A hét szentje – Arkadiusz Nocoń atya sorozata

Augusztus 28-a Szent Ágoston, püspök és egyházdoktor kötelező emléknapja.

„Az Egyház egyik legnagyobb tanítója” (I. Celesztin) és „a Kegyelem Doktora”
354. november 13-án született Tagaste-ban (ma Souk Ahras, Algéria) és 430. augusztus 28-án halt meg Hippóban (ma Annaba, Algéria). Ereklyéje Pavia-ban található (Olaszország, San Pietro in Ciel d’Oro bazilika).

Védőszentje az Ágoston-rendi szerzeteseknek és szerzetesnőknek, a teológusoknak, a nyomdászoknak, de közbenjárását kérik a tartós torokbetegségben szenvedők számára is.

Apja, Patríciusz, városi tisztviselő volt és meglehetősen keményfejű pogány (röviddel halála előtt keresztelkedett meg), anyja, Mónika, ellenben buzgó keresztény, aki egész életén át imával és könnyekkel „harcolt” férje és fia megtéréséért. Ágoston, mint gyerek és fiatal rendkívül tehetséges tanuló volt, de korántsem mintaszerű. Szerette a cirkuszi játékokat, a lakomákat és a gladiátor küzdelmeket: figyelme a hedonizmusról az olvasás felé terelődött. Cicero Hortensius című műve volt az, amely felébresztette benne a bölcsesség megszerzésére irányuló vágyat.

A klasszikus szerzőkön túl érdeklődéssel kezdte olvasni a Bibliát is, de zavarta őt az akkori latin fordítás nyelvezetének bárdolatlansága és az Ószövetség néhány könyvének tartalma. Megtérése előtt belépett a manicheusok szektájába, akiknek filozófiája elnyerte tetszését, mert többek között azt hangoztatták, hogy a megváltás elérhető az ember számára saját értelme révén. A manicheusok támogatásával megnyílt előtte a karrier, amelynek köszönhetően eljutott Rómába, később pedig Milánóba, a császár akkori városába. Rétorként jól fizető tanári állást szerzett magának.

Ezzel egyidejűleg, a bűvölet korszakának elmúlásával, a manicheizmus egyre több hiányosságára lett figyelmes. Szent Ambrus prédikációinak hatására – akit kezdetben csak azért hallgatott, hogy beszédjeit retorikailag értékelje – kezdett egyre jobban elszakadni ettől az eretnekségtől. Ambrus szavai pedig idővel egyre mélyebben hatoltak szívébe. 387-ben, miután élettársát elbocsátotta és elvégezte a katekumenátust, Szent Ambrus kezéből felvette a keresztséget. Új emberként tért vissza a családi birtokra, hogy ott magát a monasztikus életnek szentelje.

Az ottani hívek rábeszélésére 391-ben harminchét évesen pappá szenteltette magát, öt évvel később pedig 396-ban Hippó püspöke lett. Az egykori rétor és eretnek Isten Igéjének egyik legbuzgóbb hirdetőjévé, a szegények atyjává és a keresztény hit védőjévé vált. Lelkipásztori tevékenysége rendkívüli gyorsasággal túllépte egyházmegyéjének határait, amely nemcsak Észak-Afrika Egyházának, hanem az egész latin Egyház lelki vezetőjévé tette őt.

„Az egyházatyák közül legnagyobb filozófusnak és az Egyház legismertebb teológusának” (Berthold Altaner) nevezett Szent Ágoston olyan kiemelkedő művek sokaságát hagyta maga mögött, ami „lehetetlennek tűnik, hogy egyetlen ember ilyen sokat tudott írni életében” (Kalamai Posszídiusz).

Írásai közül különös figyelmet érdemel a Vallomások, nemcsak azért, mert a történelem első önéletrajzának tartják, hanem azért is, mert „a lelki életre, az emberi «én» titkára és Isten misztériumára – ami az emberi «én»-ben rejtőzik – összpontosít kiemelkedő módon. E háromnak köszönhetően kivételes ez a mű, amelyhez hasonló korábban még nem íródott, és amely a maga nemében mindig is lelki «csúcspont» marad” (XVI. Benedek).

Szent Ágostonnak nem „kínálták ezüst tálcán” a hitet, sok éves útkeresés, lelki gyötrődés és az isteni kegyelem gyümölcseként született meg benne. Az, aki megtapasztalta magán ennek a kegyelemnek a következményeit, annak költője és védelmezője lett olyan mértékben, hogy az utókor őt a „Kegyelem Doktorának” nevezte el. Ágoston lelki keresésének hitelességét – amelyet a Vallomásokban fogalmaz meg – az adja, hogy évszázadokon keresztül egészen a mai napig óriási hatással volt az olvasókra.

Hogy csak egy példát említsünk: a nemrégen elhunyt Avery Dulles (2008) az Egyesült Államok egyik legkiemelkedőbb teológusa, aki agnosztikus hírszerző ügynökből lett katolikus pap, éppen Ágoston Vallomásainak befolyására tért meg. Nem ritka az a vélemény sem, amely kötelezővé tenné minden keresztény számára a mű olvasását évente legalább egyszer (Cosmo F. Ruppi érsek).


* * *

„Hogy a férfi elkezdjen imádkozni, látnia kell azt más férfinál! Ha az apa imádkozik, nagy valószínűséggel a fia is imádkozni fog, még ha menetközben el is távolodik a hittől. Az ókorban az apa tanította a gyereket az imára, nem az anya. Kitűnő példa erre Szent Ágoston, akinek hitetlen apja volt és egy szentéletű anyja. S noha látta anyja hitét, de az nem tett rá különösebb benyomást. Akkor tért meg, amikor imádkozó férfival találkozott – Szent Ambrussal, Milánó püspökével.

A mai napig hasonló a helyzet a zsidóknál, ahol az apa feladata a hit és a hitmagyarázat átadása a gyereknek, akinek életében az apa testesíti meg Istent. Vajon a mi hitünk gyengeségéről nem az apa példájának hiánya dönt? Vannak apák, akik minden habozás nélkül trágárul beszélnek a gyerek előtt, verik őket vagy az anyjukat. Mások a haladás nevében elviszik magukkal gyereküket mindenféle szórakozóhelyekre. Nincs tehát hiány azokból az apákból, akik készek lecsupaszítani gyerekük előtt a test és a lélek minden titkát, csak éppen abban, ami a legfontosabb, amiben senki nem helyettesítheti őket – a hit átadása a gyereknek, megszülni őt Isten számára, áldani Őt az életben – nem képesek helytállni. A pappal vagy az anyával végeztetik el az imát (ha már egyszer kell), ők maguk viszont félnek és egyszerűen elmenekülnek a hit átadásának feladata elől.


* * *


A nehéz betegséggel sújtott Ágoston püspök a vandálok által ostromolt Hippóban halt meg. Élete utolsó napjaiban kérte társait, hogy nagy betűkkel írják le neki a bűnbánati zsoltárok szövegét, és szögezzék ki a falra, hogy jól láthassa. Ágyából tekintve rájuk „könnyeit ontva” (Kalamai Posszídiusz) olvasta őket. Röviddel halála után Hippó elesett, néhány évvel később pedig a Nyugat-Római Birodalom is összeomlott. Paradox módon éppen akkor, amikor a Birodalom romba dőlt, az Úr felállította egy oszlopát, amelyre a mai napig szilárdan támaszkodik Egyháza.

__________________


Mindenható Isten, újítsd meg Egyházadban azt a lelki frissességet, amellyel megajándékoztad Szent Ágoston püspököt, hogy elteljünk ezzel a lelkülettel és vágyjunk keresni Téged, mert Te vagy a bölcsesség forrása és az örök szeretet ajándékozója. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.


Lengyelből fordította: Szemere János atya