2013-12-23 08:58:43

„A szegények nem várhatnak” – Ferenc pápa szavai az Úrangyala elimádkozása után


RealAudioMP3 Szent Péter teret megtöltő több tízezer hívő között jelen voltak egy mozgalom tagjai is, akik ezekben a napokban országszerte az évek óta tartó válság ellen tiltakoznak.
A pápa közvetlenül hozzájuk fordult a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása után:
„Olvasom, nagy betűkkel van írva: ’A szegények nem várhatnak’. Milyen szép! Ez arra emlékeztet, hogy Jézus istállóban született, nem volt otthona. Azután menekülnie kellett Egyiptomba, hogy megmentse életét. Végül hazatért otthonába, Názáretbe. És ma, olvasva ezt a feliratot, arra a sok családra gondolok, akiknek nincs otthonuk. Vagy azért, mert soha sem volt, vagy azért, mert valamilyen oknál fogva elveszítették. A család és az otthon összetartoznak.
Nagyon nehéz fenntartani egy családot lakás nélkül. Ezekben a karácsonyi napokban mindenkit arra szólítok fel – egyéneket, szociális intézményeket, hatóságokat – tegyenek meg minden tőlük telhetőt, hogy minden családnak lehessen otthona”.
A csoport tagjai előzetesen bejelentették, hogy jelen lesznek a vasárnap déli Úrangyala imádságon és Ferenc pápa nem okozott csalódást.
A következő szavakkal buzdította őket:

„Mindazoknak, akik Olaszország különböző részeiből összegyűltek ma, hogy kinyilvánítsák szociális elkötelezettségüket, azt kívánom, hogy építő módon védelmezzék a jogokat, elutasítva az összecsapás és az erőszak kísértését, mindig követve a párbeszéd útját! Mindenkinek szép vasárnapot, a remény, az igazságosság és a testvériség Karácsonyát kívánom! Jó ebédet és viszontlátásra!”

(I poveri non possono aspettare)

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.