A XX. század konvertitái – P. Szabó Ferenc SJ sorozata: Jacques Rivière Istenkereső író – Gide és Claudel vonzásában

Az ágostoni nyugtalanság hajtotta a fiatal franciát, Jacques Rivière-t az igazságkeresésben. Erre utalt barátja, Henri Alain-Fournier egyik hozzá intézett levelében: ”Örök nyugtalanság lakozik benned, a vágy az igazság iránt”. Ekkor még csak húsz évesek voltak. 1913-ban tértek meg mindketten, hosszú keresés és vívódás után.

Egy hosszabb tanulmányomban – a konvertita Németh Andorral, József Attila barátjával dialogizálva - bemutattam a fiatal Rivière vívódását a hedonizmusra kísértő André Gide és a megtért diplomata, Paul Claudel térítő igyekezete között. Jacques Gide-del személyesen érintkezett, Claudellel viszont főleg levelezés révén maradt kapcsolatban még megtérése után is. Németh tanulmánytöredékében nem vehette figyelembe 1913–1924 közötti kapcsolatukat.

Jóllehet Németh eltúlozza a gide-i hatást, többször jól jellemzi Rivière vívódását, de szerintem minimalizálja Claudel befolyását. A megtéréshez közel álló Rivière 1913-ban szentimentális (szerelmi) epizódon esik át, amely nagyon megzavarja. Erről beszámol Claudelnek, aki – kérésére – egy megértő papot ajánl neki: Fontaine abbét. Rivière 1913 májusában felkeresi; elbeszélgetnek a hitről, Rivière lelki problémáiról. Claudel 1913. május 29-i fontos levelében (most először!) halványan utal saját lelki drámájára, szerelmi viszonyára, amelyet a Partage de midi (Déli osztozás) c. drámájában örökített meg. Így megértő tud lenni Rivière- rel szemben is. Nyilván önmagára is gondol, amikor ezt írja: „Az emberi szerelem csak akkor szép, ha nem kíséri kielégülés. Ami, pedig a kielégített szerelem gyönyöreit illeti, ezeket egyetlen író sem festette le, mert ezek nem léteznek: Az a paradicsom, amely egy nő teljes birtoklásában és e test és e lélek végső célnak tartásában állna, az én szememben. valójában maga a pokol. - Nem beszélek a hitvesi szerelemről, amely végtelenül szebb és mélyebb...” (Egyébként Rivière futó szerelméből született Aimée című regénye, amely 1922-ben jelent meg.)

Visszatérve 1913-ra: Rivière elment Fontaine abbéhoz (május 8-án), hosszan beszélgettek a saját hitről szóló esszéjéről, a katolicizmusról. Fontaine abbé közölte Claudellel, hogy Rivière meggyónt nála. Felesége, Isabelle szerint Jacques is írt Claudelnek arról, hogy áldozott a karácsonyi misén.

Isabelle férjéről írt vallomásában megmutatja, hogy Jacques, a Claudellel folytatott párbeszéden kívül – Gide ellenhatásaként – élvezhette a Nouvelle Revue Française-nél Istent őszintén kereső, megtért barátai – többek között Jacques Copeau, Charles du Bos és Gabriel Marcel – támogatását.(Jacques 1911-ben titkári állást kapott az 1909-ben alapított rangos folyóiratnál.) Tegyük hozzá, Claudel tanácsára kapcsolatba került a megtért Maritain-házaspár meudoni körével is: számos konvertitával, - írókkal, művészekkel, filozófusokkal. Erről számol be Raïssa Maritain Nagy barátságok című könyvében (253): „Abban az időben, amelyről ez a könyv szól (és később is) barátaink közé sok megtért hitetlen, vagy a katolicizmushoz megtérőben lévő ember tartozott. Egyszerűen azért, mert a XIX. század végén és azóta is a katolicizmushoz való megtérés nagyon gyakori volt Franciaországban. A nagy hívők, mint például Léon Bloy és Paul Claudel, és még a hitetlenek, mint Maurras vagy André Gide körében is, közeli barátaik és tanítványaik közül sokan tértek meg. A Gide körüli megtérések különösek, ha figyelembe vesszük azoknak az embereknek a művészi és irodalmi szerepét, és intellektuális képességeit; akik tőle magától tanulták meg, hogyan szabaduljanak meg tőle. – Később ezek nála jobban értették a Tékozló fiú példabeszédét. Dupouey-re, Ghéonra, Francis Jammes-re, Copeaura, Jacques Rivière-re, J. P. Laurensra, Charles du Bos-ra, Gabriel Marcelre, René Schwob-ra, Julien Greene-re; Jean Pierre Altermannra gondolok. Az utóbbi pap lett, és papi, tevékenységével nagyon sok lelket vezetett vissza Istenhez. Jean Copeau egyik lánya misszionárius apácának ment, Rivière fia és lánya bencés kolostorba lépett, Francis Jammes egyik fiából pap lett. „A megnevezettek között nagyon sok drága barátot tartunk számon, akiket Isten nekünk ajándékozott”.

Jacques-ot 1914-ben behívják katonánk, és fogságba esik. Itt Isten kezében érzi magát. Hite elmélyül. Ezt írja Claudelnek: „A fogságban és a szenvedésben, a hosszú elzártságban, az Istennel való komoly közösségben a lélek gyógyulása. Sokkal inkább sebészkéssel, mint orvosságokkal. A kényszerűség, a súlyos teher hordozásának, a megtisztulásnak és a lenyesegetésnek korszakában.” A fogolytáborban találkozott a személyes Istennel. Bajtársainak is hitélményéről beszélt.

Isabelle, Jacques Rivière özvegye határozottan állítja, hogy férje keresztényként halt meg 1925-ben, amikor halála után À la trace de Dieu címmel kiadta jegyzeteit. Jacques Rivière, a katolikus titkár halála 1925-ben krízist idézett elő a NRF körében. A megtértek és a Gide-pártiak vitája fokozódik. Valóságos „vallásháború” tör ki. Az özvegy nyílt levelet intézett a NRF-hoz hangsúlyozva: fontosnak tartotta e kiadatlan jegyzetek közzétételét, mert rávilágítanak „Jacques lelke rejtett, állandó igazságára.” Isabelle kérésére Paul Claudel írta az előszót az À la trace de Dieu c. könyvhöz: az apologéta mintegy modellként mutatja be a megtérőt: „Egy nagy könyv, hosszú jótéteményt ígér; megindultan olvastam elsőnek, tartom kezemben , és ajánlom ezt a forrást.”


JEGYZET: Henri Massis egy cikkében ezt hangsúlyozta: „(Rivière), valamiképpen elfojtotta, elnyomta mély vallásos igényét, természetét, amely a bizonyosságra, a hitre sóvárgott. (…) Csak a halál közeledtével oldódtak fel kötelékei, és tárult fel igazi drámája.”
1926-ban Isabelle közzéteszi férje, Jacques és Claudel levelezését nem a NRF-nél, hanem a Plon-nál, a Mauriac által szerkesztett „Roseau d’Or” sorozatban a szakítás végleges lesz. Később, 1985-ben F. Mauriac Emlékirataiban így emlékezett vissza: volt kis szerepe ebben a lelki harcban, ebben a vallásháborúban, amelyet annakidején a megtérések váltottak ki: Dupouy, Jammes, Ghéon, Copeau, Du Bos konverziója, és a hívők számára akkoriban André Gide üdve forgott kockán. (…) Ez a háború a leghevesebben Jacques Rivière halála körül volt a leghevesebb és amikor Du Bos odavette Gide ellen Labyrinthe à claire-voie c. bombáját.”

Amikor Gide és barátai visszautasították, hogy Jacques Rivière-t katolikusnak tartsák, ez visszahatást váltott ki a konvertitáknál. Pl. Copeau támadja a démoni Gide-et, aki a megtértek irodalmi alkotásait lebecsüli, hiszen „nincs művészi alkotás a démonnal való együttműködés nélkül.” Gide-et mélyen megsebezte, hogy megtért barátai sorra elhagyták. amikor megtértek. Pl. Copeau Gide afrikai utazása alatt tért meg a katolicizmushoz. Gide és a konvertita volt barátai között az író egyre nyilvánvalóbb homoszexualitása lett a választóvonal.