2014-01-28 16:11:31

Egyiptomban II. Tawadros kopt ortodox pátriárka látogatást tett Al Sisi tábornoknál


A Fides olasz missziós hírügynökség értesülései szerint az alexandriai kopt-ortodox pátriárka, II. Tawadros felkereste Abdel Fattah al-Sisi miniszterelnök-helyettest, az egyiptomi fegyveres erők tábornokát. A látogatás során a pátriárka köszönetet mondott az fegyveres erőknek azért, amit a terrorizmus ellen és az ország biztonsága érdekében tesznek.

A kiadott közlemény arról tájékoztat, hogy a látogatásra a 2011 februárjában történt események harmadik évfordulója alkalmából került sor, amelyek következtében megdöntötték Hoszni Mubarak rezsimjét. Tawadros pátriárkát a látogatásra elkísérte 6 másik kopt ortodox püspök.

Al-Sisi tábornok elismerését fejezte ki a kopt egyháznak az ország egysége érdekében kifejtett tevékenységéért, minden olyan kísérlettel ellentétben, amely az egyiptomiak közötti ellenségeskedés szítására irányult.

A találkozó jelképes értelemmel bír, ha számba vesszük, hogy az országon ismét erőszak hullám söpört végig. Csak a legutóbbi hét végén, péntektől vasárnapig, Egyiptomban 80 embert öltek meg, főként az Iszlám Testvérek soraiból. Az erőszakos megtorlások ellenére a hadsereg továbbra is úgy jelenik meg, mint a demokratikus rendszerhez vezető folyamat garanciája.

Várhatóan rövidesen bejelentik az elnöki választások dátumát és Al-Sisi tábornokban látják a tüntetők azt a következő államfőt, aki képes lesz megteremteni az ország stabilitását és biztonságát.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.