„Az ökumenikus dimenzió Róma püspöke szolgálatának alapvető szempontja” – Ferenc pápa
homíliája az egységhét lezárásakor
„Hát részekre szakítható-e
Krisztus?” (1Kor 1,13a) – kezdte az ökumenikus imahét mottójával homíliáját Ferenc
pápa az imanyolcadot lezáró vesperáson, amelyet január 25-én, szombaton délután fél
6 órai kezdettel mutatott be a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában.
Szent
Pál erőteljes kifejezését, amelyet az első korinthusi levél elején olvasunk, és amely
ma este elhangzott a liturgiában, kanadai keresztény testvéreink egy csoportja választotta
ki az idei Egységhét elmélkedései vezérfonalául.
Az apostol nagy szomorúsággal
vette tudomásul, hogy a korinthusi keresztények pártokra szakadtak. Van, aki azt állítja,
hogy „én Pállal tartok”; egy másik azt mondja: „én Apollóé vagyok”, egy harmadik:
„én viszont Kéfással tartok” – végül van, aki azt állítja: „én pedig Krisztussal”
(vö. 12). Pál azokat sem dicsérheti, akik Krisztussal kívánnak tartani, mert arra
használják fel az egyetlen Üdvözítő nevét, hogy elkülönítsék magukat a többi testvértől
a közösségen belül. Más szóval, minden egyes személy egyéni tapasztalata, utalás a
közösség néhány jelentős személyiségére, a mások hite megítélésének mércéjévé válik.
A megosztottságnak ebben a helyzetében Pál arra buzdítja a korinthusi keresztényeket,
hogy a „mi Urunk Jézus Krisztus nevére” legyenek egységesek a beszédben, vallják ugyanazt
mindnyájan, hogy ne szakadjanak pártokra, hanem forrjanak össze tökéletes egységben,
gondolatban és fölfogásban (vö. 10).
Az a szeretetközösség, amelyre az apostol
szólít fel, azonban nem lehet emberi stratégiák gyümölcse. A testvérek közötti tökéletes
egység ugyanis csak akkor lehetséges, ha ugyanaz a gondolatuk és érzésük, mint Jézus
Krisztusnak (vö. Fil 2,5). Ma este, miközben itt imára összegyűltünk, érezzük, hogy
Krisztus, akit nem lehet szétszakítani, magához akar vonzani bennünket, szíve érzéseihez.
Ő maradéktalanul és bizalommal átadta önmagát az Atyának, radikálisan kiüresítette
önmagát az emberiség iránti szeretetéből. Csak Ő lehet a kezdete, oka és mozgató ereje
egységünknek – mondta homíliájában Ferenc pápa.
Jelenlétében még inkább tudatára
ébredünk annak, hogy nem tekinthetjük úgy az egyházban a megosztottságot, mint egyfajta
természetes jelenséget, amely elkerülhetetlen minden társulási forma esetében. A mi
megosztottságaink megsebzik Krisztus testét, megsebzik a tanúságot, amelyet róla kell
tennünk a világban.
A II. Vatikáni Zsinat ökumenizmusról szóló dekrétuma,
Szent Pál előbb említett szövegére utalva jelentőségteljesen megállapítja: „Az Úr
Krisztus ugyanis egy és egyetlen Egyházat alapított, mégis több keresztény közösség
mutatkozik úgy az emberek előtt, mint Jézus Krisztus igazi öröksége; valamennyien
az Úr tanítványának vallják ugyan magukat, de különbözőképpen vélekednek, és külön
utakon járnak, mintha maga Krisztus oszlott volna meg. Ez a megosztottság kétségkívül
ellentmond Krisztus akaratának, botránkoztatja a világot és károsítja a legszentebb
ügyet, az evangélium hirdetését minden ember számára” – idézett a pápa az Unitatis
redintegratio k. zsinati dekrétum első pontjából.
Mindnyájunkat megkárosítottak
a megosztottságok! Senki sem akar közülünk botránnyá válni! Ezért mindnyájan együtt
haladunk, testvérként az egység felé vezető úton, egységet alkotva menet közben, azt
az egységet, amely a Szentlélektől származik, és amely egy páratlan sajátosságot hoz
el nekünk, amelyre csak a Szentlélek képes: a kiengesztelődött különbözőséget! Az
Úr mindannyiunkat vár, mindnyájunkat elkísér: mindnyájunkkal velünk van az egység
felé vezető úton! – mondta rögtönzött szavakkal Ferenc pápa.
Kedves barátaim!
Krisztust nem lehet szétszakítani! Ez a bizonyosság bátorítson és támogasson bennünket,
hogy alázattal és bizalommal folytassuk utunkat a minden Krisztusban hívő közötti
teljes és látható egység helyreállítása felé – mondta Ferenc pápa, majd utalt Boldog
XXIII. János és Boldog II. János Pál pápák művére.
Mindketten megérlelték
életük során annak a tudatát, hogy mennyire sürgető az egység ügye. Amikor megválasztották
őket Péter székébe, határozottan vezették az egész katolikus nyájat az ökumenizmus
útjain: János pápa új, addig szinte elképzelhetetlen utakat nyitott meg, János Pál
pápa pedig az ökumenikus párbeszédet mind hétköznapi dimenziót jelölte meg, amely
elválaszthatatlan minden egyház életétől.
Hozzájuk kapcsolódik VI. Pál pápa
is, aki szintén fontos főszereplője volt a párbeszédnek. Éppen ezekben a napokban
emlékezünk arra a történelmi, baráti ölelésre, amely közte és Athenagorasz konstantinápolyi
pátriárka között történt Jeruzsálemben 50 évvel ezelőtt. Ezeknek a pápáknak a
műve azt eredményezte, hogy az ökumenikus dimenzió Róma püspöke szolgálatának alapvető
aspektusává vált. Ma nem lehetne maradéktalanul meghatározni a péteri szolgálatot
anélkül, hogy bele ne foglalnánk ezt a nyitást a minden krisztushívővel való dialógus
felé.
Azt is mondhatjuk, hogy az ökumenikus előrehaladás lehetővé tette, hogy
elmélyítsük Péter utóda szolgálatának megértését és bíznunk kell abban, hogy ez a
jövőben is ilyen irányban folytatódik. Miközben hálával tekintünk azokra a lépésekre,
amelyeket az Úrnak köszönhetően idáig megtehettünk, és anélkül, hogy elrejtenénk a
nehézségeket, amelyekkel ma az ökumenikus párbeszédnek szembe kell néznie, kérjük,
hogy mindnyájan magunkra ölthessük Krisztus érzéseit, hogy az ő általa akart egység
felé haladhassunk. Együtt haladni már azt jelenti, hogy egységet alkotunk!
Végül
az egység ajándékáért végzett ima alkalmából a pápa szívélyes és testvéri üdvözlettel
fordult Gennadios metropolitához, a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus képviselőjéhez,
David Moxon érsekhez, az Anglikán Közösség, a Canterbury érsek római személyes képviselőjéhez,
és minden egyház és egyházi közösség jelen lévő tagjaihoz.
Ezzel a két testvérünkkel,
mindenki képviseletében, imádkoztunk Pál sírjánál és ezt mondtuk: „Imádkozzunk, hogy
Ő segítsen bennünket ezen az úton, az egységnek, a szeretetnek ezen az útján, az egység
útján haladva!” Az egység nem csodaként valósul majd meg: az egység menet közben jön
létre, a Szentlélek hozza létre útközben. Ha nem haladunk együtt, ha nem imádkozunk
egymásért, ha nem működünk együtt annyi mindenben, amit a világon tehetünk Isten népéért,
akkor nem valósul meg az egység! Ezen az úton haladva, lépésről lépésre, az egységet
nem mi teremtjük meg, hanem a Szentlélek, aki látja jóakaratunkat.
Kedves
Testvérek! Imádkozzunk az Úr Jézushoz, aki teste élő tagjaivá tett bennünket, hogy
szoros egységben maradjunk Vele. Segítsen bennünket, hogy leküzdjük konfliktusainkat,
megosztottságainkat és önzéseinket és emlékezzünk rá, hogy az egység mindig magasabb
rendű a konfliktusnál! Segítsen, hogy egyetlen erő, a szeretet ereje egyesítsen bennünket,
amelyet a Szentlélek áraszt szívünkbe (vö. Róm 5,5). Ámen.