2013-09-21 13:24:33

„Minden katolikus hívő számára nagy feladat lesz Ferenc pápa magyarországi látogatásának előkészítése” - interjú Hölvényi György egyházügyi államtitkárral


RealAudioMP3 Hölvényi György, egyházügyi államtitkár tagja volt Áder János köztársasági elnök kíséretének, amely szeptember 20-án a Vatikánban tett hivatalos látogatást.

A Ferenc pápával történt kihallgatás után a küldöttség megbeszélést folytatott Tarcisio Bertone bíboros vatikáni államtitkárral, valamint Dominique Mamberti érsekkel, az államközi kapcsolatok titkárával. A napokban írták alá a magyar-szentszéki megállapodást, amely az 1997-es szerződés újratárgyalásának eredménye.

Hölvényi György államtitkár műsorunknak adott interjújában elmagyarázza, hogy az újratárgyalásra a megváltozott körülmények miatt volt szükség.

A Szentszékkel kötött szerződés természetesen kizárólag a katolikus egyházra vonatkozik, azonban e nemzetközi megállapodás szellemében a magyar állam a történelmi egyházakat is támogatja. Ez az egyházak számára biztosítja a kiszámítható, biztonságos működést.

A pápai fogadásról Hölvényi György egyházügyi államtitkár megállapítja, hogy rendkívül szívélyes, barátságos légkörben folyt le. Áder János köztársasági elnöknek már előző nap Forrai Tamás magyar jezsuita tartományfőnök eljuttatta Ferenc pápa interjúkötetének magyar fordítását, amely szeptember 19-én, csütörtökön egyidejűleg jelent meg 20 nyelven. A kötetből még jobban kirajzolódik Ferenc pápa rendkívüli egyénisége, közvetlen, őszinte stílusa, lényegre törő cselekvési módszere.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.