„Nemet mondunk a fásultságra, a pesszimizmusokra, amelyek nem akarják meghallani az igazságosságért való kiáltást” – Ferenc pápa beszéde a kultúra világa képviselőihez

Szeptember 22-én, vasárnap délután Cagliariban a pápa második programjaként a kultúra világának képviselőivel találkozott a szardíniai Regionális Pápai Teológiai Fakultás dísztermében. Köszönetét fejezte ki a fakultás oktatóinak, különös tekintettel a jezsuita atyákra, akik nagylelkűen végzik értékes szolgálatukat. A papjelöltek felkészítése továbbra is elsődleges célkitűzés, de nagyon fontos a világiak képzése is – fejtette ki Ferenc pápa.

Egyfajta akadémiai értekezés helyett inkább néhány megfontolását kívánta megosztani hallgatóságával, amelyek emberi és főpásztori tapasztalataiból fakadnak. Az emmauszi tanítványok evangéliumi szakaszának „egzisztenciális” olvasatát elemezte, megadva a három kulcsszót: kiábrándultság, beletörődés és remény.

Jézus két tanítványa irányt vesztett a Mester halála után. Ez a kiábrándultság jellemzi mai helyzetünket is a gazdasági-pénzügyi válság, valamint az ökológiai, oktatási, erkölcsi, emberi krízis miatt. Ez a válság érinti a jelent és a jövőt, az emberi egzisztenciát nyugati világunkban, amely azután kiterjed az egész világra. „Amikor azt mondom, hogy válság, akkor nem egy tragédiára gondolok” – mondta rögtönzött szavakkal Ferenc pápa. A kínaiak két karakterrel fejezik ki a válságot: az egyik a veszélyt, a másik a lehetőséget jelenti.

Minden történelmi korban vannak kritikus időszakok, de az utóbbi négy évszázadban nem volt rá példa, hogy ilyen mértékben rendüljenek meg az alapvető bizonyosságok, amelyek az emberi életet alkotják. A Szentatya itt utalt a környezetszennyeződésre, a hamarosan bekövetkező víz-háborúra, a társadalmi egyensúly felbomlására, a fegyverek rettenetes hatalmára, a gazdasági-pénzügyi rendszerre, amelynek középpontjában nem az ember, hanem a pénz-isten áll, a fejlődésre és a tömegkommunikációs eszközök súlyára, minden pozitív szerepükkel együtt. Olyan változásról van szó, ami az egész emberiség életvitelére vonatkozik világszerte.

Ezzel a valósággal szemben az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan mi is beletörődéssel válaszolhatunk, menekülve a tények elől. A kiábrándultság egyfajta fegyverszünet, hasonló Pilátus magatartásához, aki „mossa kezeit”. Ez a magatartás valójában figyelmen kívül hagyja az igazságosság, a társadalmi felelősség kiáltását és individualizmushoz, álszentséghez, sőt egyfajta cinizmushoz vezet.

Melyik az az út, amelyen végig kell haladnunk? – tette fel a kérdést a pápa. Ebben a történelmi pillanatban meg kell találnunk a remény útjait, amelyek új távlatokat nyitnak társadalmainknak. Ebben értékes szerep jut az egyetemeknek, amelyek „bölcsességre” nevelnek.

Az egyetem legyen a megkülönböztetés helye, ahol kidolgozzák a „közelség” kultúráját. Az elszigeteltség, az önmagunkba zárkózás soha nem vezet el megújuláshoz. Nemet mondunk az elszigeteltségre a közelség kultúrájával szemben, nemet mondunk a kultúrák összecsapására a kultúrák találkozásával szemben.

Az egyetem továbbá legyen olyan hely, ahol szolidaritásra nevelnek. A szolidaritás nem pusztán a keresztények szótárában van jelen, hanem alapvető az egész emberiség számára. A valóság megkülönböztetése a válság idején, a találkozás és párbeszéd kultúrájának előmozdítása a szolidaritás felé irányítanak, amely társadalmaink megújulásának alapvető eleme – fejtette ki beszédében Ferenc pápa.

A Jézus és a tanítványok közötti találkozás és párbeszéd, amely lángra lobbantja a reményt és megújítja a tanítványok életét, elvezet a javak megosztásához: Jézust a kenyértöréskor ismerik fel. Az Eucharisztia, Isten jele ez, aki közel jön hozzánk Krisztusban és állandóan jelen van, hogy saját életét ossza meg velünk. Ez a nem hívők számára is azt üzeni, hogy a valóban megélt szolidaritás vezethet el ahhoz, hogy a másikban ne egy számot, hanem személyt lássunk.

Nincs jövője egyik országnak, egyik társadalomnak sem világunkban, ha nem leszünk mindnyájan szolidárisabbak. Szolidaritás tehát az a mód, ahogyan a történelmet alakítanunk kell. Ez legyen az a léttér, amelyben a konfliktusok, a feszültségek, az ellentétek is olyan összhangot képeznek, amely életet teremt.

A pápa végül hangsúlyozta: „Nekünk, keresztényeknek a hit maga nyújt szilárd reményt, amely arra késztet, hogy felismerjük a valóságot, hogy megéljük a közelséget és a szolidaritást, mert maga Isten belépett történelmünkbe, Jézusban emberré lett és alászállt gyengeségeinkbe. Mindnyájunkhoz közel jött, konkrét szolidaritásról tett tanúságot, különös tekintettel a szegényekre és a rászorulókra, kinyitva ezáltal a reménység végtelen és biztos távlatát”.

(vm)