„Isten meglep bennünket, Isten hűségünket kéri, Isten a mi erősségünk” – Ferenc pápa
homíliája a Mária-napon
Október 13-án, vasárnap
délelőtt ez a három szempont állt Ferenc pápa homíliájának középpontjában. A Szent
Péter teret és a Via della Conciliazione sugárutat megtöltő 200 ezer zarándok vett
részt a szertartáson, amelyen szintén jelen volt a Fatimai Szűzanya eredeti kegyszobra.
A pápával koncelebrált 1000 pap.
„Zengjetek új éneket az Úrnak, mert csodálatra
méltó, amit művelt” ( Zsolt 97,1) – kezdte a zsoltár szavaival homíliáját Ferenc pápa.
Ma az Úr egyik csodálatra méltó teremtményével, Máriával állunk szemben! Alázatos
és gyenge teremtés, mint mi, akit az Úr arra választott ki, hogy Isten Anyja, Teremtője
Anyja legyen. Máriára tekintve, az elhangzott olvasmányok fényében a pápa három valóságról
elmélkedett homíliájában: Isten meglep bennünket, Isten hűségünket kéri, Isten a mi
erősségünk.
1. Először is Isten meglep bennünket. Sajátos Naamán története,
aki Arám király seregének a vezére volt. Isten prófétájához, Elizeushoz fordul, hogy
meggyógyuljon a leprából. Elizeus nem hajt végre mágikus rítusokat, nem kér a vezértől
rendkívüli dolgokat, csak azt, hogy bízzon Istenben és merüljön alá a folyó vízében;
nem olyan nagy folyókról volt szó, mint Damaszkusz folyói, hanem a kis Jordán folyóról.
A kérés meglepi Naamánt: Isten lehet az, aki ilyen egyszerű dolgokat kér?
Már vissza akart fordulni, majd mégis alámerült a Jordánban és azonnal meggyógyult.
Íme, Isten meglep bennünket; éppen a szegénységben, a gyengeségben, az alázatban nyilvánul
meg és ajándékozza nekünk üdvözítő szeretetét, amely meggyógyít bennünket és erőt
ad nekünk. Csak azt kéri, hogy kövessük szavát és bízzunk Benne.
Ez Szűz Mária
tapasztalata is: az Angyali Üdvözlettel szemben nem rejti el csodálkozását. Annak
a bámulata ez, hogy Isten, ahhoz, hogy emberré legyen, éppen őt, egy egyszerű názáreti
lányt választott ki, aki nem a hatalom és a gazdagság palotáiban lakik, aki nem vitt
végbe rendkívüli vállalkozásokat, de nyitott Isten felé, tud Benne bízni, bár nem
ért mindent: „Az Úr szolgáló leánya vagyok: történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38).
Isten mindig meglep bennünket, megváltoztatja sablonos elképzeléseinket, válságossá
teszi terveinket és így szól: bízzál bennem, ne félj, hagyd, hogy meglepjelek, lépj
ki önmagadból és kövess engem! Ma mindnyájan tegyük fel a kérdést: félünk-e attól,
amit Isten kérhetne tőlünk, vagy amit kér tőlünk? Hagyom-e, hogy Isten valóban belépjen
életembe? Hogyan válaszolok neki?
2. Szent Pál szövegében, amelyet az előbb
hallottunk, az apostol Timóteus nevű tanítványához szól (vö. 2Tm 2,8-13). Azt mondja
neki: emlékezzél mindig Jézus Krisztusra. Ha kitartunk mellette, akkor vele fogunk
uralkodni is. Ez a második pont: mindig emlékezzünk Krisztusra, tartsunk ki a hitben;
Isten meglep bennünket szeretetével, de azt kéri, hogy hűségesen kövessük őt.
Gondoljunk
csak rá: hányszor lelkesedtünk valamiért, valamilyen kezdeményezésért, elkötelezettségért,
majd az első problémáknál „bedobtuk a törülközőt”. Ez sajnos megtörténik az alapvető
választásoknál is, mint például a házasság. Nehézséget jelent, hogy állandóan kitartsunk
valamiben, hűségesek legyünk döntéseinkhez, magunkra vállalt elkötelezettségeinkhez.
Gyakran könnyű „igent” mondanunk, de azután nem tudjuk minden nap elismételni ezt
az „igent”. Nem tudunk hűségesek maradni.
Mária „igent” mondott Istennek.
Ez az „igen”, amely teljesen felborította egyszerű názáreti életét nem volt az egyetlen
„igenje”, sőt első volt annyi „igen” sorában, amelyet szívében kiejtett az öröm, csakúgy,
mint a fájdalom pillanataiban. A sok „igen” a kereszt alatt csúcsosodott ki. Ma itt
olyan sok anyuka van; gondoljatok arra, hogy milyen messzemenő volt Mária Isten iránti
hűsége: látta egyetlen fiát a kereszten. A hűséges asszony, belül összetört, de hűséges
és erős maradt.
Felteszem a kérdést: én milyen keresztény vagyok? Csak időközönként,
szakaszosan, vagy mindig? Az ideiglenes, a relatív kultúrája belép a hitéletbe is.
Isten azt kéri tőlünk, hogy legyünk hozzá hűségesek minden nap, a mindennapi cselekedetekben
és hozzáteszi, hogy akkor is, ha mi olykor hűtlenek voltunk hozzá, Ő mindig hűséges
és irgalmasságával soha nem fárad bele abba, hogy kinyújtsa felénk kezét, felemeljen
bennünket és bátorítson: kezdjük el újra az utat, térjünk vissza Hozzá és mondjuk
el neki gyengeségünket, hogy nekünk adhassa erejét. Ez a végleges út: mindig az Úrral,
gyengeségeinkben és bűneinkben is. Soha ne lépjünk az "ideiglenes" útjára. Ez megöl
bennünket. A hit a végleges hűség, mint Mária esetében.
3. Az utolsó pont
a következő: Isten a mi erőnk – folytatta homíliájában a pápa. „Az evangélium 10 leprására
gondolok, akiket Jézus meggyógyított (Lk 17,12): elé jönnek, és messziről kiáltoznak:
’Jézus Mester, könyörülj rajtunk’. Betegek és szükségük van arra, hogy szeressék őket,
hogy legyen erejük és keresnek valakit, hogy meggyógyítsa őket. Jézus válaszként mindegyiket
megszabadítja betegségétől. Furcsa benyomást tesz azonban, hogy csak egyetlen tér
vissza, hogy hangos szóval áldja Istent és hálálkodjon Jézusnak. Jézus maga is megjegyzi:
tízen kiáltoztak gyógyulásért és csak egy tért vissza, hogy hangosan kiáltsa köszönetét
Istennek és elismerje, hogy Ő az erőnk. Tudjunk köszönetet mondani, tudjunk dicsőíteni
mindazért, amit az Úr tesz értünk.
Tekintsünk Máriára: az Angyali Üdvözlet
után az első gesztus, amit tesz, a szeretet műve idős rokona, Erzsébet iránt. Az első
szavak, amelyek kiejt, Istent dicsőítik a Magnificatban („Magasztalja lelkem az Urat”),
nem csak azért, amit ő érte tett, hanem az egész üdvösségtörténetért. Minden Isten
ajándéka. Ha megértjük, hogy minden Isten ajándéka, mennyi boldogság tölti el szívünket!
Minden az ő ajándéka. Isten a mi erőnk! Köszönetet mondani olyan könnyű és mégis olyan
nehéz! Hányszor mondunk köszönetet a családban?
Az együttélés egyik kulcsszava:
„Kérem”, „bocsánat”, „köszönöm”: ha egy családban használják ezt a három szót, akkor
a család halad előre. „Kérem”, „bocsáss meg”, „köszönöm”. Hányszor mondjuk a családban,
hogy „köszönöm”? Hányszor mondunk köszönetet annak, aki segít nekünk, aki közel áll
hozzánk, aki elkísér életünkben? Gyakran mindent magától értetődőnek tekintünk! Ez
történik Istennel is. Könnyű az Úrhoz menni és kérni tőle valamit, de megköszönni
neki, az már nem megy.
Folytatva a szentmisét fohászkodjunk Mária közbenjárásáért:
segítsen bennünket, hogy hagyjuk meglepni magunkat Isten által, ellenállás nélkül,
legyünk hozzá hűségesek minden nap, dicsőítsük őt és mondjunk neki köszönetet, mert
Isten a mi erősségünk. Ámen.