2013-08-07 17:07:51

Ferenc pápa VI. Pál sírjánál imádkozott és találkozott bresciai zarándokokkal


Augusztus 6-án, kedden délután Ferenc pápa a Szent Péter bazilika alatti Vatikáni Grottákban VI. Pál pápa sírjánál imádkozott, halálának 35. évfordulója alkalmából. Ezt követően találkozott az észak-olaszországi Brescia egyházmegye fiataljainak egy csoportjával, akik hivatástisztázó zarándoklatra érkeztek Rómába Poggio Bustone-ból, Rieti közeléből gyalogosan téve meg a 140 km utat egy hét alatt a Via Francigena zarándokutat követve. Ezzel állítottak emléket Montini pápának, aki szülőföldjükről származott. Vezetőjük Alessandro Tuccinardi atya, a bresciai egyházmegye spiritualitás és hivatás irodájának felelőse nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak a váratlan találkozásról.

Már régóta kértük, hogy szeretnénk találkozni a Szentatyával. Most a Gondviselés segítségünkre volt és amikor a pápa megtudta vágyunkat, eljött és találkozott velünk – kezdte válaszát Alessandro atya. Szentmisén vettek részt VI. Pál halála évfordulója alkalmából. A szertartást követően a Szent Márta Ház előtt gyűltek össze és ott találkoztak a Szentatyával. Nagy örömmel fogadott bennünket, mert nagyon szeret a fiatalokkal találkozni. A fiatalok felidézték üzeneteit, amelyeket a riói Ifjúsági Világtalálkozón hagyott számukra. Egy sótartót ajándékoztak a pápának, mert Ő emlékeztetett arra, hogy az egyház megújulása a fiataloktól indul el, akiknek sót, hitet, reményt és szeretetet kell mindennapi életükbe tenniük.

Ferenc pápa buzdító szavakkal fordult feléjük, hogy ne játékként éljék meg az életet, mert akkor az élet szomorú, hanem teljességében és komolyan éljék azt, hiszen így az élet örömet ad nekik. A Szentatya arra hívta a fiatalokat, hogy vállaljanak felelősséget. Mindenkit megáldott és mindenkihez volt egy jó szava. Mivel tudta, hogy a csoport olyan személyekből áll, akik a papi hivatás választása felé hajlanak, megkérdezte kik vagyunk. Ez lehetővé tette, hogy hangsúlyozza: amikor az egyházban hiányoznak a hivatások, akkor szükség van arra, hogy mindenki együtt haladjon előre.

Alessandro atya az interjú végén hozzátette, hogy ez a programon kívüli találkozás a pápával újra lángra lobbantotta a fiatalok szívét és a szándékot, hogy ennek az örömnek a hirdetői legyenek kortársaik között. VI. Pál mondta az örömről, hogy az Isten felfedezéséből származik, aki azon túl, hogy szépség és szeretet, öröm is, mert felvidítja barátait.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.