Augusztus 14-én Szent Maximilián Mária Kolbe
áldozópap és vértanú kötelező emléknapját tartottuk. Wyszyński bíboros „Mária őrültje”,
míg II. János Pál a „szeretet vértanúja” névvel illette Kolbe atyát, aki 1894. január
8-án született a Łódź melletti Zduńska Wolában, 1941. augusztus 14-én halt meg Auschwitzban.
1971. október 17-én VI. Pál pápa Rómában boldoggá, 1982. október 10-én II. János Pál
pápa pedig szentté avatta. Az életvédők és az újságírók védőszentje. Rendkívül
szegény, de vallásos és hazaszerető családban született. Szülei, Gyula és Mariann,
szövőmunkások voltak. A keresztségben a Rajmund nevet kapta, amely mellé a minorita
ferencesek közé lépve felvette a Maximilián nevet. Első fogadalmának letétele után,
amelyre 1911. szeptember 5-én került sor, Rómába küldték, ahol a papságra készült.
Filozófiai és teológiai tanulmányokat folytatott, amelyet egy doktorátussal koronázott
meg. Örök fogadalmát Rómában tette le 1914. november 1-én, majd 1918. április 28-án
pappá szentelték. Ott volt tanúja olyan eseményeknek, amelyek mély benyomást tettek
rá. 1917-ben a római szabadkőműves páholy nagymestere, Ernest Nathan, aki a város
egykori polgármestere volt, a szabadkőművesség kétszáz éves fennállására szervezett
ünnepélyes felvonulást vezette. A kereszténység fővárosának utcáin ekkortájt a Szent
Mihály arkangyalt eltaposó Lucifert ábrázoló zászlókkal rendeztek felvonulásokat istenkáromló
kiabálások és fenyegetések közepette. A történések láttán megrendülve Maximilián megalapította
a „Szeplőtelen Szűz Hadserege” nevű társulatot, amelynek fő célja, hogy „mindenkit
megszenteljen a Szeplőtelen Szűz védelme alatt és közbenjárására, valamint megtérítse
a bűnösöket, az eretnekeket, a szakadárokat, de mindenekelőtt a szabadkőműveseket”.
Lengyelországba való visszatérése után, idült tüdőbetegsége ellenére, egy sereg kezdeményezés
élére állt. Lelkesedését a szeme előtt lebegő jelszó éltette: „mindent megújítani
Krisztusban a Szeplőtelen által”. 1922-ben a Szeplőtelen Szűz Lovagja címmel
vallásos folyóiratot indított, amely a ’30-as évek végére elérte a milliós példányszámot!
1927-ben Varsótól nem messze megalakult Niepokalanów, egy ferences közösség, amely
az imádságnak és az apostolkodásnak szentelte magát. A II. világháború kitörésének
napján a legnagyobb szerzetesközösség volt a világon és az egyik legnagyobb az Egyház
eddigi történetében. A második közösséget 1930-ban Japánban alapították meg. További
házak alapítását is tervezték Indiában és Kínában, de a háború kitörése és Maximilián
atya koncentrációs táborba szállítása megakadályozta a folyamatot. Kolbe atyát azonban
még ez sem tudta feltartóztatni, élete legnagyobb „szeretetművét” ugyanis éppen abban
a sötét, szűk cellában valósította meg, ahol az éhhalálra ítéltekkel önmagát is feláldozta
egy szökött rab, Franciszek Gajowniczek helyett.
Jézus Krisztus odaadta
önmagát váltságul mindenkiért (1Tim 2,5-6). Ha Jézus saját életével fizetett azért,
hogy minket megmentsen, az azt jelenti, hogy valóban valami szörnyűség fenyegetett
bennünket, és az emberi nem valóban éhhalálra volt ítélve. Egyedül Neki lehetünk hálásak,
hogy halálra adta életét, hogy azzal a miénket megmentse. Jézus előtt mindannyian
Gajowniczek vagyunk.
[…] Az 16670-es számú auschwitzi fogoly ugyanolyan
éhes volt, mint a többi, ahogy mások, ő is összerogyott a fáradtságtól, a
pihenésre adott idő pedig mindig rendkívül rövid volt. A gyermekkori álmokból
nem maradt több csak a bőkezű munkás gesztusa.
Odaadta kenyerét, odaadta
idejét, szétosztotta erejét, ami nem evilági volt. Míg végül egyetlen
embernek odaadta az életét. … Hálát adnak Niepokalanówban és
ezrek mondják, hogy folyamatosan csak ad és ad. Zofia Zaborowska,
Kolbe atya (részlet)
Dawn Eden zenei újságírónő New York-ból, aki
egy „felszabadított nő” volt, nagyon szabados életet folytatott. Ma így nyilatkozik
magáról: „Zsidó származású vagyok, korábban tagadtam Isten létét. Lázadtam, büszke
voltam a szabadság szeretetemre, a keresztényeket pedig karakter nélküli tömegnek
tekintettem. Szabadságomat a keresztény értékekkel szembeni ellenállással fogalmaztam
meg. Idővel, Chesterton művei olvasásának hatására, kezdtem megnyílni a kegyelemnek,
és megkeresztelkedtem egy protestáns templomban. De egész idő alatt depressziós voltam
és öngyilkos gondolatok gyötörtek. Istent kerestem, de intellektuálisan, az értelmemmel.
Idegesített, hogy a katolikusok Máriához fordulnak. Mária és a szentek tiszteletét
bálványimádásnak tartottam, amellyel eltávolodnak Istentől. […] Amikor a „New York
Post” című újság szerkesztőségénél dolgoztam, megváltoztattam valamit az egyik cikk
szövegében. A szöveg szerzője őrjöngött dühében. Megijedtem, hogy az elbocsátásom
csak idő kérdése. Annyira megtörtem ettől a gondolattól, hogy protestáns létem ellenére
segítségért fordultam Isten barátjához az égben. Nem tudom, mi késztetett rá, de elkezdtem
a szentekről olvasni az interneten. Amikor rábukkantam Szent Maximilián Kolbe atya
életrajzára, teljesen megrendültem! Egy szent, aki az újságírók és az életvédők patrónusa!
Niepokalanówban zsidókat mentett! Az én patrónusom, az én védőszentem! Elkezdtem hozzá
imádkozni, és talán először éreztem igazi békét az életemben. Megtapasztaltam a szentekkel
való összeköttetést. A depresszióm és az öngyilkos gondolataim megszűntek. Szent Maximilián
nemhogy eltávolított Istentől, hanem közelebb vitt Hozzá. Három éve katolikus vagyok.
Kislány vagyok még a hitben, de bízom benne, hogy felnövök hozzá. Az égben pedig megtudom,
hogy ki mentett meg engem”.
Hálát adnak Niepokalanówban és ezrek mondják,
hogy folyamatosan csak ad és ad…
Istenünk, Te Szent Maximilián Kolbe
áldozópapot és vértanút eltöltötted a Szeplőtelen Szűz iránti odaadással, a lelkekért
való buzgósággal és az emberek iránti szeretettel. Közbenjárására add, hogy dicsőségedre
embertársainkat buzgó lélekkel szolgáljuk, és így életünkben, halálunkban szent Fiadhoz
hasonlítsunk. Aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön
örökké. Ámen.