A hivatások, az igazság tanúbizonysága – Ferenc pápa üzenete a Hivatások 51. imanapjára
Május 11-én tartja a katolikus egyház a Hivatások Világnapját, melynek ebben az évben
a témája így hangzik: "A hivatások az igazság tanúbizonysága". Az imanapra írt pápai
üzenetet január 15-ei dátummal tették közzé.
Az evangélium elbeszéli, hogy
„Jézus bejárt minden várost és falut…ahogy végignézett az embereken megesett a szíve
rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok, elcsigázottak és kimerültek.”
Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek
az aratás urát, küldjön munkásokat aratásába” (Mt 9,35-38). Ezek a szavak meglepnek
bennünket, mert tudjuk, hogy előbb szántani, vetni és művelni kell ahhoz, hogy amikor
eljön az idő bőséges legyen az aratás. Ki dolgozott, hogy ez legyen az eredmény? Isten
– ez lehet a válasz egyedül. Világos az is, hogy a búzaföld, amiről Jézus beszél,
az mi vagyunk, az emberiség. Az pedig, hogy az aratnivaló sok Isten kegyelmének köszönhető,
annak, hogy benne maradtunk (vö Jn 15,5). Jézus azért kér imát az egyház számára,
hogy többen legyenek azok, akik országa szolgálatában állnak. Pál apostol, aki egy
volt Isten munkatársai között, erre emlékezteti a korintusi keresztényeket: „Ti Isten
szántóföldje vagytok (1Kor 3,9). Szívünkben ezért tehát először álmélkodunk azon,
hogy Isten milyen bőséges termést tud adni, aztán hálásak vagyunk azért, hogy szeretetével
mindig megelőz minket, végül imádjuk az általa végzett művet, amelyhez a mi szabad
hozzájárulásunkat kéri, hogy Vele és Érte cselekedjünk.
Mily sokszor imádkozunk
a zsoltáros szavaival: „Ő alkotott minket az övéi vagyunk. Az Ő népe vagyunk és nyáj
a legelőjén (Zsolt 100,3). Igen, mi Isten tulajdona vagyunk, de nem úgy, mint a szolgák,
hanem egy rendkívül erős köteléken keresztül, mert „az Úr irgalma örökké tart” (Zsolt
136). Minden tőle ered, minden az ő ajándéka: a világ, az élet, a halál, a jelen és
a jövő. Ám az apostol biztosít arról, hogy „ti Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig
Istené (1 Kor 3,23). Ez a magyarázata az Istenhez való tartozásnak: egyedülálló és
személyes kapcsolaton keresztül Jézussal, melyet a keresztségben kaptunk az új életben
való újjászületés kezdetén. Krisztus tehát állandóan kéri szavával, hogy bízzunk benne
és szeressük Őt „teljes szívből, teljes elméből és minden erőből (Mk 12,33).
Ezért
tehát minden hivatás, mégha az utak annyira különböznek is, megkívánja mindig, hogy
lépjünk ki önmagunkból és központosítsuk saját életünket Krisztusra és Evangéliumára.
A házaséletben, a megszentelt élet formáiban, a papi életben felül kell írni a gondolkodásnak
és cselekvésnek azokat a formáit, amelyek nem egyeznek meg Isten akaratával. Nem kell
félnünk, Isten szeretettel és gondosan figyeli, hogy életünk különböző szakaszaiban
milyen művet adunk ki a kezünkből. Isten soha nem hagy el bennünket. Szívén viseli
reánk vonatkozó tervének megvalósulását, ám ehhez kéri a mi hozzájárulásunkat és közreműködésünket.
Jézus ma is benne él és halad mindennapi életünk valóságában, mindenkihez
közel megy, kezdve az utolsókkal, hogy meggyógyítsa bajainkat és betegségeinket. Most
azokhoz fordulok, akik készségesen meg akarják hallani Krisztus egyházban felcsendülő
szavát, hogy megértsék mi saját hivatásuk. Kérlek benneteket, halljátok meg és kövessétek
Jézust, engedjétek, hogy bensőtökben átalakítson benneteket szavaival, amik úgy szólnak,
hogy „lélek vagyok és élet” (Jn 6,62). Jézus Anyja, Mária nekünk is ezt ismétli: „Tegyétek,
amit mond” (Jn 2,5). Bizalommal vegyetek részt a közösségi életben. A hivatás a kölcsönös
szeretet szépen megművelt földjének gyümölcse, mely az igazi egyházi élet területén
egymás kölcsönös szolgálatává lesz. Egyetlen hivatás sem fakad önmagának és él önmagáért.
A hivatás Isten szívéből forrásozik, a hűséges nép jó termőföldjében hajt ki, a testvéri
szeretet megtapasztalásában. Nem véletlenül mondta Jézus: „Arról ismerje meg mindenki,
hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,35).
A
keresztény élet magas szinten történő megélése nem egyszer azt jelenti, hogy az árral
szemben kell haladnotok, hogy akadályokkal találkoztok, kívül és belül. A nehézségek
olykor elriaszthatnak bennünket, látszólag kényelmesebb utak választására hajlíthatnak.
De a meghívottak igazi öröme abban áll, hogy hiszik és megtapasztalják, hogy az Úr
hűséges, vele együtt haladhatunk, tanítványai és tanúságtevői lehetünk Isten szeretetének,
kinyithatjuk szívünket nagy eszmények és nagy dolgok előtt. „Minket, keresztényeket
az Úr nem kicsi dolgocskákra választott ki…Nagy eszményekért vessétek latba az élet
játszmáját. (Bérmálkozók miséjének homíliája, 2013. április 28).
A püspököktől,
papoktól, szerzetesektől, közösségektől és keresztény családoktól azt kérem, hogy
ebbe az irányba fordítsák a hivatás pasztorációt, kísérjétek el a fiatalokat a szentség
útvonalain. Mivel ezek személyes jellegűek igényt tartanak az életszentség igazi és
sajátságos pedagógiájára, mely képes arra, hogy alkalmazkodjon az egyes személyek
ritmusához. Ennek magában kell foglalnia a személyes és csoport segítség hagyományos
formáinak mindenkihez intézett javaslatait az egyház által elismert társulatok és
mozgalmak újabb formáival együtt. (II. János Pál, Nuovo millenio ineunte, 30).
Készítsük
tehát elő a szívünket, hogy jó termőföld legyen az Ige meghallgatására, befogadására
és megélésére és így gyümölcsöt teremjen. Minél jobban egyesülünk Jézussal az imában,
a Szentírásban, az Eukarisztiában, az egyházban ünnepelt és megélt szentségekben,
a testvériségben, annál jobban növekedik bennünk az öröm, hogy Istennel együttműködünk
az irgalom, az igazság, az igazságosság és a béke Országának szolgálatában. Az aratás
sok lesz, a kegyelem mértékében, amelyet engedelmesen képesek voltunk magunkba befogadni.
Ferenc pápa a Hivatások Világnapjára írt üzenetét apostoli áldásával zárta le.