2013-09-20 17:18:34

Mondjunk nemet a pénzimádatra, nem lehet misére menni, aztán pedig azt csinálni, amit akarunk – a Szentatya pénteki homíliája


A pénz beteggé teszi a gondolkodást és a hitet, és más útra térít bennünket – hangsúlyozta Ferenc pápa a péntek reggeli szentmisén a Szent Márta Ház kápolnájában. A pénzimádatból olyan rossz dolgok születnek, mint a hiúság és a büszkeség, amelyek e hiábavaló kérdések mániákusaivá tesznek bennünket.

Nem lehet Istent és a pénzt is szolgálni. Ferenc pápa homíliájában Szent Pál szavaiból indult ki, amelyek a Jézus Krisztus útja és a pénz közötti kapcsolatról szólnak. Van ugyanis valami a pénz iránti szeretetben, ami eltávolít Istentől. Létezik sok betegség, bűn, de Jézus kiemeli: „Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság” (1Tim 6,2c-12). Ebből a „káros kívánságból” kiindulva sokan eltávolodtak a hittől és sok gyötrelmet szereztek maguknak – állapította meg a Szentatya.

A pénz a gondolkodást is beteggé teszi, ahogy a hitet is és más útra téríti. Ebből születik az irigység, a veszekedés, a rosszindulatú pletykálkodás, a gonosz gyanakvás, az emberek konfliktusai, akik korrumpálódtak gondolataikban és az igazság nélkül élnek; akik a vallást, pénzszerzési forrásnak tekintik. Vannak, akik így gondolkodnak: „Katolikus vagyok, elmegyek misére, mert az egyfajta státuszt nyújt nekem. Jól tekintenek rám… aztán meg azt csinálok, amit akarok. Pénzimádó vagyok…” Van egy szó, amit nagyon gyakran megtalálunk az újságokban: „Gondolataikban korrumpálódott emberek”. A pénz korrupttá tesz. Nincs menekvés. Ha a pénz útját választod, a végén korrupttá válsz. A pénz elcsábít és lassanként vesztedbe sodor – hangsúlyozta a pápa. Ezért olyan erősek Jézus szavai ezzel a témával kapcsolatban, nem szolgálhatod Istent és a pénzt is.

Vagy az egyiket vagy a másikat szolgáljuk. Ez nem kommunizmus, ez az Evangélium. Ezek Jézus szavai. Mit történik a pénz választása esetén? A pénz egy bizonyos jólétet biztosít az elején. Ez rendben van. Később aztán elkezded magad kicsit fontosnak érezni és megjelenik a hiúság, amire nincs igazán szükség. A hiúságtól eljutunk a kevélységhez, a gőghöz. Három lépcsőfokról van szó: gazdagság, hiúság és gőg.Senki nem üdvözülhet a pénz által. Az ördög a kísértéseknek mindig ezt az útját választja: a gazdagságot, hogy önelégültnek érezzük magunkat; a hiúságot, hogy fontosnak érezzük magunkat; és végül a gőgöt, a kevélységet.

Valaki mondhatja azonban: olvasom a Tízparancsolatot és egyik sem beszél a pénzről. Melyik parancsolat ellen vétkezem, amikor valamit a pénzért teszek meg?” Az első ellen. A bálványimádás bűnébe esel, mert a pénz bálvánnyá válik és imádni kezded. Ezért mondja Jézus, hogy nem szolgálhatsz a pénz bálványának és az élő Istennek, csak az egyiknek. Az első egyházatyák – a Kr. utáni III. századról van szó – erős szavakat használtak: a pénz az ördög trágyája. Így is van, mert bálványimádóvá tesz bennünket, megbetegíti elménket a gőggel és hiábavaló kérdések mániákusaivá változtat minket, eltávolítva a hittől korrupttá tesz.
Szent Pál arra kér, hogy tartsuk távol magunkat ezektől a dolgoktól, de az „igazságra, vallásosságra, hitre, szeretetre, béketűrésre, szelídségre törekedj”. Béketűrésre és szelídségre a hiúság és gőg ellen. Ez Isten útja, nem a bálványimádó hatalomé, amely pénzhez juttat. Az alázat Isten szolgálatának útja. Az Úr segítsen mindannyiunknak, hogy ne essünk bele a pénz bálványimádásának kelepcéjébe – kérte péntek délelőtti homíliája végén Ferenc pápa.

(sv)









All the contents on this site are copyrighted ©.