Misztika és modernitás – 35 éve hunyt el VI. Pál pápa
1978. augusztus 6-án hunyt el Montini pápa. a Szent Péter bazilikában kedden délután
5 órakor tartottak szentmisét lelki üdvéért. Az évforduló alkalmából az Osservatore
Romano vatikáni napilap két cikkel állít emléket VI. Pálnak.
1963. június
30-án a Szent Péter téren került sor a katolikus egyház történetében utoljára egy
pápa megkoronázására. VI. Pált június 21-én választották meg, a tiarát milánói hívei
ajánlották fel számára. A pápa jól felkészült, közel 30 évet dolgozott a Római Kúrián,
9 évet töltött a világ legnagyobb katolikus egyházmegyéjének élén, Milánóban. Ugyanakkor
pápasága értelmezésének kulcsa talán elsősorban misztikus dimenziójában keresendő
– írja Patrice Mahieu szerzetes a „La Croix” francia napilapban, amelynek olasz fordítását
az Osservatore Romano augusztus 5-6-i kettős számában címlapon közli.
Szent
Ágoston példája alapján, aki legfőbb spirituális mestere volt, ifjúkori írásaitól
kezdve észre vehető Giovanni Battista Montini Isten iránti nosztalgiája. Az egyház
iránti szeretete adja létezésének központi tényezőjét, ami két igényt foglal magában:
az egyház megújulását vagy reformját, valamint tagjainak személyes megtérését. Ez
utóbbi teszi lehetővé az elsőt. A Krisztus követése iránti személyes elkötelezettségből,
valamint a spirituális és erkölcsi energiából származik a lehetőség az egyház számára,
hogy úgy jelenjen meg, ahogy Krisztus akarja: egy, szent, és teljesen a tökéletesség
felé törekvő. A megtérés útjának hitelességétől, amely az Ecclesiam suam k. enciklikájában
fejeződik ki, függ Montini pápaságának két erővonala: az életről és az üdvösségről
folytatott párbeszéd a világgal és a keresztények közötti teljes egység helyreállítása.
Az egyház belső megújulási mozgalma teszi az egyházat Isten jelenlétének és
tevékenységének láthatóbb jelévé. VI. Pál szükségességét érzi, hogy egység legyen
Krisztus tanítványai között. Pápasága teljesen elkötelezett ebben az irányban, elsősorban
az ortodox egyházakkal való teljes szeretetközösség keresésében. Atenagorasz pátriárkával
való barátsága jelenti római szolgálatának egyik legragyogóbb kifejeződését.
Az
egyház és tagjainak megtisztulása, a spirituális lendület az evangelizációban, az
alázat és a világgal folytatott párbeszéd, a testvér egyházak ekkleziológiája, amely
lehetővé teszi a keleti és nyugati egyházak közötti teljes szeretetközösség feltételezését.
Ezek VI. Pál pápaságának alapvető tengelyei, amelyek nem találnak talán visszhangra
Ferenc pápa szavaiban és irányultságában? – teszi fel a kérdést a francia szerzetes.
Termékenységük nagy részben attól függ, hogy mindenki elkötelezi-e magát egy
igazán spirituális út mellett, amelyben első helyet kap Isten akaratának elfogadása.
Ez teszi lehetővé ugyanis bátor döntések meghozatalát, amelyek nyitottak a Szentlélek
fuvallatára. Például irreális azt gondolni, hogy az ortodox egyházak egyetértésre
jutnak Róma, mint az egység központjának elfogadása terén és, hogy Róma, az első millenniumból
ihletet merítve, konkrétan megvalósítja az egység szolgálatának egy megkülönböztetett
és harmonikus formáját? – veti fel a kérdést a francia szerzetes. VI. Pál megérzései
nem vesztették el aktualitásukat – zárja cikkét Patrice Mahieu szerzetes a „La Croix”
francia napilapban, amelyet az Osservatore Romano augusztus 5-6-i kettős számában
tett közzé olasz fordításban VI. Pál pápa halálának 35. évfordulója alkalmából.