2013-08-02 16:17:51

„Emberi vészhelyzet” – Az idei Rimini Meeting a legmodernebb alkalmazások felhasználásával követhető világszerte


Emergenza Uomo – azaz Emberi vészhelyzet – ezt a mottót választották a tavalyi találkozó végén. Emilia Guarnieri, a Népek közötti Barátság céljából létrehozott „Meeting Alapítvány” elnöke a témaválasztást a következő szavakkal magyarázta 2012 augusztusában: „Az ember természete kapcsolat a végtelennel, maga az ember ma komoly vészhelyzetben van. Védelmezni kell az embert, mert a minket körülvevő mindennapi valóság egy egységesítő, uniformizáló kultúra, amely elnyomja, szinte érzésteleníteni akarja a végtelen utáni vágyat, amely pedig az ember spontán megnyilvánulása, az ember erejének egyetlen igazi forrása.”

Az augusztus 18-a és 24-e között, immár 34. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi találkozón idén egy „kattintás” segítségével nem csak az Adriai-tenger partján fekvő város Vásárcsarnokában lehet részt venni, hanem a társadalmi hálózatok és egy új App alkalmazás segítségével mobil készülékeken is be lehet kapcsolódni az eseményekbe.
Az iOs és az Android platformra fejlesztett mobilalkalmazás révén a felhasználók élőben követhetik a konferenciákat, a kiállításokat, előadásokat, a könyvbemutatókat, a sportversenyeket.
A közösségi hálókon megjelenő információk eléréséhez elegendő a következő címet beírni: #meeting13.

(vm)









All the contents on this site are copyrighted ©.