2014-01-27 15:37:05

“Soha többé ne ismétlődjenek meg az emberiség szégyene, a Shoah szörnyűségei” Ferenc pápa levele barátjához, Abraham Skorka Buenos Aires-i rabbihoz a Holokauszt Nemzetközi Emléknapja alkalmából


RealAudioMP3 A levelet január 27-én este olvassák fel „A remény hegedűi” hangversenyen, amelyre a Római „Zenepark” auditóriumában kerül sor. Ferenc pápa személyes levélben fordul zsidó barátjához, hogy kifejezze közelségét a zsidó néphez az Emlékezet Napján.

A levelet saját kezűleg írta spanyolul Skorka rabbinak, akivel Buenos Aires-ben az évek során mély barátságot kötött. Ez a barátság messze túlmutat két vallási vezető párbeszédén. „Bárcsak mindazok, akik ezt a szívfájdító zenét hallgatják – utal a pápa a római koncertre - azonosítani tudnák magukat azokkal a történelmi könnyekkel, amelyek ma a hegedűk segítségével jutnak el hozzánk és éreznék azt az erőteljes vágyat, hogy elkötelezzék magukat: soha többé ne ismétlődjenek meg ezek a szörnyűségek, amelyek az emberiség szégyenét jelentik”.

„A közönség meghallgatja majd Vivaldi, Beethoven és más nagy zeneszerzők alkotásait, de a jelenlévők szívükben mindnyájan érezni fogják, hogy a dallamok mögött a történelem könnyeinek csöndes hangja él, olyan könnyek, amelyek nyomot hagynak a népek testében-lelkében” – írja levelében Ferenc pápa.

A hétfő esti hangversenyen első alkalommal szólal meg Olaszországban az a 12 hegedű és egy gordonka, amelyek drámai történetükkel túlélték a Shoah-t. Amnon Weinstein izraeli lantkészítő találta meg és restaurálta a hangszereket. Az egyik hegedű húrjai kísérték a deportáltakat az auschwitzi gázkamrákba, egy másikat egy láger felé tartó vonatból dobtak ki – egy francia munkás bukkant rá és őrizte meg. A hegedűk között olyanok is vannak, amelyeket zsidó zenészek vittek magukkal 1936-ban, amikor elhagyták Németországot, hogy megalapítsák Palesztina Filharmonikus Zenekarát.

A koncert szervezői hangsúlyozzák: a hegedű vándor hangszer, követte a zsidókat bolyongásaik során, egészen a végsőkig, a menekülésig és a halálig. Jelentőségteljes, hogy a hangszereket a három egyistenhívő vallás képviselői szólaltatják meg, hangsúlyozva: a zene képes arra, hogy minden határon túl egyesítsen és reményt adjon még a legrettenetesebb megpróbáltatások idején is.


(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.