Isten velünk marad a börtönben is, nem hagy magunkra minket - Ferenc pápa beszéde a börtönlelkészekhez

Szerdán délelőtt az általános audienciát megelőzően a VI. Pál teremben fogadta a Szentatya az olasz börtönlelkészek mintegy 200 fős csoportját, akik a napokban vettek részt országos találkozójukon. A Róma közelében található Sacrofano adott otthont az összejövetelnek, amelyet a következő témáról tartottak: "Igazságosság: büntetés vagy kiengesztelődés. Szabadnak lenni, hogy felszabadítsunk".

Ferenc pápa nagy szeretettel fordult a börtönlelkészekhez, akik Olaszország-szerte teljesítik nehéz, de rendkívül fontos szolgálatukat. Sajnos a börtönök túlzsúfoltak, a fogva tartottak gyakran az emberi tűrőképesség határán élnek benne. Ahelyett, hogy alacsonyabb rendű személyekként kezelnék őket, arra volna szükség, hogy segítsék átnevelésüket, főleg a munka révén - ahogyan azt Mariano Crociata püspök, az Olasz Püspöki Konferencia titkára a találkozón megállapította.

A pápa arra kérte a börtönlelkészeket, hogy tolmácsolják üdvözletét a fogva tartottaknak: "Kérlek, mondjátok el nekik, hogy imádkozom értük, a szívemen viselem sorsukat. Imádkozom az Úrhoz és a Szűzanyához, hogy sikeresen túljussanak életüknek ezen a nehéz időszakán; hogy ne csüggedjenek, ne zárkózzanak be".

El kell tudni mondani nekik, hogy az Úr közel van - magyarázta a pápa:
"Gesztusokkal, szavakkal, a szívünkkel el kell mondani nekik, hogy az Úr nem marad kívül a cellájukon, nem marad kívül a börtön falain: odabent van. Elmondhatjátok nekik: az Úr ott van bent velük; és ő is börtönlakó még, tudjátok? Fogva tartja az önzésünk, a rendszereink, a sok igazságtalanság, amelyekkel könnyű megbüntetni a gyengébbeket, nem igaz? De a nagy halak szabadon úszkálnak tovább, ugye? Egyetlen börtöncella sem oly elszigetelt, hogy kizárja az Urat, egyik sem: Ő ott van, velük együtt sír, velük dolgozik, velük remél".

"Az Úr atyai és anyai szeretete mindenhová elér és én imádkozom, hogy mindenki megnyissa szívét e szeretet előtt" - folytatta megindító beszédét a pápa, majd felidézte Buenos Aires-i éveit, ahol gyakran kapott levelet a börtönből, és ilyenkor fölkereste az illetőt. Most is írnak neki, és ő időnként fölhívja őket telefonon:

"Itt, ahányszor fölhívok valakit Buenos Airesben, akit ismerek a börtönben - főleg vasárnap - elbeszélgetünk. Utána pedig azt gondolom: miért ő van ott és nem én, akinek annyi okom lenne ott lenni? Jót tesz nekem, ha erre gondolok: miután gyengeségeink ugyanazok, ő miért esett el és én miért nem? Ez számomra egy rejtély, ami arra ösztönöz, hogy imádkozzam, és közel visz a börtönlakókhoz".

Ferenc pápa imáiról biztosította a börtönlelkészeket is, akik az irgalmasságot gyakorolják azáltal, hogy láthatóvá teszik az Urat a börtönben, a cellákban. Krisztus közelségének jelei ezeknek a testvéreknek a számára, akiknek nagy szükségük van a reményre.

"Nemrég a kiengesztelődés igazságosságáról beszéltetek, de a remény, a nyitott ajtók, a távlatok igazságosságáról is. Ez nem egy utópia, ez megvalósítható. Nem könnyű, mert gyengeségeink mindenütt ott vannak, az ördög is mindenütt ott van, a kísértések is, de mindig meg kell próbálni".
A Szentatya végül a Szűzanyához fohászkodott, aki minden börtönlakó édesanyja. Ő oltalmazzon és vezessen mindig Jézus felé.

(gá)