A bezártság mindig pusztításhoz vezet: az országok nyíljanak meg a találkozás kultúrájának – Ferenc pápa újévi beszéde a Szentszéknél szolgálatot teljesítő diplomáciai testület tagjaihoz

A pápa január 13-án, hétfőn délelőtt a vatikáni Apostoli Palota Királyi Termében fogadta a Szentszék mellé rendelt diplomatákat, 180 ország képviselőit, közöttük Győriványi Gábort, Magyarország szentszéki nagykövetét, valamint Tóth Tamás atyát, pápai káplánt, a Pápai Magyar Intézet rektorát, a nagykövetség egyházügyi tanácsosát.

Az újévi jókívánságok hagyományos kicserélése most is alkalom volt arra, hogy a pápa áttekintse az elmúlt év legfontosabb eseményeit, különös tekintettel azokra a térségekre, amelyeket még ma is konfliktusok, háborúk, feszültségek sújtanak. Beszédét a pozitív szentszéki hírekkel kezdte:
„A most véget ért év különösen sűrű volt nem csak az egyház életében, hanem azokat a kapcsolatokat illetően is, amelyeket a Szentszék fenntart az államokkal és a nemzetközi szervezetekkel” – mondta a pápa, majd kiemelte: „Emlékeztetek elsősorban a diplomáciai kapcsolatok létrehozására Dél-Szudánnal, valamint alap- vagy külön megállapodások aláírására a Zöld-foki szigetekkel, Magyarországgal és Csáddal, és a 2012-ben Egyenlítői Guineával aláírt megállapodás ratifikálására”.
A Szentszék jelenléte regionális szinten is növekedett mind Közép-Amerikában, ahol extra-regionális megfigyelővé vált a Közép-Amerikai Integrációs Rendszer mellett, valamint Afrikában, ahol az első állandó megfigyelő lett a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közösségénél.

A pápa utalt béke világnapi üzenetére, amelyet a testvériségnek szentelt, mint a béke alapja és útja. Ebben megjegyezte, hogy a testvériséget általában a családban kezdjük el megtanulni. A családnak, hivatásánál fogva az lenne a feladata, hogy elárassza a világot szeretetével. Erről szól a betlehemi jászol is, amelyben látjuk, hogy a Szentcsalád nincs egyedül, nem szigetelődik el a világtól, hanem pásztorok és napkeleti bölcsek veszik körül, vagyis egy nyitott közösség, amelyben van hely mindenki számára: szegények és gazdagok, közeliek és távoliak számára egyaránt. Ezt fejezik ki szeretett elődöm, XVI. Benedek szavai is, aki hangsúlyozta, hogy a „családi szókincs a béke szókincse”. (XLI. Békevilágnapi üzenet, 2007).
Sajnos, sokszor azonban nem ez a helyzet, mert növekedik a szétszakadt családok száma. Nem pusztán azért, mert napjainkban egyre törékenyebb az összetartozás érzése, hanem azért is, mert számos családnak nehéz körülmények között kell élniük, olyannyira, hogy még a létfenntartáshoz szükséges eszközökkel sem rendelkeznek. Ezért tehát szükségesek olyan megfelelő politikák, amelyek támogatják, elősegítik és megszilárdítják a családot! – hangsúlyozta Ferenc pápa.

Előfordul, hogy az időseket tehernek tekintik, míg a fiatalok nem látnak maguk előtt biztos életperspektívákat. Az idősek és a fiatalok ezzel szemben az emberiség jövőjét jelentik. Az idősek a tapasztalat bölcsességével rendelkeznek; a fiatalok megnyitják számunkra a jövőt, megakadályozva, hogy önmagunkba zárkózzunk (Evangelii gaudium, 108.). Bölcs dolog, ha nem rekesztik ki az időseket a társadalmi életből, hogy életben tartsák egy nép emlékezetét. Hasonlóképpen hasznos a fiatalokba befektetni megfelelő kezdeményezésekkel, amelyek segítik őket, hogy munkát találjanak és családot alapítsanak. Nem szabad kioltani lelkesedésüket! – mondta a pápa, majd így folytatta: „Élénken él emlékezetemben a Rio de Janeiro-ban megrendezett XXVIII. Ifjúsági Világtalálkozó tapasztalata. Milyen sok elégedett fiatallal találkozhattam ott! Mennyi reménység és várakozás volt szemükben és imáikban! Milyen életszomj és vágy, hogy megnyíljanak mások felé! A bezártság és az elszigeteltség mindig fullasztó és nyomasztó légkört teremtenek, amely előbb-utóbb elszomorít és fojtogatóvá válik. Ezzel szemben szükség van mindenki közös elkötelezettségére, hogy előmozdítsuk a találkozás kultúráját. Csak az képes gyümölcsöt teremni, a szeretetközösség szálait megteremteni, örömöt sugározni és békét építeni, aki képes elindulni mások felé.

Ezt erősítik meg – ha még lenne rá szükség – a pusztítás és a halál képei, amelyeket az éppen véget ért év során láttunk. Mennyi fájdalom, mennyi kétségbe esés a bezárkózás miatt, amely lassanként az irigység, az önzés, a versengés, a hatalom- és pénzvágy arcát ölti magára! Olykor úgy tűnik, mintha ezek a valóságok lennének uralkodásra hivatva. Karácsony azonban bennünk, keresztényekben, azt a bizonyosságot idézi elő, hogy az utolsó és végleges szó a Béke Fejedelméé, aki „ekevassá kovácsolja a kardokat és a lándzsákat szőlőmetsző késsé” (vö. Iz 2,4). Az önzést önátadássá, a bosszút megbocsátássá alakítja át.
„Ezzel a bizalommal kívánok a most kezdődő évre tekinteni” – folytatta Ferenc pápa a szentszéki diplomáciai testülethez intézett beszédében. Nem szűnök meg abban reménykedni, hogy végre befejeződik a konfliktus Szíriában. A szeretett lakosság iránti gondoskodásom és az a vágy, hogy megelőzzük az erőszak súlyosabbá válását, szeptemberben arra késztetett, hogy ima- és böjtnapot hirdessek meg. Rajtatok keresztül szívből köszönetet mondok a hatóságoknak és a jóakaratú embereknek, akik országaitokban csatlakoztak ehhez a kezdeményezéshez. Megújult, közös politikai akaratra van szükség ahhoz, hogy véget vessenek a konfliktusnak. Ebben a távlatban azt kívánom, hogy a Genf-2 konferencia, amelyet január 22-re hívtak össze, a megbékélés olyannyira várt útjának kezdetét jelentse. Ugyanakkor elengedhetetlen a humanitárius jogok teljes tiszteletben tartása. Nem lehet elfogadni, hogy védtelen civil lakosságot, főleg gyermekeket sújtsanak. Bátorítok továbbá mindenkit, hogy minden lehetséges módon mozdítsa elő és biztosítsa a lakosság nagy részének szükséges és sürgető megsegítését, anélkül, hogy elfelejtenék főleg Libanon és Jordánia dicséretre méltó erőfeszítéseit, amelyekkel területükre befogadtak számos szíriai menekültet.

A pápa a közel-keleti feszültségek közül utalt még Libanon politikai nehézségeire, valamint Egyiptomra és Irakra, ahol szintén szükség van a társadalmi egyetértésre és politikai stabilitásra. Megelégedését fejezte ki, hogy jelentős előrehaladás történt Irán és az 5 plusz 1-es csoport között a nukleáris kérdésben.
A nyitott problémák megoldásának útja legyen mindig a párbeszéd diplomáciai útja. Ez a fő útvonal, mint ahogy ezt már világosan kifejtette XV. Benedek pápa, amikor az európai nemzetek felelőseit felszólította: a jog erkölcsi erejét állítsák előtérbe a fegyverekkel szemben és vessenek véget az értelmetlen öldöklésnek (1917) – idézte elődjét a pápa, emlékeztetve rá, hogy 100 évvel ezelőtt tört ki az első világháború.

Pozitívnak nevezte, hogy újrakezdődtek az izraeli-palesztin béketárgyalások. A szemben álló felek, a nemzetközi közösség támogatásával határozottan hozzanak bátor döntéseket, hogy igazságos és tartós megoldást találjanak egy olyan konfliktusra, amelynek vége egyre szükségesebb és sürgetőbb. Továbbra is aggasztó a keresztények exodusa a Közel-Keletről és Észak-Afrikából. A keresztények továbbra is részét kívánják alkotni azon országok szociális, politikai és kulturális összességének, amelyet eddig is építettek. Hozzá akarnak járulni a közjóhoz, mint a béke és a kiengesztelődés elősegítői, maradéktalanul be akarnak illeszkedni hazájuk társadalmába.

A pápa ezután az afrikai földrész egyéb térségeit elemezte. A keresztények a többi országban is arra kaptak meghívást, hogy tanúságot tegyenek Isten szeretetéről és irgalmasságáról. Soha nem szabad lemondani a jócselekedetekről, még akkor sem, ha erre az intolerancia tetteivel, sőt üldöztetéssel válaszolnak. Nigéria hatalmas területein tovább tart az erőszak és ártatlan vér folyik. A Közép-Afrikai Köztársaság, Mali és Dél-Szudán helyzetét említve Ferenc pápa leszögezte: az afrikai földrészen a kiengesztelődés és a béke alapvető prioritások.

A Szentszék továbbá élénk figyelemmel kíséri az ázsiai eseményeket, ahol az egyház osztozni kíván minden nép örömében és elvárásaiban. A Dél-Koreával létesített diplomáciai kapcsolatok 50. évfordulója alkalmából a pápa a félsziget kiengesztelődésének ajándékáért fohászkodott Istenhez, az egész koreai nép javát kívánva. Ázsia nemes földrészén nagy hagyománya van a különféle etnikai és vallási közösségek békés együttélésének. Sajnos a bezárkózás aggasztó jelei tapasztalhatók, amelyek arra irányulnak, hogy megfosszák jogaiktól a keresztényeket, kockáztatva a békés polgári együttélést.

A békét megsebzi az emberi méltóság tagadása, mindenekelőtt a megfelelő táplálkozás hiánya. Nem maradhatunk közömbösek mindazokkal szemben, akik éheznek, főleg ha gyermekekről van szó. Naponta a világ számos részén nagy mennyiségű élelmet pazarolnak el. A Szentatya ismét felemelte a szavát a „kiselejtezés kultúrája” ellen. Gyakran az embereket is „kiselejtezik”, mintha szükségtelen dolgok lennének. Rettenetet ébreszt már a gondolata is annak, hogy vannak olyan gyermekek, akik soha nem látják meg a napvilágot, mert abortusz áldozatai. Másokat katonaként használnak ki, megerőszakolnak vagy megölnek fegyveres konfliktusokban, vagy annak a szörnyű modern rabszolgaságnak az áruivá válnak, amelyet az emberkereskedelem emberiség elleni bűntette jelent.

A pápa szól még Afrika szarvának és a Nagy Tavak térségének drámai helyzetéről, a menekültek sokaságáról, akik pusztán névtelen számmá váltak.
Sokan lélekvesztő, gyakran tragikus kimenetelű utazásokra vállalkoznak egy jobb jövő reményében Latin-Amerikából az Egyesült Államok felé, de főleg Afrikából vagy a Közel-Keletről Európa felé.
Ferenc pápa itt felidézte személyes emlékét: „Még élénken él emlékezetemben rövid látogatásom, amelyet júliusban Lampedusa szigetén tettem, hogy imádkozzak a Földközi-tengerben hajótörést szenvedettekért. Sajnos általános közöny tapasztalható az ehhez hasonló tragédiákkal szemben, amely drámai jele annak, hogy elveszítjük a testvéreink iránti felelősség érzékét.
Kívánom az olasz népnek, amelyre szeretettel tekintek közös gyökereink miatt is, hogy újítsa meg dicséretre méltó elkötelezettségét a védtelenekkel való szolidaritás terén.
A pápa utolsóként a környezetvédelem témáját érintette. A természet kizsákmányolása is sebet ejt a békén. Egy népi mondásra emlékeztetett: „Isten mindig megbocsát, mi néha megbocsátunk, de a természet, a teremtett világ soha nem bocsátja meg, ha rosszul bánnak vele”. A természeti katasztrófákra utalva Ferenc pápa a Fülöp-szigeteken és Délkelet-Ázsia egyéb térségeit sújtott tájfun áldozatairól emlékezett meg.

Beszédének utolsó részében VI. Pált idézte, aki Populorum progressio k. enciklikájában kifejtette: A béke nem korlátozódik a háború hiányára. Nap, mint nap kell építeni, az Isten által akart rendnek megfelelően, amely az emberek közötti tökéletesebb igazságosságot kívánja meg.
Ennek az új esztendőnek az elején a pápa megújította a Szentszék és különösen az Államtitkárság készségét, hogy együttműködjön a diplomaták által képviselt országokkal, hogy elősegítse a testvériség kapcsolatait, amelyek Isten szeretetét tükrözik vissza, valamint az egyetértés és a béke alapját képezik. Ferenc pápa végül az Úr bőséges áldásáért fohászkodott a diplomaták, családjuk, népeik számára.


(vm)