2013-12-06 16:46:11

Pápai távirat Nelson Mandela halálára


Nagy szomorúsággal fogadta Ferenc pápa Nelson Mandela korábbi elnök halálhírét. Részvétét küldi az elhunyt családjának, a dél-afrikai kormány tagjainak és az ország lakóinak. Az elhunyt lelkét a Mindenható Isten végtelen irgalmába ajánlja és kéri az Urat, hogy vigasztalja és erősítse meg a gyászolókat. Lerója tiszteletét Nelson Mandela rendületlen elkötelezettsége előtt, amellyel a nemzet állampolgárainak emberi méltóságát előmozdította és az új Dél-Afrikát az erőszakmentesség, a kiengesztelődés és az igazság szilárd alapjaira építette. A pápa imádkozik, hogy az elnök példája ösztönözze dél-afrikaiak nemzedékeit, hogy politikai törekvéseik előterébe állítsák az igazságot és a közjót. Végül a Szentatya a béke és a jólét isteni ajándékait kéri Dél-Afrika lakóira.

A világ minden részéről érkeznek gyásztáviratok, amelyek megemlékeznek Mandela elnökről és az apartheid elleni küzdelemről, vagyis a faji megkülönböztetés ellen, amelyet Pretoria képviselt a feketékkel szemben 1993-ig. A Béke Nobel-díjas Mandela a diszkrimináció elleni kiállásáért 27 év börtönbüntetéssel fizetett, majd 1994-ben Dél-Afrika elnökévé választották. Elindította a kiengesztelődési folyamatot és a haza atyjává vált, akit mindenki nagy szeretettel tisztelt. Zuma jelenlegi elnök nemzeti gyásznapot hirdetett Dél-Afrikában.

Nelson Mandela két alkalommal találkozott II. János Pál pápával 1995-ben Dél-Afrikában a pápai látogatás során, majd 1998-ban a Vatikánban. A barátság jeleként Mandela részt vett Karol Wojtyła gyászszertartásán 2005 áprilisában.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.