„Az Evangélium öröme” és az új evangelizálás – P. Szabó Ferenc SJ jegyzete Ferenc pápa „Evangelii Gaudium” k. apostoli buzdításáról – 2. rész

„Az Evangélium öröme tölti el azok szívét és egész életét, akik találkoznak Jézussal. Akik hagyják magukat üdvözíteni Általa, megszabadulnak a bűntől, a szomorúságtól, a belső ürességtől, az elszigeteltségtől. Jézussal mindig megszületik és újra születik az öröm”.

Így nyitja meg Ferenc pápa Evangelii Gaudium (Az evangélium öröme) kezdetű apostoli buzdítását, amellyel lezárta a Hit évét, és lendületet, programot adott az új evangelizálásnak. Az egész buzdításon végigvonul – egyre erősödő ismétléssel - az értünk meghalt és feltámadt Jézus által hozott öröm hangoztatása; mindenekelőtt ezt a leglényegesebbet kell hirdetnie az Egyháznak, Isten népének az új evangelizálásban.

A pápa többször hivatkozik ugyan a tavaly októberben megtartott püspöki szinódus ajánlásaira, mégsem tekinthető ez a dokumentum a szokásos „szinódus utáni buzdításnak”. Maga Ferenc pápa így határozza meg (16-18. pontok) e buzdítás jellegét és korlátait: Elfogadta a szinódusi atyák javaslatát, hogy megírja e Buzdítást; felhasználta a szinódusi munkák gazdag gyümölcsét, kikérte különböző személyek véleményét, és főleg az új evangelizálással kapcsolatos jelenlegi személyes aggodalmainak, véleményének adott kifejezést. Mindjárt megjelölte azt a kiválasztott néhány kérdéskört, amelyekkel a Buzdítás öt fejezetében foglalkozik.

Ferenc pápa tehát lemondott arról, hogy részletesen és elmélyülten tárgyalja a szinódus valamennyi kérdését: ezeket majd jobban tanulmányozni kell, és figyelmesen elmélyíteni. „Különben sem hiszem azt – idézem szó szerint Szentatyánkat -, hogy a pápai tanítóhivataltól kellene várni végleges és teljes választ az Egyházat és a világot érintő valamennyi kérdésre. Nem helyénvaló, hogy a pápa helyettesítse a helyi püspökségeket az ő területükön /egyházmegyéikben/ felmerülő valamennyi kérdés megoldásában. Ilyen értelemben szükségét látom az üdvös decentralizálás megvalósításának.”

Ez itt a pápa fontos megjegyzése, amelyre a (múltkor ismertetett) 32. pontban kitért. Rövidítve ismét idézem e szakaszt: „Amikor arra kapok felszólítást, hogy úgy éljek, ahogyan másoktól is megkívánom, gondolnom kell a pápaság megtérésére is! (…) A pápaságnak és az egyetemes Egyház központi struktúrájának is szüksége van arra, hogy meghallja a hívást a lelkipásztori megtérésre.

A II. Vatikáni zsinat is állította (Lumen gentium, 23), hogy az ősi pátriárkai Egyházakhoz hasonlóan, ’napjainkban a püspökkari konferenciák sokféle és hatékony segítséggel járulnak hozzá ahhoz, hogy a kollegialitás szelleme kézzelfogható módon megnyilatkozzék’ (…) A túlzott centralizálás, ahelyett, hogy segítene, bonyolítja az Egyház életét és missziós dinamizmusát.”

Miután az első öt pontban hivatkozott a két Szövetség örömet hirdető szakaszaira, verseire, Ferenc pápa kiemeli (6): „Vannak olyan keresztények, akiknek életstílusa a húsvét nélküli nagyböjt szellemét tükrözi. Elismerem, hogy az örömet nem mindig egyformán éljük meg életünk különböző állomásain és sokszor kemény körülmények között. Alkalmazkodunk és változunk, de mindig megmarad legalább egy fénysugár, amely abból a személyes bizonyosságból ered, hogy - túl mindenen - végtelenül szeretve vagyunk” – Isten végtelenül szeret bennünket.

Ferenc pápa nem szűnik meg ismételni XVI. Benedek szavait, amelyek az Evangélium szívébe vezetnek bennünket: „A kereszténnyé válás kezdetén nem egy etikai döntés vagy egy nagy eszme van, hanem egy találkozás egy eseménnyel, egy Személlyel, aki új távlatot ad az életnek és ezzel döntő irányt.” (7. pont, idézve a Deus caritas est k. enciklika, 217).
Ferenc pápa a következő pontokban (9-15) rávilágít az „örök evangélium” örömét hirdető evangelizálás forrására, meghatározza azt az újat, újdonságot, amelyet Krisztus hozott el; Szent Iréneusz szavaival – „ő maga minden újságot elhozott önmagával”, amikor eljött közénk.

Ezután Ferenc pápa így folytatja (11): „Ő (Krisztus) a saját új-ságával meg tudja újítani életünket és közösségünket, és még ha sötét korszakon és egyházi gyengeségeken haladunk is át, a keresztény cél sohasem évül el. Jézus Krisztus megtörheti az unalmas kereteket, amelyek börtönbe zárnak bennünket, és meglep bennünket állandó isteni kreativitásával. Valahányszor visszatérünk a forráshoz, és merítünk az Evangélium eredeti frissességéből, új utak nyílnak, kreatív módszerek, a kifejezés más formái, beszédesebb jelek, új jelentést hordozó szavak a mai világ számára. Valójában minden igazi evangelizáló tevékenység mindig ’új’.”