Isten - vagy a Mammon? – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 25. vasárnapra

Jézus példabeszéde a hűtlen, de – a maga nemében - okos intézőről, amelyet csak Lukács evangéliuma közöl, meghökkent bennünket. De a csattanóra kell figyelnünk: „a világ fiai okosabbak a világosság fiainál”. A hozzáadott intelmekben még folytatódik a meghökkentő kijelentés: „Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból!” Azután a hűségről beszél Jézus: „Ha a hamis mammonban hűek nem voltatok, ki bízza rátok, ami igazi érték?” Végül: Egy szolga sem szolgálhat két Úrnak…Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak!”

Mit jelent a mammon? Arám eredetű szó, jelentése: javak, tulajdon (nem csak pénz). A zsidóságban néha rosszalló jelentést hordoz. Az Újszövetségben, Lukácsnál Jézus csaknem személyként említi, a démoni hatalomra vonatkoztatja, amely a kapzsi emberen úrrá lesz, és amelynek szolgálatával nem lehet összeegyeztetni Isten szolgálatát: Nem szolgálhattok két úrnak!”

Jézus megjelenése, üzenete, erkölcsi követelménye vízválasztó lett a történelemben. A két város, két zászló, két tábor hasonlatát használják a szentek, lelki írók Szent Ágostontól Szent Ignácon át napjainkig, hogy érzékeltessék a harcot Krisztus, az Igazság és az Élet Ura tábora és Lucifer vagy a Sátán, a hazugság atyja és a gonoszra kísértők hada között.

Választani kell annak, aki Krisztushoz csatlakozott, barátja lett, és neki akar szolgálni, hogy az embereket az üdvösségre segítse. „Aki nincs velem, ellenem van!”
Istennek, Krisztusnak szolgálni nem rabszolgaság, hiszen az Úr barátainak nevezi és fogadja azokat, aki szabadon – a kegyelem indítására – neki adják át magukat.

Ha meghív, kegyelmet is ad, hogy minden gyarlóságunk ellenére, mindig megújuló elkötelezettséggel hűségesen kitartsunk mellette, és teljesítsük küldetésünket. „Isten rabjai” vagyunk, Gárdonyi szép regénycímét idézve, de ez nem rabszolgaság, hanem igazi szabadság, amely örömben és boldogságban gyümölcsözik.

Felfigyelhetünk arra, hogy Ferenc pápa mennyiszer hangsúlyozza, hogy a kereszténység, a krisztusi hit öröm forrása, az evangélium örömhír, mert azt hirdeti, hogy Krisztus győzött a bűn és a halál felett, hogy ha meghalunk Vele, vagyis a régi ember az újnak adja át a teret, már a feltámadott, örök életet éljük. A nihilista, az Antikrisztust majmoló filozófus, Nietzsche a XIX/XX. századfordulón így gúnyolódott: „Milyen szomorú keresztények, nem látszik meg rajtuk, hogy meg vannak váltva!”

Lássák meg hát rajtunk az emberek, hogy a megváltottság tudatát sugározzuk! François Mauriac, konvertita regényíró, hitvallásáról írt kis könyvében felidézi megtérése történetét és vitáját a hitén gúnyolódó, neves másik francia regényíróval, André Gide-del. Ez a vita és önigazolás az Isten és Mammon címet viseli. (Nála a mammon a bűn világát jelenti.) Azt magyarázza meg Mauriac, hogy ha a fiatal regényírónál megfigyelhető is bizonyos kompromisszum, ebbe sohasem törődött bele, főleg nem később.

„Már akkor megsejtettem azt, amit ma tudok: Krisztus és világ között a konfliktust nem lehet elsimítani. Kierkegaard naplója, amelyet most olvasok, az én saját történetemet mondja el: ’Az a tény, hogy ebben a vallásban nevelkedtem, ezzel a nehézséggel járt: állandóan az édesség benyomását keltette, és majdnem, mint mitológia vett körül; - csak idősebb koromban fedeztem fel e vallás megalapozottságát…’ Túl későn? Nem! Ez a Kegyelem titka: sose túl késő. Az idő nem létezik. És minden szent minden szeretete benne lehet egy sóhajban!”


(Lk 16, 1-13)