Az egyház orvosolja a sebeket és melengesse a hívők szívét – Ferenc pápa interjúja a Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóiratnak

„Az egyház olykor becsukja önmagát apró dolgokba, apró parancsokba. Ezzel szemben a legfontosabb dolog annak hirdetése, hogy Jézus Krisztus elhozta számodra az üdvösséget.” Ezek a mondatok egy hosszú interjúban szerepelnek, amelyet Ferenc pápa az olasz Civiltà Cattolica jezsuita folyóiratnak adott és amely egyszerre jelent meg 16 ország jezsuita magazinjaiban, köztük Magyarországon is. Az interjúkötetet Budapesten a Párbeszéd Házában mutatták be, szeptember 19-én. A mintegy 30 oldalas interjút Antonio Spadaro jezsuita atya gondozta három beszélgetés alapján, amelyekre augusztus 19-23-29-én került sor a Szentatya lakhelyén, a vatikáni Szent Márta Házban. Ferenc pápa 30 oldalon megrajzolja saját jezsuita képmását, megmagyarázza, hogy mi az elképzelése a Jézus Társaságáról, taglalja az egyház mai szerepét, megjelöli a lelkipásztori tevékenység prioritásait és szembenéz az evangélium hirdetésével kapcsolatos új kihívásokkal.

Ferenc pápa az egyház küldetésével kapcsolatban a következőket mondja: „Képes-e arra az egyház, hogy orvosolja a sebeket, hogy melengesse a szíveket, hogy közelebb kerüljön az emberekhez…Alulról kell elkezdeni.” Ferenc pápa szerint az egyháznak a mai világban erre van a legnagyobb szüksége. „Én az egyházat úgy látom, mint egy frontkórházat egy ostrom után. Amikor valaki súlyosan megsérül, fölösleges azt kérdezni, hogy magas-e a koleszterinje vagy a cukorszintje. Előbb orvosolni kell a sebeit és aztán majd beszélhetünk a többiről. Az egyház olykor bezárkózott kis dolgokba, kis parancsolatokba. Ám a legfontosabb az evangélium hirdetése, az, hogy Jézus üdvözíteni jött téged. A papok ezért legyenek elsősorban az irgalmasság kiszolgáltatói. A szervezetek és a struktúra reformja másodrendű, vagyis később következik, mert az első reform az, hogy milyen legyen a magatartásunk, hogy miként viselkedünk. Ferenc pápa szerint az evangéliumnak olyan hirdetőkre van szüksége, akik képesek arra, hogy „melengessék az emberek szívét, akik az éjszaka sötétségében is mellettük vannak, akik képesek a párbeszédre, és akik letudnak hajolni az emberi lelkek éjszakájára, hogy ne engedjék őket elveszni.” Isten Népe pásztorokat akar nem pedig egyházi funkcionáriusokat.

A missziós hithirdetés kérdését érintve Ferenc pápa azt magyarázta, hogy nem kell mániákusan ragaszkodni ahhoz, hogy számtalan tanbeli kérdést ráerőszakoljanak az emberekre. A missziós munkának a lényegre kell törekednie, mivel az ami igazán vonzó, az ami felébreszti az érdeklődést a szívekben. Meg kell találni a helyes egyensúlyt, másként fennáll a kockázata annak, hogy kártyavárként összeomlik az egyház morális felépítése is és elröppen az evangélium jó illata. Az evangélium javaslása tehát legyen egyszerűbb, ebből származnak majd a morális követelmények is.

Az interjúban Ferenc pápa újraolvassa saját jezsuita történetét és nem kendőzi el a nehéz pillanatokat sem. „Súlyos problémákat okozott és ultrakonzervatívnak bélyegeztek meg amiatt, hogy önkényesen és hirtelen hoztam döntéseket” – mondta a pápa. Ebből a nem könnyű élettapasztalatból most levonja a következtetéseket. Argentínában végzett püspöki szolgálatára emlékezve azt mondja, megértette, hogy mennyire fontos a konzultáció, a kérdések megbeszélése. Ebből a szempontból lényegesek a konzisztóriumok, a szinódusok, ám ezek legyenek kevésbé merevek a formát illetően. „Igazi, nem pedig formális konzultációkat akarok” – fogalmazott a pápa. Saját jezsuita képzéséről, a szellemek megkülönböztetéséről és a reformokról gondolkodva ezt mondta: mindig megfelelő időre van szükség ahhoz, hogy elkészítsük az igazi reform alapvetését. Ez most a szellemek megkülönböztetésének ideje, még akkor is, ha ez gyors tettekre ösztönöz, amiről kezdetben az gondoltuk, hogy későbbre kell halasztani azokat. „Ez történt velem is ezekben a hónapokban” – mondta Ferenc pápa a jezsuita magazinnak adott interjúban.

A Jézus Társasága életének középpontjában Jézus és az egyház áll, két alapvető vonatkozási irány ahhoz, hogy a „perifériában” tudjon élni. Ha ezzel szemben szolid struktúraként saját magát helyezi a központba, akkor fennáll a veszély, hogy biztosnak és elégnek érzi magát.

Az interjúban megjelenő egyházkép az, amit a II. Vatikáni Zsinat fejez ki a Lumen gentium dokumentumban, vagyis, hogy az egyház Isten hűséges szent népe illetve az egyházzal való együttgondolkodás, együttérzés. Ferenc pápa elgondolásában az egyház nem akar egyszerűen válogatott személyekből álló csoport egyháza lenni, hanem olyan egyház akar lenni, aki Anya és pásztor. Az egyház termékeny, annak kell lennie – hangsúlyozza a pápa. „Az egyházi emberek, megszentelt személyek negatív viselkedése láttán az első ami az eszünkbe jut az, hogy no itt van egy vénlegény és itt van vénkisasszony. Ők se nem anyák, se nem apák. Nem voltak képesek arra, hogy életet adjanak.”

A Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat igazgatója az interjúban olyan rázós kérdéseket is feltesz a pápának, mint az elváltak és újraházasodottak, a homoszexuálisok. Megkérdezi, hogy ezekben az esetekben milyen lelkipásztori gondoskodásra van szükség. „Mindig a személyeket kell tekinteni. Ezen a ponton belépünk az ember misztériumába. Isten az életben elkíséri a személyeket és nekünk is el kell őket kísérnünk élethelyzetük szerint. Ez pedig történjen az irgalom, a könyörület jegyében.”

A nők egyházban betöltött szerepével kapcsolatban a pápa egyfajta „kihívásról” beszél. El kell gondolkodni a nők sajátos szerepéről azokon a legmagasabb helyeken is, ahol az egyház a tekintélyt gyakorolja.

A beszélgetés végén olyan szempont is előtérbe került, amely annyira közel áll Ferenc pápa szívéhez, vagyis, hogy Istennel életünk útját járva találkozunk. „Isten mindig meglep bennünket, nem tudod tehát, hogy hol és hogyan találkozol vele, nem te vagy az, aki lefixálod a találkozás időpontját és helyét. Ha egy keresztény mindent világosan és biztosan akar, akkor nem talál semmit – tehát itt is szükséges a szellemek megkülönböztetése. A hagyománynak és a múlt emlékének oda kell vezetnie, hogy új tereket nyissunk Isten számára. Ha mindig egyházfegyelmi megoldásokat, vagy a letűnt múltat keresgéljük, akkor a hit ideológia lesz, egy a sok közül. „Az én dogmatikai bizonyosságom az, hogy Isten ott van minden személy életében, még akkor is, ha ennek az életnek a földje tele van konkollyal és tövissel. Mindig marad egy kis hely arra, hogy a jó helyre esett mag kikeljen.” A Ferenc pápával készült interjú bátorító végkicsengése tehát az, hogy „bízzunk Istenben.”

(Emlékeztetünk végül ismét arra, hogy Ferenc pápa jezsuita folyóiratoknak adott interjúja magyarul is megjelent kötetben két jezsuita, Horváth Árpád és Vértesaljai László szerkesztésében és fordításában. A kötetet 2013. szeptember 19-én, csütörtökön délután 17 órakor mutatták be Budapesten, a Párbeszéd Házában).

(ik)