2014-01-04 14:41:36

Evangelii Gaudium 7. rész – P. Szabó Ferenc SJ ismertetője


RealAudioMP3 A homília és felkészülés a prédikációra
Ferenc pápa apostoli buzdítása az örömről harmadik fejezete 2. részében a homíliáról, a 3.-ban a prédikáció előkészítéséről, a 4.-ben pedig a katekézisről tárgyal. Most az első két részből kiemelem a leglényegesebb szempontokat.

II. Homília (135-144).
A liturgiában elhangzó prédikáció, a homília előkészítése alapos előkészítést igényel. A lelkipásztor itt, a liturgia során találkozik a hívő néppel (135). Legyünk meggyőződve arról, hogy Isten a mi szavunkon keresztül akar találkozni az emberekkel (Róm 10, 14-17). Az Úr Jézus is szavaival hódította meg hallgatói szívét (136).

A pápa emlékeztet arra, hogy a liturgiában, főleg a szentmisében tartott prédikáció nem annyira az elmélkedés vagy a katekézis pillanata, hanem Isten párbeszéde népével: e párbeszédben hirdetjük az üdvösség csodatetteit, emlékezve arra, amit az Úr tett az üdvösségtörténetben, és arra a kegyelemközvetítésre, amelyet a feltámadt Krisztus művel most az Eucharisztiában (137).

A prédikátor emlékezzék arra, hogy Isten népe a Szentlélek állandó segítsége által mindig evangelizálja önmagát: az Egyház, mint anya szól gyermekeihez, tudva azt, hogy ők bizalommal meghallgatják tanítását (139). Ez az egyház-anyai légkör megkívánja a prédikáló lelkipásztor szívhez szóló szavainak melegségét, mondatai szelíd stílusát, különben unalmas lesz a homília (140). Tanuljunk a mi Urunk Jézus Krisztustól, aki nyilvános működése során elbűvölte hallgatóit, amikor Isten országa örömhírét hirdette főleg a kicsinyeknek (141).

Ez a párbeszéd sokkal több, mint igazságok közlése. A prédikáló a hallgatók lelki javát akarja szolgálni. A pusztán moralizáló vagy oktató prédikáció, és az is, amelyik exegézissé alakul át, lefokozza a szívek közötti kommunikációt, amelynek jellege szinte szentségi kell, hogy legyen. A homíliában az igazságot a jóság és a szépség kíséri. Nem elvont igazságról vagy hideg szillogizmusokról van szó, hanem a szép képeket, hasonlatokat kell alkalmazni, amint az Úr Jézus tette, amikor példabeszédeivel meghódította nyitott szívű, reménykedő hallgatóit (142).

A prédikáció adja át az evangéliumi üzenet összfoglalatát, és igyekezzék szívből szólni hallgatóihoz, hogy általa az Úr magához vonzza a híveket, és most már Ő közvetlenül szóljon hozzájuk (143). Szívből szólni nemcsak lángoló szavakat jelent, hanem világítókat is: a kinyilatkoztatás teljességét kell átadni Isten vándorló népének (144).

III. Felkészülés a prédikációra.
E hosszú részben, tizennégy pontban (145-159) Ferenc pápa számos jó tanácsot nyújt az igehirdetőknek, prédikátoroknak, lelkipásztoroknak. „A prédikációra való felkészülés olyan fontos feladat, hogy hosszú tanulmányt, imádságot, elmélkedést és lelkipásztori kreativitást igényel”. Hogy egy bibliai szöveget helyesen értelmezzünk, szükség van türelemre, mellőzni minden szorongás, időt szentelni, érdek nélkül érdeklődni az isteni Ige iránt. Isten szeretetéről van szó, aki szólni akart hozzánk, ezért sietség nélkül figyelnünk kell rá, mint mikor egy szeretett személyre figyelünk (146).

Mindenekelőtt meg kell bizonyosodnunk arról, hogy helyesen értjük az olvasott szavakat. A Biblia szövege két-háromezer évvel ezelőtt íródott, nyelvezete nagyon különböző attól, amit ma használunk. Az értelmezésben, mai nyelvre való fordításban nem annyira arra kell törekednünk, hogy megértsük a szöveg minden kis részletét, hanem hogy felfedezzük a fő üzenetet, amely egységet ad az egész Írásnak, a központi üzenetet, amelyet a szent szerző közölni akart (147). Mindehhez szükséges, hogy lássuk az értelmezett szöveg kapcsolatát az egész Biblia tanításával, amelyet az Egyház adott át (148).

A prédikátornak nagy személyes ismeretséget kell kialakítania Isten Szavával: túl a nyelvészeti felkészültségen és az exegézisen, tanulékony szívvel és imádkozva kell abban elmélyednie, amikor a homíliát előkészíti (149). Jézus megfedte az írástudókat, akik mestereknek tartották magukat, akik a Törvényt értelmezve súlyos terheket raktak az emberek vállára, de ők maguk nem valósították meg a parancsokat. Tehát mindenekelőtt a prédikátor igyekezzék megvalósítani saját életében, amit másoknak hirdet (150).

A lectio divina is egyik konkrét módja annak, hogy meghalljuk, elmélyítsük Isten Szavát. A prédikátor imádkozva, elmélkedve olvassa a Szentírást, Isten Szavát, hogy személyesen lelki hasznot merítsen belőle; de ez nem zárja ki az előbb említett tanulmányozás szükségességét (152-153).

A nép meghallgatása (154-155). A prédikátornak hallgatnia kell a hívő népre, ismernie kell igényeit, lelki gazdagságát és korlátait, életmódját és világszemléletét, kultúráját, nyelvhasználatát stb., hogy igehirdetését eszerint alakítsa. Ez az alkalmazkodás nem opportunizmus vagy diplomatikus ügyeskedés, hanem mélyen lelkipásztori gond, hogy a közvetített isteni Ige érthető legyen, és a szívekbe hatoljon (154).

Ferenc pápa emlékeztet rá: a prédikátornak nem szükséges válaszolni olyan kérdésekre, amelyeket senki sem tesz fel, vagy, hogy felkeltse az érdeklődést, nem kell a napi hírekről tájékoztatni hallgatóságát, ezt már megteszi a televízió híradása, bár érzékenynek kell lennie arra, ami az emberek mindennapi életét érinti, ami gondjaikat képezi (155).

Pedagógiai eszközök használata (156-159). Az evangéliumi üzenet átadásának módja – túl a már említett alkalmazkodáson, a tiszta, egyszerű nyelvhasználaton – még számos gyakorlati eszközzel gazdagítható, pl. filmekkel, képek vetítésével, ezek felkelthetik az érdeklődést a hallgatókban, hogy közelebbről megismerjék az Evangéliumot, a Biblia világát (158).








All the contents on this site are copyrighted ©.