2013-11-25 16:53:20

A pápa fogadta a Hit éve önkénteseit: az embereknek szükségük van a hitből fakadó szeretetre és gyengédségre


RealAudioMP3 Ferenc pápa hétfőn délelőtt a Vatikánban fogadott 300 önkéntest, akik a Hit éve során teljesítettek szolgálatot a különböző lelkipásztori kezdeményezésekben. A pápa az egyház nevében köszönetet mondott értékes munkájukért, amellyel hozzájárultak az elmúlt hónapokban a Hit éve megrendezéséhez Rómában és szerte a világon.

Ebben a kegyelmekkel teli időszakban újra fölfedezhettük a kereszténység lényegét, amelyben a hit, a szeretettel együtt az első helyet foglalja el. A hit motiválja döntéseinket és tetteinket - mondta a pápa, majd így fohászkodott: adjunk hálát az Úrnak a mély spiritualitás és az apostoli buzgalom megnyilvánulásaiért. Tanúi vagyunk annak, hogy a Krisztusba vetett hit képes fölmelegíteni a szíveket, valódi mozgatóerejévé válni az új evangelizációnak. A mély és meggyőződéssel teli hit teszi misszióssá közösségeinket. Szükség is van a bátor apostolkodásra elkötelezett keresztény közösségekre, hogy elérjék a legnehezebb helyzetekben lévő embereket is az Evangélium üzenetével.

A Hit évében megérlelt tapasztaltok segítenek megnyílni a másik előtt, főként azok előtt, akiknek hiányzik az életükből a hit és a remény. Sokan szomjaznak egy emberi gesztusra, egy mosolyra, egy igaz szóra, egy tanúságtételre, amelyen keresztül befogadhatják Jézus Krisztus közelségét. Ferenc pápa azt kívánta, hogy mindenkinek jusson a hitből fakadó szeretet és gyöngédség jeléből, majd az Úr áldását kérte a Hit éve önkénteseire és családtagjaikra.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.