2014-01-22 16:27:11

Írország újra megnyitja szentszéki nagykövetségét


Az ír püspökök nagy megelégedésüknek adtak hangot a kormány döntése kapcsán, hogy újra megnyitja szentszéki nagykövetségét. A római diplomáciai székhelyet 2011. november 3-án zárták be arra való hivatkozással, hogy a gazdasági válság és a közigazgatás kiadásainak csökkentése szükségessé tette. Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által összeállított mentőcsomag elvárásai teljesítésének részeként hozta meg az akkori külügyminiszter a döntést.

Annak ellenére, hogy a nagykövetség épületét 2011-ben bezárták, fontos emlékeztetni arra, hogy Írország és a Szentszék közötti diplomáciai kapcsolatok aktívak és hatékonyak maradtak ebben az időszakban is – nyilatkozta közleményében Sean Brady bíboros, ír prímás.

A kormány jelenlegi döntése pozitívan visszatükrözi az egyház és az állam közötti párbeszéd folyamatát. Az igazságosság, a béke, a szegénység felszámolása, a nemzetközi fejlődés és a teremtett világ érdekében osztott közös elkötelezettség alapján folytatódik a gyümölcsöző együttműködés Írország és a Szentszék között a közjó érdekében – hangsúlyozta Brady bíboros.

Charles Brown érsek, Írország apostoli nunciusa is elégedettségének adott hangot a döntés kapcsán. Kitűnő lépésnek nevezte az ír nép érdekében, amely hasznára válik az országnak és fontos hozzájárulás a nemzetközi kapcsolatok terén.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.