2013-11-27 15:53:52

Vasárnap kezdődik az adventi időszak, készítsétek fel szíveteket az Üdvözítő Jézus befogadására – emlékeztette a híveket köszöntésükkor a pápa


Az általános kihallgatás végén a Szentatya köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokokat, akik a hideg téli időjárás ellenére is már délelőtt 10 órára megtöltötték a Szent Péter teret. A pápa a fél 11-kor kezdődő audiencia előtt közel egy órával megjelent fehér nyitott dzsipjén és körbejárta a teret, hogy üdvözölhesse a híveket, közöttük rengeteg kisiskolás gyermeket.

Ferenc pápa üdvözölte a párizsi Notre-Dame székesegyház zarándokait, akik a város segédpüspöke kíséretében érkeztek Rómába. Angliából, az Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről is számos hívő jött el, hogy találkozhasson a Szentatyával. Rájuk és családtagjaikra az Úr örömét és békéjét kérte. A portugál nyelvű zarándokokat a pápa arra buzdította, hogy legyenek szolidálisak a szenvedőkkel, abban a bizonyosságban, hogy a fájdalomban osztozás és a remény erősítése feltétele annak, hogy megkapjuk örökségként a Mennyek országát, amely számunkra készült. Az Egyiptomból érkezett arab nyelvű zarándokokhoz fordulva a Szentatya hangsúlyozta: Tegyünk erőfeszítéseket, hogy egységben és hűségben éljünk Jézussal, hogy képesek legyünk reménykedve és nyugodtan szembenézni a halállal is.

A lengyel zarándokoknak rámutatott, hogy a Menny felé vezet utunk, ha életünk során nyitott szívvel fordulunk a legkisebbek felé és nyitott karokkal igyekszünk segíteni a rászorulóknak. Most első alkalommal ukrán nyelven is összefoglalták a pápa katekézisét. Az ukrajnai hívek Sviatoslav Shevchuk kijevi nagyérsek, az ukrán görög-katolikus egyház vezetőjével érkeztek a szerdai általános kihallgatásra a Hit éve lezárására és abból az alkalomból, hogy 50 évvel ezelőtt helyezték át Szent Jozafát földi maradványait a Szent Péter bazilikában. E szent példája, aki életét adta Jézusért, az egyház egységéért és mindenkiért arra hív bennünket, hogy minden nap elkötelezzük magunkat a testvérek közötti szeretetközösség érdekében.

Az olasz nyelvű zarándokok között Ferenc pápa külön köszöntötte a Rett-szindrómás kislányokat és a szüleiket, akikkel az általános kihallgatást megelőzően a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben már találkozott.

Itt jegyezzük meg, hogy a Rett-szindróma csak kislányokat érintő, összetett központi idegrendszeri működési zavar, melynek következtében a gyermekek halmozottan sérültek, állandó felügyeletet, figyelmet és segítséget igényelnek. Magyarországon évente 3-4 lánygyermek születik ezzel a hibás genetikai információval, melynek következtében számos, egyenként is súlyos tünettel kell együtt élniük (például mozgáskoordinációs és keringési zavarok, mentális képességek leépülése, a verbális kommunikáció hiánya, epilepszia, sztereotip viselkedés- és mozgásformák, gerincferdülés, légzési nehézségek, csontritkulás, ételintolerancia).

Szeretettel köszöntötte a „Nővérünk a természet” Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozott iskolák diákjait. Minden olasz zarándoknak azt kívánta, hogy ez a találkozás keltse fel bennük a vágyat, hogy megújult erővel csatlakozzanak Krisztushoz és Evangéliumához.

A fiatalokhoz, betegekhez és új házasokhoz fordulva a Szentatya emlékeztetett, hogy vasárnap kezdődik az adventi időszak. Kedves fiatalok, készítsétek fel szíveteket az Üdvözítő Jézus befogadására. Kedves betegek, ajánljátok fel szenvedéseiteket, hogy mindenki felismerje a Karácsonyban Krisztus találkozását a törékeny emberi természettel. Kedves új házasok, éljétek házasságotokat úgy, mint Isten szeretetének visszatükröződését saját személyes történetetekben.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.