2013-12-11 19:25:10

110 éves fennállását ünnepli a Szent Istvánról elnevezett magyar plébánia a New Jersey-i Passaicban


RealAudioMP3 – interjú Vas László plébánossal

Passaic, New York közelében, a Hudson folyó másik oldalán található New Jersey állambeli település. A 20. század elején jelentős magyar bevándorló közösség lakta, amelyet mára a Latin-Amerikából érkező hispánok népesítettek be.

1903-ban kezdődött el a Szent Istvánról elnevezett magyar katolikus templom építése, amelyet 1904-ben a helyi megyés püspök ünnepélyes szentmise keretében Szent István napján fel is szentelt. A helyi magyar közösség erőfeszítéseinek eredményeként ma is fennálló és működő templom, a mellette felépített iskola, illetve a Mindszenty József bíborosról elnevezett kultúrközpont 2013-ban és 2014-ben ünnepli a neves jubileumot. Az emlékévet Cserháti Ferenc püspök nyitotta meg, amelyet jövő augusztusban a helyi püspök Arthur Serratelli zár le. Az ehhez az időszakhoz kapcsolódó minden rendezvény a neves jubileum égisze alatt kerül megszervezésre.

A 110 éves évforduló alkalomból beszélgettünk Vas László atyával a plébánia magyar közösségének múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

A helyszínen október végén készített beszélgetésben magyarázatot kerestünk arra a jelenségre is, hogy az utóbbi években az Egyesült Államokba kivándorló magyarok miért nem találják meg, illetve kerülik el tudatosan a helyi magyar közösségeket, szervezeteket.

(sv)










All the contents on this site are copyrighted ©.