„Nem érthető egy keresztény az egyház nélkül” – állapította meg Ferenc pápa csütörtök
reggel, a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén
A pápa az egyházhoz
való tartozás érzésének három pillérét jelölte meg: alázat, hűség és ima az egyházért.
Homíliájában Dávid király alakjából indult ki, amelyet az első olvasmány mutat be
(2Sám 7,18-19.24-29). Olyan ember ő, aki úgy beszél az Úrral, mint ahogy egy fiú beszél
apjával és örömmel fogadja el azt is, ha kérésére nemleges választ kap. Dávid erős
érzelmekkel kötődik Isten népéhez. Ez arra késztet bennünket, hogy megvizsgáljuk:
mi mennyire érezzük, hogy az egyházhoz tartozunk, mennyire érzünk együtt az egyházzal,
mennyire érezzük, hogy az egyházban vagyunk? – tette fel a kérdést a pápa.
A
keresztény nem az, akit megkeresztelnek és utána a saját útját járja. A keresztség
első gyümölcse, hogy az egyházhoz tartozóvá tesz bennünket, Isten népének tagjává
válunk. Nem érthetjük meg a keresztényt egyház nélkül. Ezért mondta a nagy VI. Pál,
hogy abszurd dichotómia – kettősség – szeretni Krisztust az egyház nélkül; hallgatni
Krisztust, de az egyházat nem; Krisztussal lenni az egyház peremén. Nem lehet. Abszurd
dichotómia. Az evangéliumi üzenetet az egyházban kapjuk, és életszentségünk is az
egyházban alakul ki, a mi utunk az egyház. A másik út egy ábránd, vagy, ahogy VI.
Pál mondta, abszurd dichotómia.
Az „egyházi érzék” (sensus ecclesiae) azt
jelenti, hogy az egyházban érzünk, gondolkozunk, cselekszünk. Három tartóoszlopa van
az egyházi érzéknek, az egyházhoz való tartozás érzékének: az első az alázat, annak
tudatában, hogy nagy kegyelemként váltunk egy közösség tagjaivá.
Aki nem alázatos,
az nem érezhet együtt az egyházzal. Azt érzi, ami saját magának tetszik. Ez az alázat
figyelhető meg Dávid esetében: „Ki vagyok én, Uram Isten, s mi az én házam?” Azzal
a tudattal kell rendelkeznünk, hogy az üdvtörténet nem velem kezdődött és nem ér véget,
amikor meghalok. Nem. Az egész az üdvösség története: az Úr, születésedkor kiválaszt,
elkísér az úton, végül magához hív és a történet folytatódik. Az egyház története
előttünk kezdődött és folytatódik utánunk is. Alázatosság: egy nagy nép kis része
vagyunk, amely az Úr útján halad.
A második tartóoszlop a hűség, amelyet az
engedelmességhez kell kapcsolni. Hűség az egyházhoz; hűség tanításához; hűség a Hitvalláshoz;
hűség a tanhoz, meg kell őrizni ezt a doktrínát. Alázat és hűség. VI. Pál is arra
emlékeztetett bennünket, hogy az evangéliumi üzenetet ajándékként kaptuk és ajándékként
kell továbbadnunk, de nem úgy, mint ha a sajátunkat adnánk: olyan ajándék, amelyet
kaptunk, és amelyet továbbadunk. Ebben az átadásban hűségesnek kell lennünk. Mert
kaptunk egy evangéliumot és azt tovább kell adnunk, mert nem a miénk, hanem Jézusé
és ő azt mondja, hogy nem válhatunk az evangélium uraivá, a kapott tanítás uraivá,
hogy azt saját kényünkre-kedvünkre használjuk fel.
A harmadik tartóoszlop
egy sajátos szolgálat: imádkozni kell az egyházért. Hogyan állunk mi az egyházért
mondott imáinkkal? – tette fel a kérdést a pápa. Imádkozunk az egyházért? „A szentmisén
minden nap, de otthon, amikor imáinkat mondjuk? Imádkozzunk az egyházért a világ minden
részén! Az Úr segítsen minket, hogy ezen az úton haladjunk előre, hogy elmélyítsük
az egyházhoz való tartozásunkat, és egyházi érzékünket, az egyházzal való érzésünket”
– fejezte be csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.