2013-10-26 11:49:50

A szolidaritásra, emberségre nevelés a családban kezdődik - a pápa üzenete a 33. Élelmezési Világnapra. Interjú a FAO magyarországi állandó képviselőjével


A magyar kezdeményezésre, 1981-ben született világnap a remény ünnepe: minden évben ráirányítja a figyelmet az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos legfontosabb kérdésekre. Idén a fenntartható élelmezési rendszerekről, valamint az egészséges táplálkozásról tanácskoztak a világnapon, október 16-án, a FAO római székházában. Az ENSZ három szervezete, az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet, (FAO), a Nemzetközi Mezőgazdasági Fejlesztési Alap (IFAD), illetve a Világélelmezési Program (WFP) vezetői szólaltak föl a konferencián, ahol a szentszéki képviselő, Luigi Travaglino érsek felolvasta Ferenc pápa üzenetét.

A Szentatya az emberiség egyik legkomolyabb kihívásának nevezte a tragédiát, hogy jelenleg is milliók éheznek, szűkölködnek az ennivalóban, köztük nagyon sok gyermek. Ez a tény még súlyosabb, ha a tudomány és a kommunikáció által kínált növekvő lehetőségekre gondolunk. A pápa botrányról beszél, amely egyéni és társadalmi szinten is igazságos és tartós megoldást követel. Paradox módon a globalizáció révén hiába tudunk a világban körülöttünk élők szenvedéseiről és nehézségeiről. Egyre nő az individualizmus, az emberek magukba zárkóznak és közönnyel szemlélik az éhezést - ez alól az intézmények és az egyes országok sem kivételek sajnos. Ezért a pápa a szolidaritás értékének újra felfedezését sürgeti, amely politikai, gazdasági és pénzügyi téren, mint ahogy a személyek, népek és nemzetek közti kapcsolatok alapja is kell, hogy legyen.

Ferenc pápa ismételten szólt az élelmiszer pazarlásról, a selejt kultúrájának terjedéséről, amely a közöny globalizációjának egyik szomorú jele. Ez etikai és antropológiai felelősséget is felvet. A szolidaritásra való nevelés egyben az emberségre való nevelést is jelent, amely az emberi személy méltóságát helyezi a középpontba a profitorientáltsággal szemben. Ez a nevelés pedig a családban kezdődik, ahol elsőként tanulhatjuk meg a másik iránti gondoskodást, a teremtett világ szeretetét, a megosztást, ahol elsajátíthatjuk az ésszerű, a kiegyensúlyozott és fenntartható fogyasztási szokásokat - hangsúlyozta még az Élelmezési Világnapra írt üzenetében Ferenc pápa.

Megkértük Hamar Balázst, aki Magyarország állandó képviselője az ENSZ római székhelyű mezőgazdasági és élelmezési szervezeteiben (FAO, WFP, IFAD), hogy számoljon be az idei világnapról, illetve ismertesse az élelmezésbiztonsággal és az egészséges táplálkozással kapcsolatos magyar helyzetet. RealAudioMP3

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.