2013-09-30 11:07:40

“Békét Szíriának rakéták és hadihajók nélkül” – X. János Antiochia és egész Kelet görög ortodox pátriárkájának felhívása a római béketalálkozón


Szeptember 29-én, vasárnap délelőtt a Falakon kívüli Szent Pál bazilikában Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke vezette azt a szentmisét, amely megnyitotta a Sant’Egidio Közösség által szervezett XXVII. Béketalálkozót.

Az Assisi szellemében megrendezett eseménysorozat idei címe: „A reménység bátorsága – vallások és kultúrák párbeszédben”. A szertartáson jelen voltak ortodox és protestáns egyházak képviselői is. Miközben a Szent Péter téren Ferenc pápa békecsókot váltott X. János (Juhanna) Antióchia és egész Kelet pátriárkájával, a Szent Pál bazilikában ökumenikus imádság szállt az égbe a Szíriában hónapok óta elrabolt püspökök kiszabadításáért és a keresztények egységéért.

Vasárnap délután a Via della Conciliazione Auditoriumában tartották meg a találkozó első közgyűlését, amelyen felszólalt Enrico Letta olasz miniszterelnök, Agostino Vallini bíboros, Andrea Riccardi, a Sant’Egidio Közösség alapítója, valamint David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Zsidó Bizottságának elnöke.
A világ nagy vallásainak mintegy 500 képviselője, 60 különböző ország küldötte, az európai kultúra és politika kiemelkedő személyiségei három napon keresztül megvitatják meg a párbeszéd, a béke és a népek közötti együttélés főbb kérdéseit. A program 33 különböző témában szervezett konferencia, ill. kerekasztal beszélgetést tartalmaz. Hétfőn délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palotában fogadta a találkozó résztvevőit. Október elsején, kedden, a Capitolium téren hirdetik ki a béketalálkozó által megfogalmazott kiáltványt.

„A békét nem lehet megvalósítani Szíriában pusztító rakéták vagy hadihajók bevetésével. A béke kikiáltása jobb a hadüzeneteknél” – szögezte le X. János görög ortodox pátriárka. A pátriárka, akinek testvérét, Paul Jazigi aleppói püspököt egy másik főpásztorral együtt áprilisban elrabolták, azt is kifejtette, hogy a békét csak a párbeszéd logikája, a politikai megoldás keresése révén lehet megvalósítani. Azért döntött úgy, hogy Rómából intézze felhívását Szíria békéjéért, mert „ezt a földet megáldotta az Úr az első vértanúk által”.

Végül idézett Antiochiai Szent Ignác csaknem 2000 évvel írt leveléből: „Emlékezzetek meg imáitokban a szíriai részegyházról. Jézus Krisztus gondoskodik majd róla a ti szeretetekkel együtt”. X. János pátriárka hozzátette: „Emlékezzetek meg imáitokban minden szíriairól és libanoniról. Kérjétek a mindenható Istent, hogy állítsa vissza azon a földön áldott békéjét”. Szíria békéje döntő kritérium mindnyájunk számára, egyfajta próbatétel – mutatott rá az antiochiai görög ortodox pátriárka. „Együtt fogunk dolgozni, hogy a szíriaiak minden egyes könnyét felszárítsuk, küzdve a békéért és a szabadságért”.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.