére, a keresztény oktatásra, a szükséget szenvedők megsegítésére, a szemlélődő imára. Megújítják az elkötelezettséget az ifjúság, a családok emberi és spirituális képzésére; az igazságosság és a béke megvalósítására az emberi családban.

A pápa ezután rögtönzött szavakkal így fordult a világ összes szerzetesnőjéhez: „Gondoljunk bele: mi történne, ha nem lennének szerzetesnők a kórházakban, a missziókban, az iskolákban? Képzeljetek el egy egyházat szerzetesnők nélkül.. Nem lehetséges. Ez az ajándék, ez az élesztő az, amely előbbre viszi Isten népét. Nagyot alkotnak ezek a nők, akik Istennek szentelik életüket és továbbadják Jézus üzenetét!”

Az egyháznak és a világnak szüksége van erre a tanúságtételre, amely Isten szeretetét és irgalmasságát nyilvánítja ki. A megszentelt személyek, a szerzetesek és szerzetesnők arról tesznek tanúságot, hogy Isten jó, Isten irgalmas.

Szükség van tehát arra, hogy a hívek támogassák és méltányolják a szerzetesek tevékenységét. Hálával jutassák érvényre a megszentelt élet tapasztalatait és mélyítsék el a különböző karizmák és spiritualitások ismeretét. Imádkozzunk azért, hogy sok fiatal válaszoljon „igennel” az Úr hívására, hogy teljes egészében Neki szenteljék magukat, a testvérek önzetlen szolgálatában.

Ez az Istennek való önátadás azonban minden keresztényre vonatkozik, mert mindnyájan Istennek vagyunk szentelve a keresztség által. Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy felajánljuk magunkat az Atyának Jézussal, és amint Jézus tette, mi is nagylelkűen ajándékozzuk oda életünket a családban, a munkahelyen, az egyház szolgálatában, az irgalmasság cselekedeteiben.

A pápa emlékeztetett rá, hogy 2015 az Istennek szentelt élet éve lesz, amelyet már most Szűz Mária és Szent József közbenjárásába ajánlott. Jézus szülei voltak az elsők, akiket Jézus megszentelt, és akik életüket Jézusnak szentelték. Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a téren megjelent zarándokcsoportokat, majd azokhoz fordult, akik Közép-Olaszországban a napok óta tartó esőzés következtében szenvednek.

„Szeretettel gondolok Róma és Toscana kedves lakosságára, amelyet az esőzés által okozott áradások sújtanak. A megpróbáltatást szenvedő testvéreinknek ne hiányozzon konkrét szolidaritásunk, imánk. Kedves testvéreim, együtt érzek veletek”.

A megszentelt élet napja Olaszországban egybeesik az életvédő nappal, amelyet idén 36. alkalommal tartottak meg. Témája: „Jövőt nemzeni”. Ferenc pápa köszönetét fejezte ki a kezdeményezés szervezőinek, a társulatoknak és mozgalmaknak, a kulturális központoknak, amelyek az élet védelmében és előmozdításában kötelezték el magukat.

Köszöntötte Agostino Vallini bíborost, római helynökét és mindazokat, akik a római egyházmegyében hozzájárultak az életvédő nap eseményeihez. Elismerését fejezte ki azoknak az egyetemi tanároknak, akik konferenciákat tartottak a születéssel kapcsolatos jelenlegi problémákról.

„Csatlakozom az olasz püspökökhöz, akik leszögezik: ’minden gyermek az életet szerető Úr arca, ajándék a család és a társadalom számára’. Mindenki saját szerepének megfelelően és saját környezetében szeresse és szolgálja az életet, fogadja be, tartsa tiszteletben és mozdítsa elő, különösen akkor, amikor törékeny és szüksége van figyelemre, gondozásra, az anyai méhtől kezdve evilági végéig” – mondta Ferenc pápa, majd szép vasárnapot és jó ebédet kívánva búcsúzott a hívektől.


(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.